Már gyermekként is érzékeny teremtés voltam, szívügyemnek tekintettem mindenféle nehéz sorsot. Testvéreimmel szinte hetente hordtuk ajtónk elé a kóbor cicákat, a közeli parkban megpihenő hajléktalan bácsinak édesapám kíséretében meleg teát, kenyeret és szalonnát csomagoltunk, a mozgássérült, írni nem tudó osztálytársunknak, Zsuzsikának indigóztuk az órai munkát. Mindig meghatottak az idősek, a betegek, mindig láttam megoldást, hittem … Bővebben: Kisfiam autista, de nem ez fáj igazán. Egy édesanya levele az orvosi és szakértői vizsgálatokon tapasztalt érdektelenségről, empátiahiányról