Igazam van vagy tudom az igazat?

Kering a neten egy rajzocska, amelyen a földre van festve egy szám, és két ember kétfelől nézi. Az egyik kijelenti, hogy az egy hatos, a másik állítja, hogy az bizony egy kilences. A „tanulság”, amit a kép alá írtak, az, hogy „attól, hogy neked igazad van, még nem biztos, hogy én tévedek”. Ma örömmel láttam, hogy kiegészítették a képet. A hosszas (angol nyelvű) magyarázat arról szól, hogy valójában egyikük téved, ugyanis valaki szándékosan festette oda azt a számot, és szándéka szerint az vagy hatos, és akkor a kilences-párti téved, vagy fordítva. Ahhoz, hogy megtudják, mi az igazság – és nem azt, hogy kinek van igaza –, utána kellene járniuk a dolognak.

A probléma ott van, hogy egy vélemény, amely nem igényel semmilyen információt, anélkül is meg tud születni, ugyanolyan értékűnek akarunk kezelni, és próbálunk ütköztetni, mint egy tényt. A kép szövege szerint:

„senki nem akar kutatást végezni, csak azt akarja, hogy igaza legyen”.

És itt van a kutya elásva:

mit jelent az, hogy „igazam van”?

Van egy „igazam”, ami arra épül, amire. Épülhet tényre, tapasztalatra, hitre, véleményre, mások hitére és véleményére, bármire. Mint fentebb említettem, az égvilágon semmi nem szükségeltetik ahhoz, hogy véleményünk legyen valamiről. Onnan pedig már csak egy lépés, hogy azt „igazam”-ként kezeljem, és próbáljam letolni mások torkán. Szóval van egy „igazam” – na de „igazad” neked is van, meg mindenki másnak is!

Az egyik szociálpszichológiai alapműben olvastam a tételt, miszerint az ember valójában nem racionális lény, hanem „racionalizáló”, azaz „nem az kell, hogy igaza legyen, hanem az, hogy azt higgye, hogy igaza van”. Vagyis egyáltalán nem igényeljük, hogy valóban úgy legyenek a dolgok, ahogyan mi azt gondoljuk, megelégszünk azzal, ha a külvilág nem dörgöli az orrunk alá (például kellemetlen események formájában), hogy nem úgy van. Tehát nem bántja senki a mi kis hitünket arról, hogy igazunk van.

Érdemes némi kis önvizsgálatot tartani: mi mindenről van véleményed, kellő ismeretek nélkül is? Ugye hogy? Hány olyan „igazadat” tudod felsorolni, amiről oda-vissza, keresztül-kasul bebizonyosodott már, hogy valóban az az igazság? Persze akad ilyen. Amikor láttad, ott voltál, ismersz minden háttér-információt, megvannak a kontextus értelmezéséhez szükséges ismereteid, plusz valami elég egyszerű, könnyen behatárolható dologról van szó.

A probléma akkor válik súlyossá, amikor az ember nem hajlandó belátni, hogy az „igaza” az nem az abszolút igazság, hogy utána kellene nézni pár dolognak, hogy ismereteket kellene szerezni mélyebb összefüggésekről. Jogokat követel az „igaza” érvényesítésének, meg is kapja, és a tettek mezejére lép. Aztán lesz ennek eredménye – olyan, amilyen. Vajon milyen világban élnénk, ha csak azok a vélemények nyilvánulhatnának meg, amelyek mögött tényleges tudás van? Ha csak azokat a személyes, privát „igazságokat” ütköztetnénk, amelyek mögött elmélyült munka húzódik meg, amelyeket hosszasan csiszoltunk, teszteltünk, néztük innen, néztük onnan?

Az ember valamiért nagyon kötődik az „igazához”. Mintha a karunkat vágnák le vagy a szívünket tépnék ki, ha kiderül, hogy tévedtünk… Egyébként erre rátesz egy lapáttal a „szociális kontextus”, vagyis a nevelés és a környezetünk. Ha tévedésünk miatt kigúnyolnak, büntetnek, megaláznak, akkor megtanuljuk, hogy annál jobban kapaszkodjunk az „igazunkba”.

Ugyanígy nem elfogadható válasz a „nem tudom”.

Sem a külvilág, sem saját elménk számára. Pedig milyen sokszor lenne ez a legőszintébb, legigazabb állásfoglalás! Na de olyat nem lehet! Belső kényszer hajt, hogy „valamit” mindenről gondoljunk. Ha nem tudom, akkor hiszek valamit. Akár a „hatos”, akár a „kilences” mellett voksolok, valahová állnom kell! Ha magamban belülről le is rendeztem ezt a kérdést, és együtt tudok élni millió „nem tudom”-mal, akkor még mindig ott a külvilág. Ahol nincs olyan lehetőség, hogy „nincs véleményem”. Van női mosdó meg férfi mosdó, van tejjel-cukorral kávé meg van feketén kávé, van pro és van kontra. És van a kényszer, hogy valahová, valamelyik zászló alá be kell állni. S ha már beálltunk, foggal-körömmel ragaszkodni az „igazunkhoz”. Mintha az a sajátunk lenne…

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × négy =

hirdetés