Ki szeret engem? Ha a saját magadról alkotott képed az, hogy ezt vagy azt veled meg lehet csinálni, jön valaki, aki ezt megteszi

Közeledik a szeretet ünnepe, továbbá hideg van és sötét, nem csoda, ha az emberek egyre inkább befelé fordulnak, belül keresgélnek. Körülnéznek a kapcsolataikban, a meglévőkben, a lehetségesekben, a vágyottakban. Esetleg elméláznak az elmúlt példányokon is. És jönnek a panaszok. Hogy így meg úgy bánt velem. Hogy most meg egy másik bánik velem így meg úgy. Hogy lehetne ebből valami, de a másik „húzd-meg-ereszd-meg”-et játszik. És a kérdések:

Mégis miért csinálja ezt velem? Miért bánt? Miért üt meg? Miért hiteget? Miért ígér, hogy aztán megszegje az ígéretét, és miért ad, ha másnap visszaveszi? Hát ezt érdemlem én a sorstól? Hogy mindig ilyeneket fogjak ki?

Amikor megpiszkálom, hogy saját magáról mit gondol, saját maga iránt hogyan érez valaki, a szavak szintjén természetesen mindenki úgy gondolja, jót, de legalábbis „ennél” jobbat érdemel, és azt is kivétel nélkül mindenki állítja, hogy igenis szereti és tiszteli önmagát. De azért hagyja. Mert mégiscsak „nekem ő kell”. Mert mégiscsak „mi van, ha mind egyforma?”. Mert mégiscsak „amikor kedves, az annyira jólesik”. Mert mégiscsak „kell valaki nekem is, aki szeret”. Mert mégiscsak „szeret ő a maga módján”.

Akinek van gyermeke, attól megkérdezem: „ha azt látnád, hogy a gyermekeddel csinálja ezt valaki, amit most veled ez az ember, akkor mit szólnál?”. Olyankor jellemzően az a válasz, hogy „kitekerném a nyakát”. Vagy ennél is durvább. Vagy megkérdezem a fiatalembert, akinek „húzatja az agyát” egy lány, hogy „ha a legjobb barátoddal csinálná ezt egy csajszi, mit szólnál?”. A válasz: „azt mondanám, hagyja a fenébe!”

Önmagukkal szemben azonban más a mérce, mégpedig a kárukra. (Mostanában csőstül jönnek ilyen sztorik a magánbeszélgetéseimben, sajnos csúnyán egy kaptafára készült mind.)

A dolgok mélyén, ha tetszik, ha nem, az önmagunk iránti szeretet és tisztelet sérülése található. A rezonancia törvénye miatt csak olyan partnereket vonzhatsz be az életedbe, akikkel az összességében vett rezgésszinted azonos, vagy nagyon hasonló. Senkitől nem kaphatsz több szeretetet és jobb bánásmódot, mint amennyiben és amilyenben önmagadat részesíted.

Ha a saját magadról alkotott képed az, hogy ezt vagy azt veled meg lehet csinálni, akkor a külvilág készségesen vissza fog igazolni: jön valaki, aki ezt megteszi.

Nem elég a tükör előtt naponta elmantrázni, hogy „szerethető vagyok”. Szeretned kell önmagadat. Úgy, ahogy szeretnéd, hogy mások szeressenek. Van egy mondás: „ha egyszer bántasz, a te hibád, ha másodszor is, azért már én is felelős vagyok”. Ha befigyel a második pofon, a második átverés, a második árulás… és ha jön a harmadik, a negyedik, a sokadik, akkor az már jelent valamit.

Természetesen itt is érvényes, hogy a saját tetteiért (szavaiért, gondolataiért) mindenki teljes mértékben felelős. Ha valaki sokadszorra bánt téged, az ő felelőssége nem lesz kisebb. Ám a lényeg szempontjából a külvilág minden rezdülése diagnosztikai céllal történik: információt ad a „belvilágodról”. Megmutatja, hogy te magad milyen állapotban vagy. Ilyen szempontból érdemes az „ex-aktákat” is fellapozni. Nem az a lényeg, hogy az a másik mit művelt veled, hanem annak a felismerése, hogy milyen belső állapotban voltál akkor, vagyis hogy a külvilág miféle belső minőségre tudott rezonálni.

Amint elkezdesz valóban foglalkozni magaddal, elkezded szeretni és tisztelni azt az embert, aki vagy, elindulnak a külvilágban is a változások. Ilyenkor derül ki, valójában mi történik odabent. Ha ugyanis valóban szeretet és tisztelet van benned, akkor nem egy nagyképű önző disznó lesz a végeredmény! Akiben szeretet és tisztelet van, azt szeretettel és tisztelettel fordul mindenki máshoz is. Viszont saját magához is, így egyszerűen nem engedi, hogy „odakintről” bármi más is érkezzen.

Az eredmény nem csak az lehet, hogy egy-egy ember eltűnik az életedből. Lehet, hogy így lesz, mert nem rezdül meg bennük az a húr, ami náluk is belső változást indítana el. Lehet, hogy ők nem képesek többre, mint ütni, átverni, elárulni, játszmázni. Az már az ő dolguk, hogy akarnak-e gyógyulni, és maguk is nekilátnak-e egy belső munkának. Viszont az is lehetséges, hogy megmaradnak azok, akik most melletted vannak, mert ők is hajlandóak a változásra, és amikor ráéreznek a dolog ízére, örömmel fogják üdvözölni a benned lezajlott átalakulást.

Nemsokára itt a karácsony. Tessék szépen díszbe öltöztetni a szívedet, és akkor senki nem fog sáros bakanccsal végigmasírozni rajta!

Major Virág

Külsős munkatárs

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.