Illatos és ízletes: így készül a rózsadzsem!
A rózsa közismerten ehető virág. Minél illatosabb, annál ízletesebb. A piros, sötétvörös rózsából készíthető a legízletesebb lekvár, de rózsaszín virágok is felhasználhatók például dzsemhez, amennyiben nem kezelték vegyszerrel.
Ha rózsából szeretnénk valamilyen finomságot készíteni, csak olyan növény szirmait használjuk fel, amelyről biztosan tudjuk, hogy nem permetezték – a legjobb, ha a saját kertünkből való.
Az elvirágzásnak indult, de még egyben lévő, nem száraz rózsák szirmai ideálisak dzsemhez, lekvárhoz. Miután leszedtük a rózsákat, lehetőleg egy órán belül használjuk fel, vagy – a mielőbbi felhasználásig – tegyük a hűtőbe.
Hozzávalók 4 kisebb üveg rózsadzsemhez
15 dkg sötétvörös vagy rózsaszín rózsaszirom
30 dkg cukor
1,5 dl víz
1 teáskanál citromsav
kistasakos piros tortazselé
tortazseléhez 2 dl víz
Elkészítés
A rózsaszirmokat mossuk meg. Egy kisebb lábasba öntsünk 1,5 deci vizet, adjuk hozzá a cukrot, majd forgassuk bele a rózsaszirmokat. Közepes hőfokon nagyjából 40 percig főzzük, időnként keverjük meg. Nagyon kellemes az illata.
Keverjük el a piros tortazselét 2 deci vízben, majd a főzésidő végén adjuk hozzá a rózsához. Ekkor kerüljön bele a citromsav is. Forraljuk össze – ekkor már nem kell főzni. Botmixerrel pépesítsük. Apróbb rózsaszirmok maradhatnak benne – jó ízű.
Forrón adagoljuk a kis befőttes üvegekbe. Zárjuk le jól az üvegeket, majd fordítsuk meg – a fedele legyen alul. Így hagyjuk kihűlni.
Zselé állagú, finom és illatos. Vajas kenyérre, pirítósra, palacsintára kenve, vagy önmagában is fogyasztható.
Fotók: Életszépítők
Ajánló
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.