Katartikus közös élmény: szülni, megszületni. A nehezen feldolgozható traumákról, ahogy a dúla látja
//A várandósság és a szülés életre szóló élmény. Rendkívül erőteljes, szinte katartikus erejű, igazi csúcsélmény, mely lehet gyógyulást, kiteljesedést hozó, de lehet letaglózó, traumatikus hatású is.
A szülőszobák otthonossá tétele, a szülő nő szükségleteinek és igényeinek figyelembe vétele, érzelmi biztonságot adó személyek jelenlétének támogatása és az esetleges döntések meghozatalához szükséges tájékoztatás nagyban hozzájárul a pozitív szülésélményhez. Azok az édesanyák, akiket tájékoztattak és bevontak a szülésük eseményeinek döntéseibe, elégedetten tekintenek vissza a történtekre, függetlenül az átélt fájdalom mértékétől.
Büszkék voltak önmagukra, ami növelte önbecsülésüket, önbizalmukat. Erőt adó élményként említették gyermekük világra hozatalát. Azok, akiket ekkor trauma ért, kiszolgáltatottságot, megalázottságot, magányosságot éltek át a kórházban, ahol megfélemlítve, alárendelt pozícióban, tárgyként kezelve érezték magukat. Ha az átélt negatív élményt – megfelelő segítők támogatásával – kézbe tudják venni és fel tudják dolgozni, a belső munka eredményeképp személyiségük új színeire lelhetnek, építkezhetnek és táplálkozhatnak a megélt tapasztalásokból.
Szülés során traumatizálhatnak maguk a történések, de leginkább az, ahogyan mindezt az édesanya átéli. Traumát okozhat a szülésindítás, a szülés gyorsítása, a kórházi személyzet részéről érkező negatív szuggesztiók, a sürgető, türelmetlen attitűd, a császármetszés, vagy eszköz használata a kitoláskor. Valamennyi komplikáció is mély nyomot hagy; minden, ami a baba vagy az anya életveszélyes állapotát okozhatja.
Az is traumatizáló, ha az anyák – saját várakozásukkal ellentétben – mégsem bírták elviselni a szüléssel járó fájdalmat, és ezáltal csalódnak. Kevésnek, „nem jó szülőnek” érzik magukat.
Komplikációk nélküli szülésnél is bekövetkezhet trauma abban az esetben, ha indokolatlan, vagy az anya által jóvá nem hagyott orvosi beavatkozásra kerül sor.
Előfordulhat, hogy a szülés során egy korábbi, fel nem dolgozott fájdalom (gyermekkori bántalmazás, szexuális erőszak, szülő halála miatti gyász, abortusz, vetélés, halva született gyerek) újra a felszínre tör.
A jelen meg nem oldott, fel nem oldott problémái is elakadást okozhatnak. Ilyen lehet a várandósságra való felkészülés hiánya, az érkező baba elutasítása, az anyaságtól való félelem, a nőiességgel kapcsolatos problémák, párkapcsolati válság is.
Hasznos, ha minden múltbeli és jelenbeli konfliktust sikerül megbékíteni, elcsitítani annak érdekében, hogy azok ne aktiválódhassanak a szülés ismeretlen mélységeket érintő megélésekor.
Császármetszéssel szülni mindenképp más jellegű élményt ad. Hiba lenne minden császármetszéses világrajövetelt traumatizáló élményként definiálni, hiszen nem a beavatkozás jellege, hanem az anya érzelmi megélései alapozzák meg a szülésélményt.
A császármetszés utáni traumák legmarkánsabb oka a kiszolgáltatottság és tehetetlenség érzése, amit tovább erősíthet a kórházi személyzet közömbös, vagy lekezelő hozzáállása.
A fájdalomcsillapító szerek utóhatásaival mindenképp számolni kell, hiszen befolyásolják mind az anya, mind a baba állapotát és viselkedését. A kábultság csökkenti az anya érzékenységét a baba kötődési viselkedésére, kapcsolódási jelzéseire, de csökkenti a baba szopási aktivitását, és a szopás hatékonyságát is.
A baba számára a megszületés élménye – akár pozitív, akár negatív – a hagyományos kórházi körülmények között túlnyomórészt stresszt jelent. A stressz nem egyértelműen negatív fogalom, hiszen van olyan része, ami segíti az alkalmazkodást és megküzdést.
Az élettani stressz az, ami a babát éri a méhösszehúzódások és a szülőcsatornán való áthaladás során. Hatására időszakosan elakadhat az oxigén- és a tápanyagellátás, illetve a szűk helyen való áthaladás eredményeképp összepréselődik és nyomásnak van kitéve a pici teste.
A környezeti stressz az, ami a babát a megszületéskor, az új környezeti hatások által éri. Az anyaméhben állandó hőmérséklet, tompa fények és hangok, ritmikus neszek (az anya szívverése, bélmozgása, vérének áramlása) teremtenek kellemes közeget. A magzatvízben való lebegés nagyban hozzájárul az ellazultság állapotához. Ehhez képest a megszületéskor erős fények és zajok fogadják a pici babát, ahol a benti hőmérséklethez képest hideg van, gyakori és gyors érintésekkel kell szembesülni és még a lebegő állapot is elveszik.
Az ellátási stressz az, ami a babát megszületése után bizonyos kórházak protokollja alapján éri. Ezek szükségessége, de azonnalisága mindenképp megkérdőjelezhető.
Leboyer francia szülészorvost a babákkal való együttérzés indította el a gyöngéd születés elméletének kidolgozása felé. Alapvetése, hogy az egymással szorosan összefonódó környezeti és ellátási stresszt a minimálisra kell csökkenteni. A babát melegben, tompa fényekkel, gyengéd érintésekkel ajánlott fogadni és azonnal az édesanyja hasára tenni, megadva ezáltal neki a bőrkontaktust lehetőségét. A köldökzsinórt csak akkor javallott elvágni, ha az már nem pulzál. Az elmélet alapgondolata a fokozatosság és átmenet megteremtése a benti és a kinti lét között.
Ha az anya boldog és jó élményként élte meg babája világra hozatalát, és a baba is jól működő életfunkciókkal született, valamint megadatott neki akár az anyai, akár az apai testközelség, akkor a baba számára az átélt küzdelem és nehézség értelmet nyer, ami életre szóló jótékony hatásokkal bír.
Humán és természettudományos érdeklődésem ellenére közgazdász lettem, ezáltal hosszú időre elmenekülhettem a kiszámíthatatlan érzelmek, érzések világa elől, a „kiszámíthatóságok” közé. Az önismereti munka által azonban megérkeztem abba a világba, ahol új hivatás is várt. Alternatív gyógymódok sokaságát ismertem és tanultam meg, elsajátítottam többfajta masszázstechnikát, stressz- és félelemoldó, valamint pszichés elakadásban segítő módszert. Meddőség, stressz, pánik – leginkább ezzel keresnek meg a hozzám fordulók. Dúlaként rendszeresen dolgozom babavágyókkal és várandósokkal is.
