Kiscica a nagyvárosban. Biztos, hogy jó ötlet?

Gyerekkoromban természetes volt, hogy macska van a háznál. Nem is egy, és minden évben születtek újabb kiscicák. Többnyire sikerült elajándékoznunk őket, néha egyet-egyet megtartottunk. Szerettem velük játszani, már amelyikkel lehetett. Játékokat fabrikáltam nekik, fogócskáztunk, valóságos show műsor volt, amikor a nagyszüleim házának udvarán rohangáltam fel s alá egy zsinórt húzva magam után, és a kismacskák csapatostól követtek.

Mindig volt egy-egy kitüntetett kedvencem, például a Riska, akit a vörös szőre miatt neveztem el így, pedig semmi köze nem volt a tehenekhez. Riska sokáig hűséges macska volt, csak kis időkre hagyta el a házat, ezért érintett érzékenyen, amikor se szó, se beszéd, eltűnt. Talán fél év is eltelt, már lemondtunk róla, amikor egyik este beállított nyúzottan, lesoványodva. Benne az idegenbéli kalandozások munkáltak, bennem a hűtlensége dolgozott, ergo a kapcsolatunk nem állt teljesen helyre. Némileg elhidegültünk. Továbbra is elcsatangolt napokra, végül egy rossz csillagzatú nyári napon a ház előtt elgázolta egy autó. A szemem láttára. Riska átadta magát az örökkévalóságnak, én pedig eldöntöttem, hogy NEM KELL több macska.  

Lettek tengerimalacaim, nyulaim, hörcsögeim, jelenleg egy 12 éves teknős, egy 3 és egy 9 éves kutya van a háznál, a fiam jó ideje fűz, hogy szeretne egy akváriumot sok-sok díszhallal… Pár éve befogadtunk egy vörös macskát. Cirmi besétált az ajtón, vendégül láttuk, és sehogy sem akart elmenni. Kerestük a gazdáját, hiába, pár hétig nálunk lakott. Sok mindenben hasonlított Riskára…abban is, hogy lelépett. Kerestük, hiába. Nem láttuk azóta. NEM KELL több macska…

***

Akárhogy is nézem, racionálisan sem passzol jelenlegi – városi, jövős-menős – életvitelembe egy macska, bármennyire is nagyon cuki. Bármennyire is szelíd, játékos és szórakoztató… A Balaton-felvidéken született pár hete egy hegyi tanyán; esténként tücsökzenére aludt el, reggel kakasszóra ébredt. Mihez kezdene Budapesten egy tetőtéri lakásban?

Miközben ezeket a sorokat írom – késői órákban -, zörög a papír az íróasztalom alatti szemetesben. Normál esetben nem ad ki hangot, csakhogy felfedezte a szemetest a kismacska… Végleges neve még nincs, hol Kistigrisnek hívjuk, hol Cirminek.

Fiam Budapesten született, számára a non plus ultra netovábbja, hogy macska van a háznál. Jelzem, ez az állapot átmeneti és a fiam ezzel pontosan tisztában van. Racionálisan közelítek a helyzethez; csak azért sem olvadok el, csak mert egy cuki kiscica motoszkál a szemetesben (persze foglalkoztat, hogy hogyan mászna ki belőle segítség és borogatás nélkül). Nem gondolok bele csak azért sem, hogy napjában hányszor csal mosolyt az arcomra. (Sokszor.)

Kistigris csak pár napig lesz velünk. Így állapodtunk meg a gazdájával (pedig odaadná örökbe), s ebben egyeztünk meg a fiammal és a fiam apukájával. Magamat pedig csak nem lesz nehéz meggyőznöm!

Ha nálunk maradna, kénytelenek lennénk ivartalanítani. Állatorvoshoz vinnénk, oltásokat kapna. Ha elutaznánk, napi 1800 forint ellenében vigyáznának rá a közeli macskapanzióban. Mindent meg lehetne oldani… Azt is, hogy a két kutya elfogadja, talán a vehemensebb 3 éves eb is békén hagyná, ha okosan rávezetnénk, hogy új lakó van a háznál. 

A fiam 12-18 év múlva 20-26 éves lesz, kiszámolni sem merem, hogy én addigra mennyi. A hozzáértők azt mondják, a szobacicák – jó gazdival – hosszú életűek. A „kinti” cicák ennél sokkal kevesebb ideig, 4-5 évig élnek.

Biztos vagyok abban, hogy jó gazdik lennénk, biztos vagyok abban, hogy az örömbe vegyülne néha üröm is, de a legbiztosabb abban vagyok, hogy Kistigrisnek boldogabb, tartalmasabb élete lesz a természetben, szabadon, a csodás Balaton-felvidéken. 

Soha ne hozz impulzív döntést, ha állatot veszel magadhoz! Az állattartás felelősség, hosszú távon bele kell tenned magad.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenöt + tizenöt =

hirdetés