Karácsony felé: adventi koszorúk régen és napjainkban
Advent negyedik vasárnapja 2023-ban december 24-re esik, így az adventi időszakot rövidebbnek érezhetjük a korábbi évekhez képest. Az advent mozgó ünnep: évről évre más és más időszakra esik. Az első gyertyát 2023-ban december 3-án gyújtjuk meg az adventi koszorún. Ha adventi naptárral is kiegészül az ünnepvárás otthonainkban, már december 1-től számolhatjuk visszafelé a napokat Szenteste napjáig, azaz december 24-ig.
A keresztény kultúrkörben Jézus Krisztus eljövetelét, azaz a jóslat szerinti születését várták az adventi időszakban. Az adventi vasárnapok száma a hetedik századtól négy (előtte csak egyetlen vasárnap volt), és csak az 1570 óta kötelező a teljes adventi időszak az egyházban.
Mit szimbolizál az Advent?
A világi élet (vagyis a nem egyházi világ) is számon tartja az adventet, az első kivételével minden adventi vasárnapnak saját neve van: a második a bronzvasárnap, a harmadik az ezüstvasárnap, az utolsó az aranyvasárnap.
Az advent a keresztény egyház ünnepe, jelentése: eljövetel. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Tehát az advent a karácsonyt megelőző várakozás ideje, régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot. Advent első vasárnapja a Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnap, ami egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.
Milyen színűek a gyertyák a hagyományos adventi koszorún?
Az ünnepi készülődés régi hagyománya az adventi koszorú elkészítése (beszerzése). A koszorút négy gyertya díszíti, amely a négy adventi vasárnapot jelképezi. A gyertyák színe ma már bármilyen lehet az adventi koszorún, de hagyományosan három lila és egy rózsaszín gyertya kerül rá.
Az utolsó előtti vasárnapon gyújtották meg a rózsaszín gyertyát. A lila a katolikus egyházban a bűnbánat színe, két bűnbánati időszakban, adventben és nagyböjtben használatos. Sokan még ma is tartják ezt a hagyományt, lila és rózsaszín gyertyákat tesznek az adventi koszorúra.
A klasszikus adventi koszorú általában kör alakú, fenyőággal vagy mohával díszített. A formabontó – modernebb – változatok ettől jelentősen eltérhetnek, ami a közös bennük, az a négy gyertya.
Mikor készítették az első adventi koszorút?
Kultúrtörténeti érdekességként: az első adventi koszorút 1839-ben egy német iskolában készítették egy régi kocsikerékből, melyet 24 gyertyával – 20 kisebb piros, 4 nagyobb fehér – díszítettek fel. Az 1920-as években a római katolikus egyházban – szintén Németországban – már a 4 vagy 5 gyertyás koszorúk váltak szokássá.
Mit jelképeznek az adventi vasárnapok?
Advent vasárnapjai külön jelentéssel bírnak: az első vasárnap a hitet, a második a reményt, a harmadik az örömet, a negyedik a szeretetet szimbolizálja.
Nyitókép: David Bartus/Pexels
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.