Hogyan születik a mese? Interjú Berg Judittal, a Rumini-sorozat alkotójával
Már több mint kétszázszor játszották a Rumini a Ferrit-szigeteken című darabot a Pesti Magyar Színházban, a mesesorozat főhősének kalandjait gyerekek ezrei követik 2006 óta, amikor az első regény megjelent. Sokan ennek mentén szeretik meg a könyveket, hiszen nagyon izgalmasak, fordulatosak a történetek, Rumini és barátja, Balikó figurája olyan, amilyennek mindannyian szeretnénk lenni: egyszerre csibészek és jók, talpraesettek, okosak. Vannak iskolák, ahol ez az ajánlott olvasmány, tanítási segédanyag is készült hozzá.
Berg Judit
Berg Judittal beszélgettünk, az is kiderült, hogyan halad a sorozat a világsiker felé.
– A Rumini a kislányának szánt történetből született. A meseírók mindig a gyerekeiknek
írnak?
– Bizonyos értelemben eleinte igen, de ezek a történetek sosem egy hétköznapi szituációból kiindulva születnek meg, és nem ezekről szólnak, legfeljebb a legkisebbeknek szóló mesékben. Inkább egy szándék irányít. Amikor a lányom óvodás volt, mindig attól félt, hogy valaki nem fogja jó kislánynak tartani vagy megharagszik rá. Ezért minden szabályt betartott, nem lehetett őt semmire rávenni, ami egy picit is csibészség lett volna. Pedig vágyott erre, észre lehetett venni, amikor együtt játszottunk: mindig engem utasított, hogy az én babám másszon fel a fára és tévedjen el az erdőben és ismerkedjen meg olyan lényekkel, állatokkal, amelyek érdekesek. A Ruminin keresztül alkothattam egy figurát, akivel azonosulhatott, és aki mert kalandozni, lustálkodni, a csónak alá bújni, amikor feladat volna, éjszaka kiszállni a hajóból és megkeresni azt a kincset, amit nyilvánvalóan minden gyerek szeretne megtalálni. Mindeközben pedig egy masszív értékrend mentén mindig helyesen cselekszik Rumini, mélyebb értelemben véve egy
nagyon jó gyerek, aki egyszerre csibész és akinek egyszerre nagy a szíve, és vállalja a
felelősséget a tetteiért.
Arról is szólnak ezek a történetek, hogy a világ jó, a barátság fontos és létezik, mindig van szeretet, mindig van, akiben bízni lehet és mindig jön egy segítő, ha szükség van rá. A Rumini valami olyan dolgot mozgat meg a gyerekekben, amire nagyon vágynak.
– A mesét mindig valamilyen hasonló szándék irányítja?
– Minél tapasztaltabb vagy rutinosabb vagyok, annál fontosabb, hogy legyen egy nagyon tisztán megfogalmazható mögöttes gondolat, amiről voltaképpen írni szeretnék. Ez sokszor előbb születik meg, mint a történet. Például a sokkal nagyobbaknak szóló Drifter című könyvemben az volt a cél, hogy az internet és a számítógépes világ veszélyeiről, érdekességeiről meséljek, hogy hol tart jelenleg a mesterséges intelligencia kutatás, hogyan jelenik meg a mindennapi életünkben, milyen formákat ölthet a jövőben. Szerettem volna arról a veszélyről is átadni információkat, hogy az egyénekről begyűjtött információ alapján lehet ellenőrizni az életüket, ez Kínában éppen zajlik is. Fontos tehát, mennyiféle információt adunk ki magunkról, milyen hozzáféréseket biztosítunk a választásainkkal és a lehetséges tartózkodási helyünkkel kapcsolatban. Tehát az egész Drifter történetet úgy találtam ki, hogy ezeket a szempontokat beágyazhassam. A Rumini esetében inkább előbb születtek a sztorik, és az alakításuk közben figyeltem arra, milyen világképet nyújtok vele. De lassan a folytatásainak írása egyre inkább átalakul problémacentrikussá, a mögöttes tartalomra húzom rá a történetet.
– Akkor ez nem annyira a korosztálytól függ, hanem a tudatosságának a fejlődésétől?
– Igen, azt hiszem, hogy az első könyveimet, köztük még az első és a második Ruminit is bőven ösztönből írtam, érzésre, hogy mi fog működni, miből mennyi kell. Intuitív íróként kezdtem a pályámat, aztán elkezdtem felismerni, hogyan kap plusz jelentőséget az olvasók számára az, amit mellesleg raktam bele. Meggyőződésem, hogy a mai magyar irodalom legnagyobb alkotásai mögött rengeteg tudatosság, átgondoltság és precíz építkezés van, nem lehet csak az ösztönökre hagyatkozni.
– Hogyan fejlődik ez a tudatosság, a gyerekek visszajelzéseiből?
– Számít az is, de elsősorban az írás folyamata közben jön. Amikor visszaolvasom a kéziratot, egyszer csak rátalálok mondatokra, amiknek nagy erejük van. Például most fejezek be egy középiskolásoknak szóló krimit, aminek az lesz a címe, Az őrzők. Egy kicsit olyasmi, mint a Da Vinci-kód, sok benne a történelmi-művészettörténeti utalás. Van benne egy francia rendőrnyomozó, aki régóta szeretne elkapni egy műkincsrablót, aki Budapestre utazott, így hát ő is idejön. Itt aztán elkezd kavarogni a történet, van egy kamaszokból álló iskolás csoport, akik a Mátyás-templomban egy történelem-projekten dolgoznak, közben az egyik gyerek, akik imádja a horrorfilmeket, mindenféle jelekből azt a következtetést vonja le, hogy kísértet van a Mátyás-templomban. Plusz az egyik kislánynak eltűnik az újságíró-anyukája és elkezd nyomozni utána.
Végül minden szál a Mátyás-templomhoz közeledik, noha elvileg egymástól függetlenek. Hulla is van. De a lényeg, azt akartam mesélni, hogy az elején írtam valamennyit a francia nyomozó hátteréről és életkörülményeiről. Van egy rész, amikor hajnalban kimegy a Halászbástyára, gondolkodik, próbál rájönni, mit akar a kincsrabló. Lenéz a városra és szíven üti a látvány. Hirtelen eszébe jut az elmaradt nászútja, az elrontott házassága és az, hogy a felesége állandóan várta őt, ő meg csak dolgozott, és egyszer csak elege lett, lelépett a gyerekkel. Amikor utólag visszaolvastam, olyan erős volt ez a bevillanó jellemrajz, hogy onnantól kezdve tudatosan építettem ezt a szálat. Nélküle is működne a történet, de sokat ad hozzá, hogy közben a nyomozó megérti az élete legválságosabb, legelhibázottabb időszakát és valamilyen szinten még megoldást is talál azért, mert ezekkel a magyar kamaszgyerekekkel végül több szálon összebogozódik az élete. Egyszóval megtanultam az ösztönös megérzéseimre tudatosan építkezni.
– Könnyű alkalmazkodni a különböző korosztályok igényeihez?
– Pedagóguscsaládból származom, talán ezért tudtam világéletemben, mit, hogyan kell elmesélni a haveroknak, a különböző korú barátoknak, kistestvéreknek. De van a gyerekirodalomnak, a meséknek pszichológiai háttere is, ez a szakma része, illetve meg is tapasztalja az ember, hogy milyen poénok, milyen szókincs megy át a különböző korosztályok számára.
– A Rumini nemzetközi szinten is elkezdett terjedni, hogyan halad a világsiker felé?
– Szerintem elég jól, eleinte igazából senkit nem érdekelt, mindenhonnan elhajtottak minket, hogy kösz, egeres történet már van, a Geronimo Stilton. Aztán stratégiát váltottunk, populárisabb illusztrációkat készítettünk, rajzfilmesebb, emberszerű és kevésbé egyszerű figurákkal. Nagy Zoltán rajzaiból összeállt egy színes-szagos, csodálatos bemutató anyag, és a kiadókat azóta érdekli a történet. Ennek köszönhető, hogy lett angol, német és holland kiadás, hamarosan lesz kínai is. Ők az összes részt megvették, azt a kettőt is, amit még meg sem írtam. Aláírtuk a lengyel szerződést is, és persze, ha már így alakult, kiadtuk újra magyarul is a kötetet az új illusztrációkkal. A költségek szinten tartása miatt csak fekete-fehérben, ezt egy kicsit sajnálom.
Nagy Zoltán grafikája. Vakarcsik
Nagy Zoltán grafikája. Gyümölcsfa
Nagy Zoltán grafikája. Kézfogás
Nagy Zoltán grafikája. Kihajózás
– Érdekes, hogy itthon szofisztikáltabb rajzokkal is ment, külföldön populárisabbra van
szükség.
– Kálmán Anna rajzai tudnak valamihez kapcsolódni, ami a mi világunk. Ott van például a
Macskafogó. Zseniális rajzfilm, valamitől iszonyatosan a magunkénak érezzük, de külföldön nem lett siker. Számukra nem jelenti ugyanazt, és ez nemcsak a szövegre, hanem képi világra is vonatkozhat. Az új illusztrációink ki tudtak lépni ebből a körből, igaz, annak árán, hogy veszített a kötet a művésziességéből.
Grafika: Kálmán Anna
Grafika: Kálmán Anna
Grafika: Kálmán Anna
Grafika: Kálmán Anna
– Ruminiből Méhes László rendezésében készült egy színdarab is, egy teljesen új mű. Érdekes figura benne Molyra, a gonosz nő, aki magának akarja a királyt, kicsit domina típus, ez nem idegen a gyerekek világától?
– Az volt az ötletem, hogy számoljunk le azzal a sztereotípiával, miszerint a férfiak az erősek és harciasak. Olyan nemzetséget akartam megjeleníteni, amiben a nők erősebbek. Voltak olyan jelenetek, párbeszédek, amelyekben ezt erősítettük, végül nem minden fért be, de Peonza, a ferritek kormányzója és hadvezére is nő, Csincsili, a királylány is harcos. Az a lényegi mondanivaló is ehhez kapcsolódik, hogy hiába borzasztóan erős ez a nép, mert a testük egy része vaspáncél, abban a pillanatban kiszolgáltatottakká váltak, hogy mágneses lett a hegy, így könnyedén sakkban tartják őket a pillangók. Tehát erősen megkérdőjeleződik, mit is tartunk gyengének vagy erősnek, ez nem feltétlenül fizikai adottságokhoz kapcsolódik. Az már egy járulékos ötlet volt, hogy ezúttal ne a hatalom megszerzése legyen a gonosz figura célja, a pillangó királynő egyszerűen csak egy pasit akar magának. A gyerekek pontosan értik, hogy minden történet végén hét határra szóló lakodalom van, a jó győzelme után a főhős jutalma a királylány keze vagy a főhősnőé az, hogy elveszi feleségül a királyfi. Mi van akkor, ha valaki abszolút érdemtelenül akar feleségül menni egy királyhoz, aki nem akarja őt elvenni? A gyerekek értik a poént.
– A kortárs irodalom egyértelműen jobban érdekli a gyerekeket, de a kötelező olvasmányok terén még mindig ragaszkodunk ahhoz, ami egyre kevésbé érthető és egyre kevésbé releváns egy mai gyerek számára. Hogyan látja ezt a kérdést, hiszen eredetileg magyar-angol szakos tanár?
– Támogatnám, ha ez a helyzet változna, és nem azért, mert az én műveim is az esélyesek között vannak.
A kötelező olvasmányoknak alapvetően az lenne a célja, hogy a gyerekeket megtanítsák olvasni, értő módon, hogy örömüket leljék benne, játsszanak a szöveggel, tudjanak párbeszédet kialakítani vele, legyenek gondolataik, elvárásaik, amelyek aztán vagy beigazolódnak vagy nem, de legyenek kérdéseik, amelyekre választ kapnak. Fontos az is, hogy azonosulhassanak a főszereplővel. Ez a fajta kommunikáció és élmény az olvasás lényege. Így integrálódik a mű az életünkbe. De egy olyan szöveg, aminek a fő problematikája nem ismerős egy mai gyereknek, az nem mozgatja meg eléggé a világát.
Tudunk mit kezdeni egy olyan történettel, ami a szegénységről szól, hiszen ez a mai társadalomban is jelen van, de másképp működik, mint Móra Ferenc korában, mások a tünetei, jellemzői. Az is fontos, hogyha olvasás közben a gyerek rendre megakad, mert olyan szavakba fut bele, amelyeknek nem ismeri a jelentését, vagy olyan tárgyakba, amelyeknek a számára értelmezhetetlen funkciójuk van, akkor elveszti az érdeklődését, inkább csak kapaszkodni próbál a szövegbe, újra és újra bekapcsolódni. Ez nem ad örömet és nem serkent újabb olvasásra, hanem egy feladatként tekintenek rá a gyerekek,
amin túl kell esni. Ezeknek a műveknek akkor van helye a tanításban, ha már megszerették az olvasást, és megtanulták értelmezni a nekik való szövegeket. Akkor lehet továbblépni a konkrét irodalomtörténet irányába. Biztos vagyok benne, hogy ötven éve teljesen jó kötelező olvasmány volt akár a Légy jó mindhalálig, akár a Kincskereső Kisködmön. De ma már nem, és nagyon nehezen változik a rendszer.
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.
