Hogyan működik a hipnózis? Ki hipnotizálható, ki nem? Interjú a Magyar Hipnózis Egyesület elnökével (1.)

Mire jó a hipnózis a pszichoterápiában, hogyan működik és tényleg rá lehet-e venni furcsa dolgokra valakit hipnózisban? Ki és miért nem hipnotizálható, mi segíti a révület vagy a testen kívüli élmény kialakulását? Dávid Tamás hipnoterapeutával beszélgettünk, aki klinikai, mentálhigiénés és addiktológiai szakpszichológus, pszichoterapeuta.

– Mi tulajdonképpen a hipnózis?

– Egy módosult tudatállapot létrehozására szolgáló módszer. Ősidők óta ismert az emberiség számára, különböző technikáit már az ókorban is használták, például az egyiptomiak. Falvéseteik őrzik ennek a nyomait. Ma már jól azonosíthatók a hipnózis idegélettani, sőt, biokémiai kísérőjelenségei modern vizsgálati eszközökkel.

– Mit jelent pontosan a módosult tudatállapot? Tud ilyenkor önmagáról az alany?

– Természetesen tud, azonban másként, mint éber tudatállapotában. Ennek megértéshez a disszociáció jelensége vezet, amely a hipnózis, a tudatállapot módosulásának bekövetkeztét segítő pszichés mechanizmus. Mindennapi életünkben különböző mértékben mindannyian átélünk disszociált állapotokat, például normál lélektani jelenség, amikor egy értekezleten egy kolléga hosszú másodpercekre elréved, elmerengve néz ki az ablakon. Képzelete, gondolatai, érzelmei eltávolodnak az éppen zajló eseményektől, figyelme elkalandozik, azonban tudja jól, hol van éppen, mi történik vele, és ha hallja a nevét, vagy őt érintő téma hangzik el, akkor válaszolni fog. Hasonló, normál disszociált állapot az autópálya-transznak nevezett jelenség, amikor egy vizuálisan strukturálatlan tájon, hosszú órákon át vezet a sofőr, közben elréved és az őt foglalkoztató belső élményekre fordítja a figyelmét, azonban tudatánál van, a forgalmi helyzet változására azonnal képes megfelelően reagálni. Ez is egy enyhén megváltozott tudatállapot. De közúti baleset, személyes sérülés esetén is szükségképpen spontán módosult tudatállapotba kerül az azt átélő személy. Hasonlóképpen az is, akivel egy szeretett személy halálhírét közlik. Ilyenkor jellemzően beszűkül a figyelem, a környezeti ingerek egy jelentős része az észlelés számára kizáródik, az információfeldolgozás is megváltozik, az illető később nem tudja felidézni kellő részletességgel a vele történteket, az események egymást követő mozzanataira gyakorta már pár óra múltán sem emlékszik.

– A disszociatív állapot ilyenkor egyfajta védekezés?

– Valóban, a módosult tudatállapot létrejöttét előidéző disszociáció sokszor egy öntudatlanul, akaratlanul alkalmazott, elhárításra szolgáló pszichés mechanizmus, amely az elviselhetetlen fájdalom, érzelmi megpróbáltatás, fenyegetettség, vagy éppen trauma bekövetkezte esetén óvja meg a személyt, az átélés intenzitását csökkentve, elviselhetőbbé téve. Még kórházi munkám során találkoztam egy olyan pácienssel, akit az élettársa több késszúrással megsebesített. Ő mesélte azt, hogy a szoba csillárjáról látta magát, ahogy a párja megszúrja egymás után, azonban mintha nem is vele történt volna, fájdalmat is csak később érzett. Ez egy példája a spontán létrejött módosult tudatállapotnak.

– Úgy kell elképzelni a hipnózist, mint egy elmélyült, irányított disszociatív állapotot?

– A disszociáció mechanizmusa valóban a hipnoterapeuta segítségére van abban, hogy a kliense módosult tudatállapotba kerülhessen. Ennek köszönhetően a hipnózis egyebek mellett jól hasznosítható az orvoslásban, például a fájdalom és a vérzés csillapítására is. A hipnózis pszichoterápiás alkalmazása ugyanakkor segíti azt is, hogy a saját belső világunkhoz, érzelmeinkhez közelebb kerülhessünk. A hipnózis előidézése minden esetben egyszerűen a figyelmi fókusz módosulása révén következik be. A külső ingerek helyett a belső élményekre, testi érzésekre irányítja a hipnoterapeuta a kliense figyelmét. Módosult tudatállapotban közelebb kerülhetünk azon érzelmeinkhez, amelyekről nem szívesen veszünk tudomást, más módon tekinthetünk a pszichés problémáinkra, jobban hozzáférhetünk a számunkra legmegfelelőbb megoldásokhoz, fokozhatjuk erőforrásaink mozgósítását. A lelki eredetű testi betegségek, azaz a pszichoszomatikus panaszok gyógyításában a hipnózis bizonyítottan hatékony terápiás módszer, hiszen az élettani folyamatok is jótékonyan befolyásolhatók a fokozott mértékű ellazulás előidézésével. Hasonlóképpen eredményesen alkalmazható a szorongásos zavarok, pánikbetegségek kezelésében, mind a tünetek enyhítése, megszüntetése, mind a mögöttes meghatározó lélektani okok feltárása és átdolgozása révén. De jól szolgálja pusztán az önismeret vagy a személyiségfejlesztés igényét is.

– Vannak olyan legendás képek, felvételek, hogy valaki a hipnotizőr hatására összeesik vagy furcsa dolgokat tesz. Rá lehet venni valakit például gyilkosságra hipnózis alatt?

– Semmi olyat nem lehet elérni, véghezvinni, amely a kliens értékeivel, normáival összeegyeztethetetlen, amihez a kliens maga, illetve a tudattalanja nem járul hozzá. Különböző kriminális cselekményekre rábírt, hipnotizált alanyok pusztán az írók fantáziájának szüleményei. Thomas Mann Mario és varázsló című regénye egy nagy értékkel bíró világirodalmi alkotás, azonban olyan hamis, a valóságnak nem megfelelő módon jeleníti meg a hipnózist, amely a módszernek inkább kárt okozott. A hozzánk forduló páciensek napjainkban is gyakorta kifejezik aggodalmukat amiatt, hogy mi mindenre vehetők rá hipnózis állapotában. Az olyan esetek kifejezetten cirkuszi mutatványok, amikor valaki egy előadás demonstrációjának keretében például összeesik. Az oka összetett, részben tömeglélektani folyamatok eredménye lehet, amely során hatnak a külső körülmények és a jelenlévők befolyása is erős, az együttműködés késztettsége kifejezett a résztvevőkben, jelen lehetnek beavatottak is, akik elájulnak a modellhatás érdekében, hogy még ellenállhatatlanabbá válhasson a mutatvány. De hangsúlyozom, hogy hipnózisban nem lehet rávenni senkit arra, amit nem akar megtenni.

– Mi a helyzet például a vallási révületekkel?

– Ez is kétségtelenül módosult tudatállapot eredménye. Számos dokumentumfilm megjeleníti például azt a délkelet-ázsiai szakrális szertartást, amelynek során a közösség egyik kiválasztott tagja átéli Krisztus szenvedését, enyhébb formában. A személy arcát figyelve nyomát sem láthatjuk a fájdalomnak, a révült, kétségkívül módosult tudatállapotban lévő alany esetében sokkal inkább az eufória érzelmének a tükröződését észlelhetjük. A közösség, illetve a kiválasztottság megtisztelő szerepe egyben átkeretezi az egyébként fájdalommal is járó élményt, különlegessé, a társas összetartozást fokozó beavatás rítusává teszi, ezzel a mentális művelettel pedig sikerül a fájdalom testi élményét eltávolítania az átélőnek, amelynek elviseléséhez egyébként is biztosított a társas támogatás is. Számos vallási közösség rituáléinak vannak olyan kellékei, eszközei, amelyek az évtizedek, évszázadok során alakultak ki kollektív tapasztalat útján, és segítik hasonló állapotok, révületek előidézését. Például gyakorta része a szakrális közösségi élménynek a böjt. A delphoi jósdában is böjtölnie kellett a személynek, illetve ingerszegény, társas élményekben korlátozott helyzetben kellett időznie, tehát olyan körülményeket teremtettek a számára, amelyben intenzívebb álommunka születhetett. De a hipnotereputa nem vallási vezető, és nem cirkuszi mutatványos, a hipnózist konkrét terápiás cél érdekében használja, amely segíti a kliense céljának az elérését.

 

Nyitókép: janrye, Pixabay

Az interjú 2. része itt olvasható

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × négy =

hirdetés