Képzeld el, hogy nincs határ! Vágyaink által teremtünk új világokat
Olvastam valahol, nagyon régen, hogy „vágyaink vezetnek sorsunk útján”. A pár szavas, frappáns bölcsességeket általában szeretem ízekre szedni, és sokukról derül ki, hogy alapvetően marhaság az egész, csak nagyon jól hangzik. Ez a mondás azonban az egyik kivétel. Akárhogy forgattam, rágtam, kerestem a kivételeket, mindig arra jutottam, hogy ha nem is kizárólagosan, de vágyaink igenis erősen hatnak sorsunk alakulására.
Ha vágyunk valamire, akkor akaratlanul is lépéseket teszünk abba az irányba, amerre a vágyunk vezet. Akár csak azzal, hogy gondolatban foglalkozunk a témával. Vagy olyan emberekkel beszélgetünk, akikkel lehet a vágyunkról is beszélni. Elolvasunk mindent a témában, és persze végül a tettek mezejére lépünk. Ha történetesen NEM vágynánk arra a valamire, akkor jó eséllyel a közelébe se mennénk – így minimális az esélye, hogy „véletlenül” mégis megkapjuk. S ha mégis, hát gyorsan túl is adunk rajta, ha tehetjük.
Fontos megfigyelni, mely vágyaink azok, amelyek VALÓBAN vágyak, és valóban a sajátjaink.
„Világteremtő” vágyaink ugyanis egész máshonnan származnak, mint a legtöbb hétköznapi óhajunk-sóhajunk. A teremtő vágyak a belső egyensúly állapotában születnek meg. A kiindulási helyzet az, hogy „alapvetően minden rendben van”, s innen indulva, mondhatni kényelmi pozícióból tudjuk formálni vágyunkat a következő lépésre.
Legtöbb aprócska vágyunk valójában egy egyensúlyvesztett helyzetre világít rá csupán, s ha elég kritikusan tekintjük őket, kiderülhet, hogy nem igazán szeretnénk mi azt, amit vágyként megfogalmazunk, csak épp valahol van egy erős hiány vagy többlet, és azt a területet kívánjuk kiegyensúlyozni. Így az, aki be van zárva a négy fal közé, netán maximum az óvoda-otthon-bolt Bermuda-háromszögében tűnik el, erősen vágyhat arra, hogy utazzon, sokat, sokfelé, meg nem állva, amíg nem látta a Föld minden izgalmas pontját. Aki pedig szállásról-szállásra vándorol, hol itt dolgozik, hol ott, de sehol sem töltve annyi időt, hogy a lakcím kártyájára rávezettessen egy új címet, mert mire elkészül a kártya, már az sem igaz, az vágyhat épp arra, hogy egyszer leüljön valahol, magára zárja az ajtót, és soha többé ki ne kelljen mozdulnia onnan. Aztán bejön a világutazás, és emberünknek pár nap, esetleg pár hét után elege lesz. Vagy bejön az otthonlét, és kiderül, pokoli unalmas mindig ott lenni, akármilyen kényelmes is. Mert nem valódi vágyak ezek, csak egy kibillent állapotból akar az ember lelke egyensúlyba kerülni.
Ezeket az ál-vágyakat nem kerülhetjük ki. Az életünk lényegében másról sem szól, mint az egyensúlyi állapotból való kibillenésekről. Hol erre, hol arra. És természetes, hogy megszületnek a kompenzációs vágyak: erősen hatva az ellenkező irányba. Ám az sem sajátunk, csak egy másik véglet.
Hogy miért fontos ezeket tudatosítani? Elfojtani, eltagadni teljesen felesleges. Ott vannak ezek a vágyak, és nem ok nélkül. Foglalkozzunk velük! Viszont kellő önismerettel felvértezve, vessük össze e vágyakat a saját személyiségünkkel. Azzal az emberrel, aki akkor vagyunk, amikor egyensúlyban vagyunk. Maradva a fenti példáknál: ha tudod magadról, hogy alapvetően introvertált, otthonülő fajta vagy, ne fizess be rögtön egy világ körüli útra, akkor se, ha úgy érzed. Ha gyárilag örökmozgó vagy, akkor pedig ne szegődj el remetének, akkor se, ha úgy érzed.
Az érzés el fog múlni. Te pedig maradsz, aki vagy. Törekedj hiányaid és többleteid rendezésére: aludj eleget, egyél rendesen, mozogj minden nap stb. Ezzel legalább megközelíted a saját egyensúlyi állapotodat. S onnan már könnyebben találod meg azt a vágyat, amely valóban sorsod útján vezet, amely valóban a sajátod, s amellyel valóban egy neked való új világot teremtesz.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
