„Segítséget kérni, akitől csak lehet, különben nem változik semmi.” Dordzsceren Csingisz egykor maga is bántalmazott diák volt, ma már az áldozatokat segíti. Interjú

Lassan egyre többen ismerik azt a fogalmat, hogy TED (Technology, Entertainment, Design – Technológia, Szórakoztatás, Dizájn), amely konferenciák sorozatát jelenti egy nonprofit alapítvány, a Sapling Foundation rendezésében. Az előadások témáját a szervezők jelszava mentén választják ki: „ideas worth spreading”, azaz olyan gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni. A cél az, hogy beszélgetéseket indítsanak és közösségek megszületését segítsék. Előadónak pályázni lehet.

A 2019-es TEDxYouth@Budapesten kapott lehetőséget a félig mongol, félig magyar Dordzsceren Csingisz. Előadásának címe: Akarsz róla beszélni?

Dordzceren Csingisz, TedxYouth Budapest előadó

A 23 éves fiatalember vidékről költözött Budapestre, ahol munkája mellett keresi a lehetőségeket, hogy felhívja a figyelmet az iskolai bántalmazás jelenségére. Előadása a származásbeli különbözősége miatt átélt bántalmazásokról, azok feldolgozásáról, a bántalmazotti lét felismeréséről szólt. Célja, hogy elmondja, van kiút a bántalmazásból, és a bántalmazottakból is válhat egészséges, felnőtt ember.

A származásod miatt ért téged bántalmazás?

Egy kisvárosban nőttem fel, Veszprémben, ahol ez nagyon szokatlan, de a bántalmazás oka szerintem két részből tevődött össze, a másik inkább féltékenység volt. Ugyanis az én családomban hagyomány volt a röplabdázás, amit én is folytattam, de kevesen voltunk fiúk, így a lányokkal együtt edzettünk. Akkor ők voltak a szép lányok az iskolában, és néhány felsősnek nagyon nem tetszett, hogy ott vagyok körülöttük. Ezért szállhattak rám, és a származásommal könnyű volt bántani.

Mit éreztél?

Amíg az embernek bántalmazásban van része, szerintem nem igazán fogja fel, mi történik. Legalábbis nem úgy látja, ahogy később, felnőtt fejjel. Azt nyilván éreztem, hogy ez rossz, csak közben otthon, a családomban is nagy problémák voltak. A 2008-as válság nagyon rosszul érintett minket, bedőltek a szüleim hitelei, végrehajtók kezdtek el járni a lakásba. Előfordult, hogy egyszer csak bekopogott egy behajtó és elkezdte fényképezgetni a lakást. Ez egy 11-12 éves gyerek számára iszonyúan ijesztő. Alkoholproblémák és szeretők is képbe kerültek, egyszóval nagyon nehéz volt az iskolában és otthon is, ahol pengeélen táncolt az egész életünk. Folyamatosan azt kérdezgettem magamtól, miért történik ez velem, miért velem történik. A középiskolát úgy csináltam végig, hogy hetente jártam az iskolapszichológushoz, ugyanis pánikrohamok és hiperhidrózis (fokozott izzadás) tört rám a tömegben. Teljes önképzavarom és önbizalomhiányom volt.

A bántalmazott gyerekeknek gyakran torzulnak a kommunikációs készségei, illetve az önbizalomhiány miatt más közösségekben is hasonló helyzetbe kerülhetnek. De a sport ettől gyakran megmenti őket, különösen a csapatjátékok, mert ez sikerélményt jelent, miközben egy erős csapatban vannak. A röplabda nem védett téged valamennyire?

Sikeresnek számítottam, mert tizennégy évesen bekerültem a magyar röplabda-válogatottba, és leigazolt a Dunaferr. A sport annyiban volt jó, hogy azt a sok, hatalmas feszültséget, ami keletkezett bennem, le tudtam vezetni. De a személyiségemet nem erősítette meg olyan szempontból, amire gondolsz. Inkább a pszichológusnak köszönhető, hogy végül nem fordultam magamba, nem lettem szerhasználó, mint sok bántalmazott gyerek felnőttkorában. Illetve a középiskolában új lappal kezdhettem, senki nem tudta, miken mentem keresztül, ott elnyomott gyerekből inkább népszerűvé váltam, sok barátom volt, akikkel eljártam ide-oda. De azért az akkori életemre még rányomta a bélyegét a bántalmazásból való talpra állás. Ez talán nem látszott kívülről, de azzal indítottam a TED-es beszédemet is, hogy az én életem igazából 18 évesen kezdődött. Akkorra dolgoztam fel az előző évek történéseit és lett normális életem, akkor szereztem vissza teljes mértékben az önbecsülésem.

A tizennyolc éves kor sokszor fordulópont a bántalmazott gyerekek életében, talán akkorra változnak annyit ők is, a kortársak is, hogy már ne legyen probléma?

Ahogy előadásomban is említettem, egyszer valaki azt mondta nekem, a gyerekek a legkegyetlenebb állatfaj. Sokakat ért sérülés gyerekkorban a kortársak részéről. A beszédem végén arra kértem a közönséget, hogy tegye fel a kezét az, akinek a válasza a kérdéseimre igen, és tartsa is fent. A terv az volt, hogy egy kérdéssorozat végére majdnem mindenkinek fent lesz a keze. De már az elsőnél kézerdőt lehetett látni, a közönség nyolcvan százaléka úgy érezte, az élete során érte már bántalmazás fizikálisan vagy verbálisan.

Mit kérdeztél még?

Ki az, aki hallott már a környezetében valamilyen bántalmazásról? Ki az akinek szóltak már be olyat, ami rosszul esett? Ki az, aki mondott már bántó dolgot valakinek? És ki az, aki úgy gondolja, hogy így vagy úgy, de találkozni fog valamiféle bántalmazással a jövőben?

De talán nem mindenkivel esnek meg olyan súlyos történetek, mint veled. Milyen bántalmazásokat éltél át?

Velem nagyjából azok a dolgok történtek, amelyek az amerikai filmekben is szoktak, hogy bezártak a szekrénybe, megvertek. Télen egyszer megdobtak egy hógolyóba csomagolt kővel, amitől vérzett a fejem. Akkor hazamentem és megpróbáltam olyan példákat, olyan személyeket keresni az interneten, akikkel hasonló dolgok történtek, de már jól vannak. Nem találtam ilyet, ezért gondoltam arra, hogy kiállok és megpróbálom hitelesen képviselni, hogy túl lehet ezen lépni, van kiút, hiszen most is vannak olyan 11-12 évesek, akiket valahol bántalmazás ér.

Ez a fejbedobós történet azért van annyira komoly, hogy feltűnhetett volna a helyzet a tanároknak, a szüleidnek. A gyerekek sokszor nem szólnak, mert úgy érzik, csak rosszabb lesz a helyzet…

A szüleimet nem akartam ezzel terhelni, volt elég bajuk így is. Főként négy felsősből indult ki ez a történet, egyszer megkerestem az osztályfőnöküket a szünetben, és úgy két percben mondtam valamennyit az egészről. Gondolom, leszidhatta őket, de utána valóban, még inkább eldurvult a helyzet, ezért nem próbálkoztam ezzel többet. Nagyon nyomasztó és megalázó volt, hogy lejöttek szünetben az osztályomba, beálltak az ajtóba és onnan kiabáltak be mindenfélét. Az osztálytársaim meg csöndben ültek, mert nem akartak a következő áldozattá válni. S persze sokan szerettek volna ennek a négy fiúnak a társaságába kerülni, ezért aztán fiatalabbak is elkezdtek bántalmazni, meg úgy általában véve az iskola nagyobb része. Utólag nagyon furcsa, hogy a nálam fiatalabbakkal szemben sem mertem védekezni. De a tömegnek nagy ereje van, tudod, hogyha visszaszólsz vagy visszaütsz a nálad két évvel fiatalabbnak, akkor legközelebb többen jönnek rád.

Mit tanácsolnál azoknak, akik most vannak bajban?

Egyrészt azt, hogy küzdjenek. Ez az, amit én a mostani fejemmel másképp csinálnék, hogy megvédeném magam. Így is, úgy is megvertek mindennap, így is, úgy is beszóltak, a helyzet cseppet sem lett volna rosszabb. Hiába húzod meg magad, az nem segít.

A bántalmazások nagyobbik része verbális, ha meglenne az az erő, amivel megvédhetné magát az illető, nem lenne bántalmazott.

Igen, de ez inkább egy utólagos felismerés, hogy akartam volna mondani, tenni ezt-azt, de nem mertem, mert azt éreztem, akkor csak rosszabb lesz. Emlékszem, beszorítottak a sarokba, és csak viseltem, hogy ütöttek.

Nem tanácsolnám egy gyereknek a verekedést, de azt igen, hogy ne adja fel, ne tűrjön. A másik, fontosabb tanácsom a segítségkérés. Utólag tényleg furcsa, hány tanár volt a suliban és senkinek nem tűnt fel, mi történik, senkinek nem jutott eszébe, hogy tenni kéne valamit. Akkor is, ha elsőre úgy tűnik, rosszabb lesz, menni kell és segítséget kérni, mindenkitől, akitől csak lehet, különben nem változik semmi. Tulajdonképpen csak ez az egy eszköze van egy bántalmazottnak, hiszen senki nem mer barátkozni vele, nincs, aki megvédje.

Ma már sokfelé lehet fordulni támogatásért, már az is sokat számít, ha beszélhet erről az egészről valakivel az ember. A pszichológus sem mondott nekem eget rengető tanácsokat, amitől megváltozott volna egy csapásra az életem, de rengeteget használt, hogy megkönnyebbülhettem és mondott néhány biztató szót.

Hogyan találtad meg a TED-et?

Nem sok embernek meséltem arról, ami velem történt, de az egyikük küldte át a pályázatot, hogy szerinte elő kéne itt adnom. Nem voltam benne biztos, van-e ott ennek helye, de több száz pályázó közül választottak ki tizennyolcunkat, tehát volt. Elkezdtem kapni leveleket arról, milyen jó, hogy valaki beszélni fog végre a témáról, sokan megosztották velem a saját traumáikat. Ez nagyon biztató volt, megerősített.

Nem volt nehéz ezt az egészet felvállalni? A bántalmazott emberek általában nehezen beszélnek arról, ami velük történt, sokszor önmagukat is hibáztatják.

Nekem inkább az volt a nehéz, hogy a bántalmazás kapcsán inkább a nőkről szoktunk beszélni. A férfiakról az az általános kép, hogy ők erősek, velük ilyesmi nem történik. Szóval az esendőségemet volt nehéz felvállalni. Másrészt a TED kapcsán fogalmaztam meg először így egyben, mi történt velem az óvodától kezdve, és amikor először írtam le és olvastam vissza, az megdöbbentő élmény volt nekem is: te jó Isten, és még csak huszonhárom éves vagyok! De az, hogy ki mit szól hozzá, már nem igazán érdekel. Kevesen tudtak erről, egyszóval sokan meg fognak most lepődni, ahogy a videó terjed majd. De az ember életében minden időszaknak megvannak a sajátosságai. A tinédzserkor jellemzője, hogy sokat foglalkozunk azzal, mit gondolnak mások. Ez normális, így tudod magad elhelyezni a világban, nagyobb szükséged van a külső visszajelzésekre. Ezen már túl vagyok, otthagytam abban az időszakban.

Fotók: TEDxYouth@Budapest 2019

A  TEDxYouth@Budapest 2019 előadások videói a TEDxYouth@Budapest weboldalra kerülnek fel. (Cikkünk készítésének időpontjában a Dordzsceren Csingisz előadását megörökítő videó még nem volt elérhető.) Az aktuális híreket a tedxy.hu weboldalon, illetve a Facebookon lehet nyomon követni.

Korábbi videók >>

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × 4 =

hirdetés