Kiszabadultam önmagamba

Éjszaka már nem elég a lepedő, melegebb takaró kell. Lassan búcsúzok a nyártól, ilyenkor mindig nehéz a szívem. A nyár az én évszakom, nyáron születtem. Próbálok az ősz szépségeire és a feladatokra koncentrálni. Tervezek. Ez lelkesít, visz előre. Jó lenne ad hoc élni, spontán és időtlenül, de nem lehet – bedőlnének a napok. Szükség van keretekre. A nyár mindig feltölt, az idei élményekért is hálás vagyok.

Szükségem volt a pihenésre, fokozottabban, mint máskor. Ösztönösen lassultam, és végre át tudtam magam adni az érzésnek. Végre nem erőltettem magamra önként vállalt (!) kötelezőket. Végre beláttam, hogy kimerült vagyok.

Hány ember él állandó fáradtságban? Nem tudják, nem merik magukat kipihenni.

Nagy csapda ez; sokan belesétálunk. Kényszercselekvésekbe hajtjuk magunkat, fel vagyunk húzva, mint a búgócsiga… A lendület egyszer csak alábbhagy. A legjobb, ha magunk dönthetünk erről.

Szeretemdolgokban is ki lehet merülni. Nem szégyen ezt belátni és kimondani.

Ezen a nyáron félretettem a határidőket; kiharcoltam magamnak, hogy a szabaidőm valóban szabad legyen. Nem volt egyszerű átállni, eleinte restelltem, magam előtt. Aki folyton pörög, egy idő után elhiszi, hogy az üresjárat haszontalan. Figyeltem, ahogy elkezdtek lazulni körülöttem a dolgok; nem válaszoltam aznap a beérkezett e-mailekre, kitoltam a határidőket. Átálltam inaktív üzemmódra, nem álltam nonstop rendelkezésre. Nem így terveztem, csupán végre át mertem adni magam az ösztöneimnek. Érzékeltem, hogy a motivációm más irányt vett. Tartalomszolgáltatás, üzleti ügyek koordinálása helyett könyveket olvastam, filmeket néztem, zenét hallgattam, kiszabadultam a városból, kerültem a tömeget. A fiamtól kaptam egy kifejező mondatot, séták után mondogatta, amíg kicsi volt: „nagy utak vannak a lábamban”. Nagy utakat tettem meg ezen a nyáron, nem ritkán naponta 22-25 ezer lépést. Ez fog a legjobban hiányozni a nyár elmúltával, dolgos napokon a nagyvárosban.

Nagy utakat tettem meg átvitt értelemben is. Elhagytam jó pár megterhelő napi „rutint”. Farkasszemet néztem a megfelelési kényszeremmel.

Ha nem teszem meg magamért, más nem teszi meg értem. 

Át kellett programoznom magamban a félelmet. El akarta hitetni, hogy ha leállok, villámsebességgel omlik össze mindaz, amit évek munkájával – éjszakázásokkal, hétvégézésekkel – felépítettem.

Kinek építettem? Miért is? Magamnak. A szabadságomért. Vagyis nem gyűrhet maga alá, nem falhat fel. 

És igazam lett. Egyben vagyok. Egyben van minden. 

Tudtam, akartam végre kapni is.

Győztem.

 

– MM –

Nyitókép: Taryn Elliott/Pexels

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × 3 =

hirdetés