Milyen lábbelit vegyünk bölcsisnek, ovisnak, kisiskolásnak?
Zárt sarok, vastag és rugalmas talp – ezek a legfőbb tulajdonságai az ideális gyerekcipőnek dr. Terebessy Tamás szerint. A Semmelweis Egyetem ortopéd szakorvosa azt javasolja a szülőknek, hogy a csizmák vásárlásakor is elsősorban ezeket a szempontokat vegyék figyelembe. Ami az anyagot illeti, a bőr a legjobb választás, az azonban ortopédiai szempontból lényegtelen, hogy milyen magas a szár, illetve, hogy tépőzáras vagy fűzős-e a lábbeli – hangsúlyozza.
Az üzletekben kapható cipők, csizmák túlnyomó többsége teljesen megfelelő, bármelyikre is esik a választásunk, nem ártunk vele gyermekünk lábának – emeli ki dr. Terebessy Tamás. Az ortopéd szakorvos szerint a magas sarkú gyerekcipők hordása egyáltalán nem ajánlott, legalább addig mindenképpen kerülni kell őket, amíg be nem fejeződik a láb növekedése.
Az úgynevezett szupinált cipők segítenek a helyes lábtartás kialakításában, ezek sarokrésze kifelé döntött, ezzel biztosítják, hogy a gyerek bokája ne tudjon befelé dőlni – mondja dr. Terebessy Tamás. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy ezek csak akkor fejtik ki jótékony hatásukat, amikor éppen viseli őket a gyermek. Mivel a legtöbb időt otthon vagy az óvodában töltik a kicsik, célszerű ilyen típust választani váltócipőnek, míg utcai cipőnek vagy csizmának választhatunk hagyományos változatot is.
A papucsok, balerina cipők és topánkák tartós viselését nem javasolja dr. Terebessy Tamás. Hozzáteszi: ugyan nem teszik tönkre a lábat, de nem biztosítanak megfelelő tartást a saroknak, ezért lehetőleg ne, vagy csak rövid ideig viselje őket a gyermek.
Dr. Terebessy Tamás alaptalannak nevezte azt a közhiedelmet, amely szerint a használt cipő árthat a lábnak. Szerinte semmilyen ortopédia problémához nem vezet, ha a rokonoktól, ismerősöktől kapott lábbelit felveszi a gyermek. Mint mondja, hasonló a helyzet a „belenövős” cipőkkel is, persze arra figyelni kell, hogy ne legyen túl nagy a méretbeli különbség.
Más a helyzet, ha a gyermek fájlalja a lábát, vagy ha az orvosi vizsgálaton rendellenességre derül fény. Ebben az esetben mindenképpen szakorvoshoz kell fordulni, aki további tanácsokkal látja el a kis pácienst és a családot. Dr. Terebessy Tamás hangsúlyozza: kifejezetten ortopéd cipőt azonban csak nagyon ritkán írnak fel gyerekeknek. (Forrás: Semmelweis Egyetem)
Amint a gyermek elindul, hatványozottan felébred a szülői felelősségtudat; nemcsak azért, mert a gyanútlanok magabiztosságával közlekedő tipegőre lépten-nyomon balesetveszély leselkedik. Lezárul a zoknis, tutyis korszak, a kicsire olyan lábbelit kell adni, ami segíti őt alkalmazkodni az új igénybevételhez. Fontos, hogy bölcsődébe, óvodába is jó cipőt válasszunk neki!
Elrettentő adattal találkoztam az egyik baba magazinon: a gyerekek 98 százaléka egészséges lábakkal jön a világra, mégis, a felnőttek 60 százalékát sújtja valamilyen lábdeformáció, ami már gyermekkorban kialakulhat a rossz lábbeliknek köszönhetően.
Cipővásárlás előtt célszerű áttanulmányozni, mit ajánlanak a gyermekortopéd szakorvosok. Általában konkrét cipőmárkákat is feltüntet egy-egy szakmai ajánló, de ha megnézzük ezen cipők árait, könnyen (és anyagi lehetőségek híján lemondóan) azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az ideális gyerekcipő nagyon drága. Valóban: vannak magas árkategóriájú nagyon jó cipők, s vannak nagyon jó cipők megfizethető áron is. S persze van a drága, de felejthető kategória…nem a márka számít!
Látta ortopédus a gyereket?
Mindenekelőtt: ha nincs is konkrét problémája a gyermeknek, nem árt, ha évente egyszer látja ortopéd szakember, ő olyan elváltozásokra is felfigyel, amit (rutintalan) szülőként nem szúrunk ki. Ha járni kezd, mindenképp célszerű felkeresni a szakembert!
A gyerekek bokái a járás megkezdésekor befelé dőlnek – ez normális dolog -, ezért fontos, hogy az első cipő egy bokát jól tartó, széles lábfejrésszel kialakított cipő vagy szandál legyen. Ha egy képzeletbeli függőleges vonalat húzunk a gyerek sarkánál, a vonalhoz képest a boka bedőlésének mértéke 10 fokos szögig normális, megfelelő cipő hordásával rövid időn belül helyreáll a boka. Ha a szög nagyobb 10 foknál, speciális, supinált cipők viselését ajánlják a szakemberek.
Nagyjából 7 éves korra a lábcsontok teljesen kifejlődnek. Különösen figyeljünk a lábujj deformációkra, a bütykök kialakulására. A lúdtalp szerencsére korrigálható, ha megfelelő lábbelivel segítjük a gyermeket a gyógyulásban. Szakorvosok szerint kamaszkorig, sőt, fiatal felnőtt korig alakítható a lábboltozat.
Mi alapján NE válasszunk a gyereknek cipőt?
Divatmárka
Az egyik kedvencem, amikor meglátok egy imbolygó egyévest egy picike cipőben, amin óriási márkajelzés virít. Nem akarok egyetlen (jobbára felnőtteket kiszolgáló) divatmárkát sem megnevezni, s lehet vitatkozni a véleményemmel, miszerint ezeket a lábbeliket a szülő nem a gyermekének veszi, hanem a közönségnek. S persze nem állítom, hogy ezek a cipők mind égetnivalóak, azt viszont saját tapasztalat alapján ki merem jelenteni, hogy nem minden gyereknek jók, ezért nem is szabad rájuk erőltetni.
Divatcipők
Balerina, vietnami papucs, saruk, törpe tűsarok és társai. Minden anyuka imája öltöztetni a gyermekét, s van, hogy átesünk a ló túloldalára. Az egész világot bejárták a fotók, melyeken Tom Cruise és Katie Holmes kislánya, Suri Cruise alig 4 évesen tűsarokban tipeg New York utcáin. A kommentekből kiindulva: nem az jut az eszünkbe, hogy ezek a cipők ortopédiailag tökéletes kiképzésűek, ennek ellenére a gyártó híres kis modellje nyilván követőkre is talál.
A balerina cipők, saruk évek óta tartják magukat, nemcsak felnőtteknek, egészen kicsi lánykáknak is gyártják. Lapos, egyenes talpúak, és emiatt – ortopédusok szerint – kifejezetten károsak, ortopédiai lábbetegséghez, lúdtalp kialakulásához vezethetnek. Az ideális lábbelinek íve van (nem sarka!), a talpat és a lábfejet kissé megemeli. Nem véletlen, hogy a szakorvosok a felnőtteknek sem javasolják a balerinákat, más kérdés, hogy sokan mégis szívesen viseljük, de legalább a gyerekekre ne erőltessük.
Vietnami papucsot lehetőleg csak strandra rendszeresítsünk, bár strandra is jobb alternatívát jelentenek a bokát tartó gumiszandálok, crocs papucsok.
Ne a szupermarketből!
Gyanúra adhatnak okot a szupermarketekben, a mirelit zöldségek és a befőttek közé beékelődött no name, nagyon olcsó gyerekcipők. Közös jellemzőjük a silány minőség. Kenyeret a kenyérboltból, cipőt a cipőboltból…
Kényelem kontra elegancia
Nem vagyok híve annak, amikor egy kisgyermeket alkalmi ruhába, pontosabban az elegáns öltözékhez passzoló felnőttes cipőbe bújtatnak. Nagyon édesek a mini urak és hölgyek, de az alkalmi cipők általában nem kényelmesek, s mivel a gyerekek keveset hordják ezeket, ahogy a felnőttekét, úgy az ő kis lábukat is feltörheti a félcipő vagy a topánka. Nem tragédia, ha az elegáns öltözékhez színben harmonizáló, kényelmes cipőt adunk. Ha mégis muszáj alkalmi cipőt ráadni, lehetőleg 1-2 óránál tovább ne legyen a lábán. (A láb fejlődéséhez fontos, hogy a lábfej rendesen hozzászokjon egy cipőhöz, idomuljon a lábfejhez.)
Vigyázat, csúszásveszély!
Az alkalmi cipők talpa általában tükörsima, vagyis csúszik – márpedig a gyerekek szeretnek rohangálni… Bölcsisekre, ovisokra lehetőleg bordázott talpú cipőt adjunk, hogy megelőzzük a baleseteket.
Hány cipő legyen forgalomban?
Kis túlzással: ha a gyermek közösségbe kerül, megduplázódik a beszerzendő cipők száma. Szükség lesz egy utcai cipőre (1), egy bölcsiben, oviban rendszeresített kinti és benti cipőre (2-3), egy otthoni benti cipőre (4), egy otthoni kinti (nyúzható) cipőre (5). Szűken számolva legalább öt cipőről kell gondoskodnunk tehát, s persze nem árt, ha van alkalmi cipője (6), fürdéshez, uszodába rendszeresített papucsa vagy gumiszandálja (7). Latyakos, csapadékos időben jól jöhet egy gumicsizma is (8). Ha a gyermek sportol, speciális edzőcipőt is célszerű beszerezni (9). (Az sem mindegy persze, hogy milyen edzőcipőt veszünk, más a kiképzése a mozgásigényes sportokhoz ajánlott cipőknek, és más például a teniszezéshez ideálisnak…)
A bokagyilkos gumicsizma
A gumicsizma praktikus (s újabban divatos) lábbeli, de ne legyen egész napos viselet! Csak arra az időre adjuk a gyerkőcre, amíg hasznos funkcióját betölti: esik az eső vagy locspocs van az utcában. Gumicsizmából is létezik silány és jó minőség, de ortopédiai megközelítésben tökéletes gumicsizma nem létezik. Nem szellőzik, nem tartja a bokát – ne hagyjuk a gyerekeket órákig szaladgálni benne.
Milyen az ideális gyerekcipő?
A cipő legyen csúszásmentes, a felsőrésze legyen szellőző, nedvszívó, természetes anyagból készüljön.
A bélésre is ügyeljünk! Illusztráció: www.salus-gyerekcipo.com
Praktikus tippek bölcsis, ovis cipő választásához
Legyen tépőzáras!
A bölcsődében kezdik el a gyerekek megtanulni, hogyan kell cipőjüket önállóan fel- és levenni, s van, hogy három éves korukra egész jól belejönnek, bár a technikájuk közel sem tökéletes, gyakori, hogy az óvoda első éveiben is elkél a segítség. Segítsük gondozóikat és az önállóságra törekvő gyermeket azzal, hogy tépőzáras cipőt szerzünk be neki!
Csinos kis tornacipő, de nem biztos, hogy az oviban méltányolják
Benti cipő – fogja a bokát, de milyen a talpa?
Mivel a gyermek átlagosan 5-6 órát ebben a cipőben tölt, nagyon fontos, hogy kényelmes legyen! Benti cipő esetében nem kell az évszakokhoz igazodni, a szandál éppúgy jó télen, mint kora nyáron.
Evidens, hogy fogja a bokáját, s a lábfeje kényelmesen elférjen benne, de a cipő talprészére legalább ekkora figyelmet fordítsunk! Rengeteg gyerekcipő van forgalomban, ami ránézésre tökéletes, amíg a talprészét nem próbáljuk behajlítani. Ha a talprész hajlíthatatlanul merev, hagyjuk a lábbelit a polcon. A puha talpú gyerekcipők állnak legközelebb a mezítlábas viselethez, a gyermek járás közben megdolgozhatja a lábujjait, a talpizmait – merev talpú cipőben erre képtelen. Egy jó gyerekcipő segíti az egyensúly és a koordináció fejlődését, erősíti a láb ízületeit, izmait és inait.
Kinti cipő – könnyű tisztítani?
Kinti cipő esetében fontos szempont a tisztíthatóság. Akadnak ugyanis olyan napok, amikor a cipőt több centis megkövült sárrétegtől kell megszabadítani, s ha kényes a cipő felsőrésze, nagyjából addig tartott a szépsége. Védjük impregnáló anyagokkal a cipőket! A nubuk illetve velúrbőr cipők a legkényesebbek, a bőr- és műbőrcipők tisztítás szempontjából a legideálisabbak.
Cipőméret
Vegyünk egy számmal nagyobb cipőt, télen 1,5 mérettel nagyobb is megengedett! Sokan vásárolnak webshopban lábbelit, ami rizikós, főleg új márka kipróbálásakor, vagy zárt cipő vásárlásakor. (Arról nem beszélve, hogy a cipő kényelmét sem tudjuk ellenőrizni.) Hogyan állapítsuk meg a gyerek akutális cipőméretét? A gyermek lábát rajzoljuk körbe, fontos, hogy a láb a gyermek teljes súlyával nehezedjen a papírlapra. A legnagyobb távolságot mérjük le, s a mérettáblázat szerint beazonosíthatjuk.
Gyerekcipő méretváltó táblázat
A gyermek lábmérete cm-ben | Gyerekcipő méretszáma
11.2 – 12.1 cm 18-as gyerekcipő
11.9 – 12.8 cm 19-es gyerekcipő
12.6 – 13.4 cm 20-as gyerekcipő
13.2 – 14.1 cm 21-es gyerekcipő
13.9 – 14.8 cm 22-es gyerekcipő
14.6 – 15.4 cm 23-as gyerekcipő
15.2 – 16.1 cm 24-es gyerekcipő
15.9 – 16.8 cm 25-ös gyerekcipő
16.6 – 17.4 cm 26-os gyerekcipő
17.2 – 18.1 cm 27-es gyerekcipő
17.9 – 18.8 cm 28-as gyerekcipő
18.6 – 19.4 cm 29-es gyerekcipő
19.2 – 20.1 cm 30-as gyerekcipő
19.9 – 20.8 cm 31-es gyerekcipő
20.6 – 21.4 cm 32-es gyerekcipő
21.6 – 22.1 cm 33-as gyerekcipő
Fotók: www.versusbattle.com, www.striderite.com, www.smudgetikka.com, discountshoesale.net, suricruisefashion.blogspot.com, muminsearch.com
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.