Ha Isten bezár egy ajtót, kinyit egy ablakot. Nehezen érkező anyaság. Két Advent története

hirdetés

hirdetés

Az oldal főszerkesztője, Mónika, az ünnepi készülődés heteiben kért tőlem egy személyes jellegű történetet, üzenetet. Szerettem a „feladatot”, és a mézes illatú készülődés közepette cseppet sem volt nehéz megtalálni a témát… Hisz a kisfiunk születése december 25­-ére volt kiírva – és az azóta eltelt időben sem múlik belőlem az ő megérkezésének a ragyogása.

Szép történet lesz, és szerethető írás egészen biztosan… Viszont az elmúlt napokban nem tudtam letenni azt a vágyamat, hogy megosszam az idáig vezető utam egyik legnehezebb, legsötétebb részét.

Tudom, hogy sokan küzdenek a nehéz foganással, a meddőségi kezelések gyötrelmeivel, a vágyott, de néha egyáltalán nem megérkező anyasággal. Tudom milyen, jártam ott, és „megígérem”, hogy „Ha Isten bezár egy ajtót, kinyit egy ablakot.”

2009. december

Ez a hatodik lombikprogramom. Az utolsó

A petesejtleszívás napján a kórteremben, az ágyamon ülök. A hasam feszül, a gyomrom üres és bőszen töltögetem a különböző nyilatkozatokat. Olvasatlanul aláírok bármit, amit kell az altatásról, az érzéstelenítésről, az összes lehetséges veszélyről és szövődményről. Férjem ugrásra készen várja a biológust – friss „hozzájárulásra” van tőle szükség.

Négyen fekszünk a kórteremben, abban a sorrendben, ahogy a műtőbe visznek majd minket. Búbánat idő van, téli hideg. Amikor a műtő elé szólítanak, marad néhány magányos percem a folyosón. A lefedett nagy ablaktábla felső szélén látom az eget. Egy pillanatra épp kisüt a nap…

A műtőben felfekszem az ágyra, vénát szúrnak. Az aneszteziológusok aranyosak és kedvesek. Elalvás előtt még jó hétvégét kívánok nekik. Meghatódnak. NagyZé doktor ekkorra robban be, megnéz ultrahanggal, majd megkérdezi, hogy hiányzik-­e a jobb oldali petefészkem! Tessék?! Szerdán még meg volt! Az ultrahang szerint 8 tüsző ért benne! „Na, majd a műtét alatt kiderül. Kezdjük!” – mondja. Neee! Ne altassanak el, magyarázzák el, hogy mi van! Elvitték az ufók a petefészkemet?! Nem elég, hogy nincsenek petevezetőim, nem lesznek még tüszőim sem?!

Menthetetlenül álmosodom… Igyekszem nem bőgni, mert akkor bedugul az orrom és az altatásban nem szerencsés. A mennyezeti neonlámpákra fókuszálok, majd elúsznak azok is… A kórtermi ágyamban, sírva ébredek. Félek. Mindent tudni akarok! Most!! „Biztosan az altató hatása” – mondja a nővér, de én érzem, hogy az elmúlt évek elfáradását, fájdalmát és elveszett reményét sírom ki.

Egy órán belül teljesen jól vagyok. Nem vagyok álmos, és nem fáj a hasam. Ugye nem azért, mert nem csináltak semmit odabenn?! Négy órát feküdnöm kell. Mondogatok egy mantrát: „az örömöket választom a feladatok helyett. Az örömöket választom a feladatok helyett.” A kórteremben két lány is hány és görcsöl. Én olvasok és írogatok. Túl jól vagyok?! Lassan eltelik az idő. Öltözhetek és mehetek a zárójelentésért.

A biológusnő még mindig sehol. Rengeteg dolga van ma, nem hozza a híreket. Elporoszkálok NagyZé ajtaja elé. Itt ér utol a biológusnő. Összesen csak 6 (csak hat?!) tüszőt tudtak lenyerni. És ebből is csak 3 érett… Hát ez nem sok. A több tüsző mindig több embriót és több esélyt jelent.

 

Nem esem kétségbe, nem esem kétségbe, nem esem kétségbe!

karacsonyi1

Reggel hívnak, hogy egyetlen embriónk sem termékenyült meg… Nem vagyok jól. Csak arra vágyom, hogy a paplan alatt gyászoljak. Egy időben szent meggyőződésünk volt, hogy ikreink lesznek… Mi lesz így a kitalált kisfiú és kislány neveinkkel?! Ez volt az utolsó próbálkozás, és lefagyasztani való tartalék embrióink sem maradtak.

Megint a mantra: „Az örömöket választom a feladatok helyett!” Hallod Isten?! Becsület szavamat adom, hogy az örömöket választom, a feladatok helyett! Pirinyó fekete pötty vagyok egy hatalmas fehér lapon. Begubózom. Megborulok. Elég volt a fájdalomból! Az „utoljára sem sikerült” gondolat olyan érzéssel tölt el, mintha betennének egy nedves földű sírgödörbe, a csupasz földre, és ott rám zúdítanák a kiásott földet. És még élek. Egy darabig…

Pedig a sok éven várt, vágyott gyerekeimmel „megbeszéltem”, hogyha most sem ragadják meg annak a lehetőségét, hogy mi legyünk a szüleik, akkor ebben az életünkben sajnos nem tudunk már nekik segíteni. Becsukódik az ajtó…

Astrid Lindgren svéd gyermekkönyv író írta a Déli mező című mesét. Ebben egy árva, cselédsorban tartott testvérpár, Mattias és Anna a téli erdő mélyén varázs országot talál. Szomorú gyerekéletük onnantól válik túlélhetővé, mikor ezt a helyet felfedezik. Sunnanängben van egy Minden gyerek Édesanyja, és ételek, és játékok és kacagás és napfény. Mikor onnan eljönnek, sajnos eltűnik belőlük a meleg, a jóllakottság, a nekik jutó szeretet és haza kell menniük az őket kegyetlenül dolgoztató gazdához.

Sunnanängben egyetlen szabály van; az ajtót sosem szabad maguk mögött becsukni, mert akkor az örökre bezáródik. És ők, meg a többiek az idők végéig ott rekednek. „Mattias kézen fogta Annát, bevezette az ajtón. Mögöttük volt a zord, hideg erdő, és várt rájuk a téli éjszaka ­ Anna visszanézett a kapuból, ki a sötétbe, a fagyba, és megremegett. ­ Miért nem csukjuk be a kaput? ­ kérdezte. ­ Ó, kicsi Anna ­ mondotta Mattias ­, ha becsukjuk a kaput, soha többé nem nyithatjuk ki többé. Nem emlékszel? ­ De igen, emlékszem ­ mondta Anna ­, soha, soha többé. Akkor egymásra nézett Mattias és Anna. Sokáig néztek egymásra, és elmosolyodtak. Aztán egészen csendben, halkan, becsukták a kaput.”

2013. december

Nagyon féltem attól, hogy nem lesz erőm felállni. Ez a mese valahogy segített akkoriban azt képzelni, hogy a „gyerekeim” babalelkek maradtak és becsukták az ajtót… És tanultam, hogy a depresszió segít. Mert az annak a jele, hogy valamit, amit „fejből” akarunk, a lelkünk nem kéri. Találjunk ki mást helyette, tegyük az energiáinkat teremtő módon másba. Ezzel nem tudtam békét kötni. Hogyan lehet elfogadni a gyermektelenséget?! Túlélni lehet (bár minek?), de megbékélni vele nem. Aztán lassan felfogtam, hogy nem is kell. Csak a lombikos út volt az, ami a járhatatlan, és hogy lehet másképp is megérkezni. A kisfiam kedvenc szavajárása: „Hurrrrááá! Sikerüüült!”

Bíró Rita

Fotó: www.gdefon.com és Hajdrák Tímea

hirdetés

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás