Ki a zöldebb, te vagy én? Avagy mi értelme szidni másokat? Kump Edina környezetkutató, hulladékcsökkentési szakértő párbeszédindító írása
Furcsa „trend” van kibontakozóban. Eleinte azt hittem elszigetelt esetről van szó, néhány emberről. De ez kezd tömegessé válni. Arról beszélek, hogy egyre többször találkozom azzal, hogy egyfajta szájkarate útján, de azon versenyeznek egymással emberek, ki a „zöldebb”. Kump Edina környezetkutató, hulladékcsökkentési szakértő párbeszédindító írása.
Ki az, aki csak annak akar tűnni, ki az, aki ebből hasznot akar húzni, ki az, aki csak addig védi a környezetet, amíg az egy grafika megosztását igényli…
Aztán pedig jön a bezzeg én! Bezzeg én elköltöztem vidékre a városból! Bezzeg én tudom, hogy milyen káros repülővel utazni! Bezzeg én…!
És csak azt nem értem ilyenkor, hogy ez mit tesz hozzá az illető mindennapjaihoz. Jobb érzésekkel fogja eltölteni? Átmenetileg talán, de hosszú távon rombolja saját magát és a környezetét is. Eredményesen felhívja a másik fél figyelmét arra, hogy gondolja át, cselekedhetne másképp (környezettudatosabban) is? Kétlem.
Nem, ez a legtöbb esetben arról szól, hogy bizonytalan saját magában, van legalább egy olyan belső ellenérzése a téma kapcsán, ami feszíti, zavarja, de nem ül le átgondolni, mi válthatja ki ezt belőle. Sokkal könnyebb mutogatni a másikra ujjal, szidni, ócsárolni, „lealacsonyítani”. Építően hozzászólni, kérdezni, kritikusan megkérdőjelezni, nem pedig mindennek elhordani sokkal nehezebb.
Alapvetően nem szaladt volna ez ki belőlem, de a napokban találkoztam egy igazán elrugaszkodott esettel. Egy – szerintem – jól sikerült figyelemfelhívó grafika kapcsán tört ki a balhé, hogy ez mekkora marhaság már megint, az egész csak az üzletről, vásárlásról szól, a sok birka majd jól megkajálja megint, bezzeg mi, akik őket szidjuk mi már tudjuk, hogy ez csak átverés, okítsuk ki őket, készítsünk ellenkampányt, ami valóban segít ezeken a buta birkákon!
És aztán tudod mi történik? A nagy semmi. Jól kibeszélik, hogy mekkora hülye mindenki más, fel kéne nyitni a szemüket, aztán amikor már csinálni kéne valamit, megáll a tudomány. Mindig sokkal könnyebb szidni azt, aki csinál valamit, mint azt, aki a füle botját sem mozdítja, hiszen az nem jön szembe… A nagy semmi grafikája nem kerül az orrod elé, hogy véleményezhesd. A nagy semmi segítségével nem tudnak mit kezdeni az emberek, még akkor sem, ha hasznos lenne a számukra. A nagy semmit nem kell felvállalni, ellenben pont azt árulja el a bezzeg énekről, amit annyira szeretnének leplezni: a belső bizonytalanságukat…
Természetesen a sok szidás közepette előbukkan jó pár elgondolkodtatásra okot adó féligazság is. Az egyik személyes kedvencem, hogy mindenki aki elkezd azzal foglalkozni, hogy az embereknek abban segítsen, hogy elérhetővé váljanak a fenntarthatóbb alternatívák (például az egyszer használatos műanyagok helyett), az csak arra utazik, hogy pénzt húzzon ki az emberek zsebéből, a sok buta pedig szépen elhiszi, hogy ettől lesz zöldebb.
Ezzel részben egyet tudok érteni:
– egyet tudok érteni abban, hogy egyre többen utaznak csupán annyira, hogy elhitessék velünk, attól leszünk „zöldek”, ha lecserélünk, de mindenekelőtt megvásárolunk valamit.
– egyet tudok érteni abban, hogy egyre nagyobb az a tömeg (sajnos), aki még elhiszi, hogy tényleg csak ennyin múlik az ügy, néhány tárgyon.
De azért ha igazán őszinték akarunk lenni magunkkal, akkor be kell vallanunk, hogy ez már megint csak ujjal mutogatás, a felelősség áthárítása.
Mindig voltak, vannak és lesznek is olyan emberek, akik az eladást, a profitot előrébb fogják sorolni, mint a gondolkodásra ösztönzést, hiszen gondolkodó embernek nehezebb a bármit eladni. A gondolkodó ember meg fog kérdőjelezni, utána fog járni, de mindenekelőtt: nem fog szimplán csak a szép szóra vásárolni.
Mi értelme szidni őket? Mi értelme szidni azokat, akik „bedőlnek” nekik? Ha valóban segíteni szeretnénk, annak nem az a módja, hogy két ócsárolás közepette leírjuk, hogy az egész ott kezdődne, hogy csökkentsd a vásárlásaid számát, mindig tedd fel a kérdést, hogy szükséged van-e rá és ne pazarolj.
Kérdezd meg, hogy egyáltalán adhatsz-e tanácsot! Kérdezd meg, hogy megoszthatod-e a tapasztalataidat, a véleményedet, hátha a segítségére lesz!
Aztán hagyd, hogy mindezek ismeretében meghozhassa azt a döntést, ami neki épp belefér, ahelyett, hogy ráerőltetnéd a saját igazságodat.
Senkinél sincs a Szent Grál, más-más körülmények között élünk, eltérő erőforrásokkal, akarattal és képességekkel. Nem tud mindenki mindent megtenni egyik napról a másikra, csakis a saját tempójában tud haladni. Viszont ha ócsárolást hajítasz felé, lehet fogja magát és inkább hátat is fordít az egésznek…
Nem értesz velem egyet? Szuper! Indítsunk erről párbeszédet! Tapasztaltad már ezt a jelenséget (akár okozóként, akár „áldozatként”)? Írd meg a sztorit hozzászólásban! Egy szó mint száz: árnyaljuk a képet, osszuk meg a tapasztalatokat, indítsunk erről konstruktív párbeszédet! A Hulladekmentes.hu Facebook oldalán tudsz kommentelni, kattints a képre vagy ide!
Edina weboldala: hulladekmentes.hu
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.