Kívánd azt, amit szeretnél! Így lettem digitális nomád

Van, hogy egy élet is kevés, hogy elérjük a céljainkat, de a probléma ott kezdődik, ha nem tudjuk igazán, hogy mit akarunk. Neked van elég hited, hogy megváltoztasd az életed? Hitről, szerencséről és a leírt célok fontosságáról mesél Viki, valamint arról, hogy hogyan vált digitális nomáddá.

Mielőtt digitális nomád lettem, egy sima irodai munkám volt, egyenletesen elosztott munkák helyett hegyekkel és völgyekkel. Éppen a „völgy” szakaszban jártam, azaz bementem kilencre, majd valamivel elütöttem az időt hatig. Aztán volt egy nap, amikor elegem lett, a munkahelyi időtöltés után a budai hegyek között kötöttem ki és a kis piros füzetem lapjaira írtam, hogy milyen munkát akarok végezni a továbbiakban. A branstorming után meg is született a megoldás: a munkámat szeretem, bejárni és időt pazarolni viszont nem. A legjobb lenne szabadúszóként dolgozni a jelenlegi munkahelyemnek.

Kívánni óvatosan kell!

Másnap reggel az irodában kávéztam, amikor az egyik főnököm szólt, hogy menjek utána. A szobában már vártak: a legjobb lenne, ha szabadúszóként dolgoznék nekik a továbbiakban. Ők szomorúak voltak, én nevettem – aztán öt percen belül nevettünk mind. Még jó, hogy pontosan fogalmaztam.
Az örömöm gyorsan pánikba fordult, amikor szembesültem az adózási kötelezettségeimmel. Munkát kerestem, állásinterjúra jártam, majd egy ponton rájöttem, hogy ennek így semmi értelme. Ezt kértem és most itt van. Ki fog hinni bennem, ha én nem?

A lista két oldala

Az egyik oldalon az anyagi bizonytalanság szerepelt – nem volt semennyi megtakarított pénzem és nem is tudtam volna kihez fordulni, ha megbukna az álmom. A másik oldalon csak a hitem állt, de ennyi akár elég is lehet. Ahogy elhatároztam, hogy belevágok, meg is érkezett az első megbízás. Ezek a véletlen egybeesések persze úgy hangzanak, mintha csupán szerencsém lett volna és bizonyos, hogy más nem tudná utánam csinálni. Én ezt másképp gondolom.

Szerencse is kell, de előbb dolgozz meg érte!

Amikor hazatértünk első utunkról, a barátaim azt mondták, hogy „szerencséd van”, meg hogy „könnyű neked”, hogy már „odaát vagy”. Hogy szerencse, meglehet, bár én tiltakoznék. Szerencse az, ha véletlen kisorsolnak a kalapból és holnaptól te vagy a vezérigazgató. Én abban hiszek, hogy ha pontosan tudod, hogy mit akarsz, már majdnem meg is kaptad. A karrieremben egy nap alatt beállt a változás, de Kenyába csak 12 évvel azután jutottam el, hogy papírra írtam: én egy nap ott akarok élni. Van, amiért már megdolgozott az ember – ha nem csináltam volna kiválóan a munkám, nem kaptam volna ezt a lehetőséget. Szóval nem csupán papírra kell vetni a terveket és várni, hogy megcsörrenjen a telefon a tökéletes válasszal.

A dolog másik része az én választásom. Itt a lehetőség a kapuban, de ha nem bízok magamban visszafordulhatok. Félelmetes volt meghozni azt a döntést, hogy nem keresek munkahelyet, hanem egyéni vállalkozásba kezdek. A lakbér hitből nem fizetődik ki és a boltban sem veszem hasznát. De arra pont elég, hogy bátorságot adjon – a kudarc lehetőségét egyszerűen ki kell zárni.

És még valami megváltozott

Ekkor villámcsapás szerűén megjelent életemben a Férfi. Irigyel, hogy nem járok be dolgozni – ő bejár. Nem féltékeny irigység ez, inkább az a „hogy csináltad, én is akarom” fajta. Tervei és álmai vannak – de leginkább nem akar az irodában élni, én pedig egy nap óvatlanul felteszem neki a legnagyobb kérdést: és mit szeretnél dolgozni? A válasz azonnal érkezik: „Kite-szörfözést oktatni a Fülöp-szigeteken.” Jó, nézzük meg mi kell hozzá! Egy vizsga, egy állásajánlat és egy repülőjegy. Ő elvégzi az oktatói képzést, hétvégén a Balcsin van, hétköznap tanul – talán másfél, két hónapja jártunk ekkor. Nem beszélünk a továbbiakról, hagyjuk, hogy minden (beleértve a kapcsolatunkat is) a maga útján haladjon tovább.

Aztán egy nap, a randink végén elmondta, hogy kapott egy oktatói állást Thaiföldön.

– Mi lesz velünk? – kérdezem.

– Eljöhetnél velem – feleli.

Négy hónappal azelőtt éppen kilábaltam egy szakítás utáni depresszióból. Megálmodtam és megkaptam életem addigi legjobb munkalehetőségét. Ügyfeleket szereztem, megtanultam nem pánikolni a felelősségtől. És kaptam az élettől egy csodálatos társat, aki nem riad vissza az álmoktól. Nézhetem úgy, hogy minden, ami az elmúlt időszakban történt velem, ehhez a pillanathoz vezetett. Menjünk Thaiföldre, úgyse szeretem a telet.

Fotó: Molnár Viktória

Fotó: Molnár Viktória

A döntéstől a felszállásig

A következő kép hónap csupa kétely és izgalom. Hol én, hol ő pánikol be a ránk váró kalandtól. Szerencsére sosem egyszerre, így mindig vissza tudjuk húzni a másikat a valóságba. Racionálisan nézve őrültség, amire készülünk. Néhány e-mail váltást követően egy német-szerb pasi állást ajánlott a thaiföldi kitecenterében decembertől májusig. Lefoglalt nekünk egy hotelszobát is és küld értünk kocsit a reptérre.

Anyukám úgy nevelt, hogy sose szálljak be idegenek autójába. Pánikszerűen mantráztam, hogy minden rendben lesz, de természetesen a fejem búbjától a lábujjamig reszkettem a gondolattól, hogy 10 ezer kilométerre az otthonomtól beszálljak egy idegen kocsijába. Mégis valahol mélyen tudtam, hogy a világ nem esküdött össze ellenem, minden tökéletesen alakul majd.
Később a párom pánikol, a pasi nem válaszol napok óta az e-mailjére, pedig nekünk már repülőjegyünk és vízumunk is van, jól jönne valami bizonyosság. Majd körülnéz a szobájában és megpillantja a Thaiföldről kapott fali díszt, ami az ágya felett kapott helyet. Mindez nem lehet véletlen.

Pakolunk, izgulunk, de pániknak helye már nincs, a repülő felszáll és elindulunk.

Szerző: Molnár Viktória

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

12 − 10 =

hirdetés