Hülyének néznek. Minket, nőket kicsivel gyakrabban
Hülyének néznek, amikor az egész környéken egyetlen BKK-automata se működik, de vehetsz jegyet a sofőrtől, egy százassal többért. Hülyének néznek, amikor az egy kilós lisztből valahogy csak 90 dekás lesz, a 125 grammos joghurtból meg 110-es. És nagyon hülyének néznek például az eldobható női borotvával, ami csontra olyan, mint a férfi, csak pink színű, és ettől valahogy már egy ezresbe kerül.
Hülyének néznek, amikor azt mondják, légy önmagad, és ehhez csak az kell, hogy megvedd a termékünket. Hülyének néznek, amikor egymondatos szlogenekkel bombáznak.
Hülyének néznek, amikor tízmillát ígérnek, ha szülsz, és maradsz utána mindörökkön-örökké, csókolom. Hülyének néznek, amikor azt mondják, nem lehetsz boldog, ha nincs férjed, három gyereked, kocsid, házad, medencéd és pokémonod a kert végében.
Hülyének néznek, amikor a szoptatás világnapján egy férfi áll ki fővédnökként parádézni, történetesen az az „úriember”, akinek az emlékezetes „szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének tartanák, ha unokákat szülnének nekünk” mondatot köszönhetjük (köszönje ám egy talicska majom). Nyilván átérezte az ügy fontosságát, elvégre ő is volt csecsemő, s ha szoptatni nem is, szopni biztosan megtanult.
Apropó, „lányaink”, meg ez az államférfiúi többes! Különösen hülyének néznek minket, nőket, amikor azt halljuk, hogy „meg kell védenünk feleségeinket és lányainkat”. Ezzel persze így, ebben a formában még nem volna gond, ha ezt történetesen a férjünktől vagy az apánktól halljuk, elvégre felelősség is van a világon, meg persze fordítva is működik, én is megvédem a hozzám közel álló pasikat, ha kell. De ha ezt a miniszterelnök mondja, akkor kérem szépen, hülyének vagyunk nézve, mert nem magánemberként, hanem az ország lakosságához és -ról beszél. És akkor bizony ez azt jelenti, hogy úgy beszél el a nők feje felett, mintha valamiféle másodrendű állampolgárok volnánk.
A hivatalos (jaj, majdnem azt írtam: pártállami) közbeszédben pár éve szépen megfordították az irányjelző táblát – tulajdonképpen örüljünk, hogy nincs előírva, hogy a hajunknál fogva húzzanak be a hímek a barlangjukba. Vagy nem direktbe kérjük, esendő nőstények, hogy tessék már húzni.
Mert aki hülyének van nézve, az le van nézve, és aki sokáig le van nézve, az előbb-utóbb maga is elhiszi, hogy hülye. És akkor már direkt várja, hogy mutassák neki az utat, szegény együgyű párának.
Vannak az avítt, kiskorunkból még ismerőse szövegek: „legyél szófogadó”, „egy lány nem lehet rendetlen”, „ez a játék nem csajoknak való”, és még lehetne hosszan sorolni. Valahol, legkésőbb az ezredforduló táján Magyarországon is úgy tűnt, hogy ez már felejtős. Ehhez képest egészen szomorúan vicces, hogy mintha még 2016-ban is azt kellene bizonygatni, hogy egy nő is ér annyit, mint egy férfi.
Hogy gondolkodik. Hogy dönt.
Persze, nem kell bizonygatni. Gondolkodni kell, aztán dönteni. Mert igazán hülyének csak azt lehet nézni, aki hagyja.
Szerző: Rózsa Melinda
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
