Kis hely, nagy lehetőségek. Így rendezzünk be egy apró lakást, hogy nagyobbnak tűnjön!
A kis lakások számos előnye mellett meg kell említenünk egy negatívumot is, mégpedig azt, hogy amikor berendeznénk, szó szerint falakba ütközünk. Átgondolt kialakítással és bútorválasztással azonban elkerülhetjük azt, hogy a kis lakásunk zsúfolt legyen, mégis mindenünk el fog férni benne!
A kis lakás előnyei
Jogosan merül fel a kérdés, hogy milyen előnyökkel bír egy kisebb lakás. Legnagyobb titka, hogy épp a hátrányát fordítja egy apróbb ingatlan az előnyére, ugyanis ha ilyenben élünk, rá vagyunk kényszerítve, hogy leálljunk a gyűjtögető életmóddal, és ténylegesen csak olyat tárgyakat és eszközöket tároljunk, amire szükségünk van.
Mivel nem lehet túl sok bútorral és használati tárggyal berendezni, a takarításon is sok időt spórolhatunk. A kreatív énünk is jobban motiválásra talál egy kisebb lakban, hiszen a helykihasználás kardinális kérdéssé válik, és sokszor szükségünk lesz arra, hogy számunkra is meglepő megoldásokkal rukkoljunk elő.
Így tűnhet nagyobbnak az apró lakásunk
Számtalan trükk van arra, hogy optikailag nagyobbnak tűnjön az otthonunk, melyek között találunk olcsóbb és drágább megoldásokat egyaránt. Fontos azonban, hogy mielőtt bárminek nekikezdenénk, jól mérjük le a felületeket megbizonyosodva arról, hogy valóban érdemes nekilátni a munkálatoknak.
Téralkotás
Ha van rá mód, kiváló megoldás lehet, ha gipszkartonnal alakítunk ki több kisebb teret. Ezáltal ha van egy nagyobb szobánk, akár két kisebbet is csinálhatunk belőle. Ez elősegíti azt, hogy több privát szféránk legyen, és maga a fal nem vesz el sok helyet piciny otthonunkból. Ha nem szeretnénk felhúzni egy falat, egy szekrénysorral, függönnyel vagy paravánnal is jelezhetjük, hogy hol vannak a határok.
Ajtók
Az ajtók esetében gyakori megoldás, hogy egy sínen tolhatóak. Ezzel rendkívül sok helyet megtakaríthatunk, egy kisebb lakásban márpedig minden centiméter számít!
Fent és lent
Ha a belmagasság megengedi, egy galériával egészen új világot teremthetünk, de a szinteltolás is jó megoldás lehet, mert azt az illúziót kelti, hogy a lakás jóval nagyobb annál, mint amilyen valójában.
Színek
A színek jelentősége megkérdőjelezhetetlen, hiszen azontúl, hogy a kedvünkre is hatással vannak, a teret is tágíthatják optikailag. A falak festésénél kerüljük a sötét színeket, és ügyeljünk arra, hogy a plafon a falak színénél világosabb legyen, ez ugyanis azt az illúziót kelti, hogy tágas helyen vagyunk. A színes szőnyegek ugyanígy segítségünkre lehetnek: mivel kiemelkednek a térből, nagyobbnak láttatják azt. A színes szőnyegek mellett bátran kipróbálhatunk mintásakat is, például egy széltében csíkos darabot, ami szélesíti a helyiséget, de akár kevésbé szabályos mintát is választhatunk.
Polcok
Ne feledkezzünk el a falak adta lehetőségekről! Polcokat és akasztókat szerelhetünk a rendelkezésre álló falfelületekre, melyek a konyhában, a fürdőben és a szobákban is hasznosak lehetnek. Akár a mennyezetig is beépíthetjük a polcrendszert, de ügyeljünk arra, hogy szellősen pakoljunk, elkerülve, hogy a zsúfoltság miatt kisebbnek tűnjön a tér.
Mire figyeljünk még?
Ha van rá mód, engedjük be a fényt: a nehéz anyagú függönyök helyett olyat válasszunk, ami könnyedén átereszti a nap sugarait. Vegyünk összecsukható asztalt, így ha egymagunkban vagy a szűk családdal étkezünk, kisebb helyen is elférhetünk. Kedves játékosságot visz a térbe a kerek vagy az ovális asztal, ami ívei miatt tökéletes kisebb otthonokba.
Ha beépített szekrényünk van, ne csak ruhát tároljunk benne, hanem a televíziót is berakhatjuk, de akár a könyvek is mehetnek a ruhák mellé! Amennyiben van lépcső, tökéletes tárolót alakíthatunk ki alatta, és az ágy alatti terület, valamint a szekrény teteje is sok tárgyat elnyelhet, de ügyeljünk arra, hogy ne keltsük zsúfolt érzetet!
A kis lakás bár megnehezítheti az ember dolgát, ne essünk rögtön kétségbe, ha egy ilyet kell berendeznünk. Gondoljuk át, hogy mire van szükségünk, és hogy mi hol kaphatna helyet. Innentől már csak a szépérzékünk és a kreativitásunk kérdése, hogy miképp találnak otthonra a dolgaink.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.