A klímaváltozás hatásai az emberi pszichére. Interjú Csizmadia Máté pszichológus-agrárközgazdásszal

Klímaszorongás és Greta Thunberg-jelenség: e fogalmak sokak számára nem egyértelműek, meghatározhatatlanok vagy ambivalens érzéseket is keltenek. Lassan, de körvonalazódik, hogy a klímaváltozás olyan, életünk minden területére ható jelenség, amely a pszichénket, az egész kultúránkat, társadalmunkat is befolyásolja. Klímaszorongás – valós jelenség? Túlzás a fiatalok aggodalma? Lassan a klímaváltozással kelünk és fekszünk, látjuk a jeleit az utcán és mindenhol elér minket a róla szóló diskurzus. Nem csoda, hogy hat ránk. Csizmadia Máté pszichológus-agrárközgazdásszal, a Zöld Pszichológia blog szerzőjével beszélgettünk.

 

Fotó: Fridays For Future Magyarország – Facebook, Márton István

Mióta létező fogalom a klímaszorongás?

Magyarországon tavaly robbant be igazán a köztudatba, nyilván a világeseményeknek köszönhetően, de az Egyesült Államokban már 2008-ban leírták, főként a milleniál nemzedékhez, az Y generációhoz kapcsolódóan. Az Amerikai Pszichológiai Társaság már adott ki állásfoglalást arról, mit lehet tenni a megelőzéséért, illetve hogyan lehet időzőjelben véve kezelni. Azért van idézőjelben a kezelése, mert arról még folyik a diskurzus, be kell-e venni hivatalosan a DSM-be, a pszichiátriai zavarok közé. Sokan azért szorgalmazzák, mert ennek gesztusértéke van, mások pedig azért ellenzik, mert ha van ilyen pszichiátriai jelenség, gyógyítani is kell. De a klímaválság valós probléma, tehát megoldani kellene ahelyett, hogy a miatta szorongókat próbáljuk nyugtatni, netán gyógyszeresen kezelni.

Az az érdekes ebben a kifejezésben, hogy a szorongás egy olyan típusú félelem, aminek nincs alapja, ami túlzó, valótlan és általában a biztonságérzet hiányából fakad. Emiatt negatív asszociációk is tapadnak hozzá, pedig a klímaszorongás mögött reális ok áll.

Maga a szorongás általában egy tárgy nélküli félelmet jelent, amikor nem tudja igazán megfogalmazni az ember, mitől is tart. Vannak fiziológiás jelei, remegés, idegesség, katasztrofizáló gondolatok. A szorongások sokszor tárgyiasulnak, az illető például a pókoktól, kutyáktól fél, és ez valóban lehet túlzó, mert az alapja valóban a biztonságérzet hiánya. De a klímszorongás kifejezést nem annyira a tárgya, hanem a fiziológiás jelei miatt használják. Ezek a tünetek ebben az esetben nem olyan intenzívek, de létezőek, egy konstans jelenlevő félelemről van szó.

Fotó: Markus Spiske, Pexels

Előfordul Magyarországon?

Egy-két eset van, önbevallás alapján mondják magukról emberek azt, hogy ők klímaszorongók, ilyet nem diagnosztizált senki. Amerikában a pszichológusok összefüggést látnak a klímaszorongás és az addikciók között, hiszen a szorongást általában gyógyszerrel, alkohollal, droggal oldják. A magyar szakértők álláspontja szerint nincsenek tisztán klímaszorongók, azok éreznek ilyet, akik egyébként is szoronganak más témák kapcsán is. De hazánkban kevés a minta, az ELTE-n kezdték el szervezni az első kutatást 2019 végén. Valójában azt gondolom, nehéz ezeket a fogalmakat tisztán szétválasztani, a szorongó emberek valóban több mindentől félnek, és a klímaszorongás kifejezést használjuk valójában nem szorongó, inkább aggódó fiatalokra, tömegekre is.

Ilyen értelemben ez nem egy szerencsés szóhasználat, kicsit ledegradálja ezt az érzést, pedig valójában pozitív irányú.

A szorongás alapvetően is egy pozitív jelenségből fakad, valaha ez mentett meg minket, mozgósította a szervezetünk, felkészítette a veszélyre. Az az ember, aki egykor tartott a pókoktól, kígyóktól, bogaraktól, nagyon jól tette, sokkal nagyobb valószínűséggel életben maradt, mint az, akiben nem volt félelem. Az egész emberi elme még a szavannán szelektálódott olyanná, mint amilyenek most vagyunk, és fiziológiásan nincs nagy különbség az akkori és a mai ember között. A körülmények változtak. Erre jó példa az agorafóbia, a nyílt terektől való félelem. Ez valaha teljesen jó hozzáállás volt, mert egy nyílt térben sokkal sebezhetőbb célpontok voltunk. Van, akinél azonban ezek a szorongások ma túlműködnek, feleslegesek. A gyökerük azonban valaha értelemmel bírt. A klímaszorongás pozitívuma pedig az, hogy elkezdtek az emberek foglalkozni a témával. Régóta beszélünk a felmelegedésről, de mostanra következtek be olyan események, amelyek egy kicsit megfoghatóbbá, valóságosabbá tették, ezért teljesen logikusan elkezdtünk tartani tőle.

Fokozza a szorongást, hogy egyénként nem tudjuk megoldani a problémát, és ha elkezdünk tenni ellene, nem tapasztaljuk meg annak eredményét, mert a cselekedet és hatása elválik egymástól térben és időben. Ilyen körülmények között mi hozhat valamilyen szintű megnyugvást, ha nem akarjuk, hogy az a beletörődés legyen?

Én fontosnak tartom a rítusok szerepét. Az emberiség történelme során ezeknek mindig jelentőségük volt olyan események befolyásolhatóságával kapcsolatban, amelyekre aktuálisan éppen nem volt ráhatása az embernek. Erre jó példák a maják, akik embereket áldoztak, mert attól tartottak, hogy ellenkező esetben nem kel fel többé a nap. A világról alkotott felfogásunk materializálódásával ezek a keretek elvesztek, mert nem volt rájuk szükség vagy nem alakultak át az új igényeknek megfelelően, így a vallások háttérbe szorulásával az emberek számára a fogyasztói társadalom adott új kereteket. Ezek vezettek ide. Ugyanakkor formálódnak új rítusok, ilyen a minimalizmus vagy a környezettudatos életmód szokásai, a szelektív hulladékgyűjtés, a biotermékek vásárlása, a piacra járás, a biciklizés, stb. S mindez közösséghez is kapcsolódik. Baumeister, az akaraterő kutatásának ismert alakja azt állítja, nem véletlen, hogy azokban az országokban, ahol a vallás háttérbe szorult, a környezetvédelem a maga rítusaival előtérbe került.

Hogyan alakul ki rítus?

A rítus lényegében véve olyan szabályok rendszere, amelyek érzelmeket váltanak ki. Bár ennek volt mindig egy spirituális tartalma is, ezért a fenti tevékenységekre talán jobb lenne a szokás szót használni. Azért mondok rítust, mert az egyes ember nyilvánvalóan nem oldhatja meg a klímaváltozás problémáját, tehát ilyen értelemben ez hit kérdése is. Hit abban, hogy ennek lesz hatása, annak megtapasztalása nélkül. Nagyon fontos a környezettudatos cselekedetek esetében az észlelt kontroll érzésének megteremtése, hogy van ráhatásom az eseményekre. Ez egyfajta illúzió, de ki kell alakulnia.

Fotó: Markus Spiske, Pexels

Azért is nehéz megteremteni az illúziót, mert össztársadalmi szinten nincsenek tisztán jó megoldások, mindig mindenről kiderül, hogy az mégsem teljesen környezetvédő alternatíva? Mindig van egy ellenvélemény.

Valóban, ez is táplálhatja a szorongást, hogyha az ember elszánja magát a tettekre, akkor sokszor azt kapja, ennek nincs értelme vagy egyenesen árt. Egyik kedvenc fogalmam a zöld zaj: az egyik héten azt lehet olvasni, hogy a biogazdálkodás megoldás, a másik héten azt, hogyha ezt követjük az emberiség éhen fog pusztulni, elhangzik, hogy a húsevést be kell rekeszteni, aztán azt halljuk, hogy a húsevők megnyugodhatnak, nem rajtuk múlik a világ sorsa. Ugyanez a helyzet a lebomló műanyagokkal. Tehát nagyon sok a zöld információ és gyakran egymásnak ellentmondóak, ez a zöld zaj.

Korábban arról is írt, hogy az ember mindig hajlamos volt valamilyen apokaliptikus víziótól való félelemre, de ahogy a majáktól kezdve végighaladunk a történelmen és eljutunk az atomháborún keresztül a klímaválságig, ez egyre tényszerűbb aggodalmat takar. Miért alakulnak ezek ki, és valós félelmek-e az újabbak, ilyen körülmények között?

Minden generációban van egy ilyen képzet, hogy vele ér véget a civilizáció, és ennek mindig az adott körülmények között reálisnak tűnő alapja van. Mivel az ember meghal az élete végén, úgy érzi, vele hal a történelem is. Ezt a halálszorongással párhuzamba állítva különféle módokon győzhetjük le. Az egyik maga a kultúránk, a rítusok összessége, a másik az utódnemzés, a harmadik a vallás. De egy barátom temetésen hallottam tavaly egy nagyon megérintő gondolatot: „És most búcsúzunk testvérünktől, aki visszatér a természet örök körforgásába, ahonnan 35 évvel ezelőtt érkezett közénk.” Én például ebben találtam vigasztalást. Ez is egy lehetőség, de Irvin D. Yalom, egy híres pszichiáter elmélete szerint a halálszorongás levezetésére a legjobb módszer a tovagyűrűzés jelensége. Lényege, hogy tetteinkkel, szavainkkal nyomot hagyunk a világban, a fodrozódó víztükörhöz hasonlóan. Ha például tanárként tanítottunk egy gyereket, ha szülőként neveltünk egy gyereket, vagy akár csak beszélgettünk valakivel a tapasztalatainkról, az élet értelméről, már hatással voltunk mások életére, azok pedig tovább adták ezt valamilyen formában. Bár apokalipszis esetén egyik gondolatnak sincs értelme.

Te mit gondolsz, lesz apokalipszis?

Nem tudom, hogy megmenthető-e a világ, de még sokat tehetünk érte. Közben talán újabb technológiákat alakítunk ki, amelyek még hatékonyabbak lesznek. Egyébként az IPCC-nek van egy olyan kutatása, ami arról szól, mi lett volna, ha az emberiség nem tette volna meg azokat a lépéseket a klímaváltozás csökkentése érdekében, amelyeket már megtett. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert erőt adhat: az eddigiek nélkül sokkal rosszabb lenne a helyzet. Ha pedig nem tudjuk megoldani a klímaváltozás problémáját, még mindig ott az alkalmazkodás. Két éve az Amerikai Pszichológiai Társaság közreadta, mik a legfontosabb témák 2019-ben, és már akkor az első helyen volt a klímaváltozás hatásának kérdése az emberre, benne a klímaszorongással, illetve az alkalmazkodással. Ez egy kicsit már olyan, mint egy állásfoglalás: már úgysem lehet csinálni semmit, ideje alkalmazkodni. Ez szomorú. De szerintem az emberiség nem fog elpusztulni mind egy szálig.

Annyira nem szoktunk beszélni róla, mert az én generációm számára cikinek tűnik, de ettől még érezzük: a természet, mint érték pusztulása tragikus, és fájdalmat vált ki. Akár a hó hiánya, akár egy hatalmas vihar pusztítása egy erdőben, a tönkrement termés látványa egy fán, újabban a kert végében vígan termő füge, szemben a gyér málnaterméssel, ezek a jelek mind elszomorítóak és tagadhatatlanok. Ezt nevezik ökofájdalomnak vagy ökogyásznak?

Ezt az innuit eszkimók esetében írták le, akik számára a felmelegedés egyrészt évtizedek óta kézzelfogható, másrészt az egész kultúrájuk omlik össze miatta, hiszen a legnagyobb ünnepeik a természet jelenségeihez kötődnek, amelyek a korábbi időpontokhoz képest elcsúsznak, elmaradnak. De most valószínűleg az ausztráloknál is tapasztalható. A klímaváltozás lassan valóban nemcsak gazdasági, energetikai, időjárással és egyebekkel kapcsolatos kérdés, hanem egyre inkább érinteni fogja a kultúránkat, a szociológiát és a pszichológiát is.

Fotó: Markus Spiske, Pexels

Mi a véleményed az ún. Greta Thunberg-jelenségről?

Elmesélnék egy példát: egy barátom egy sportszereket forgalmazó áruházban dolgozik, és ennek kapcsán elgondolkodott, mit lehetne kezdeni a nagy műanyag zsákokkal, amelyekben az áru egy része érkezik. Rákérdezett a külföldi központnál, ahol kiderült, szelektíven gyűjtik őket, de nálunk erre nincs lehetőség. Azt válaszolták neki, hogy rendben, akkor küldjék vissza őket ezentúl, ők majd elintézik. Tehát olyan emberek is elkezdtek ezzel a témával foglalkozni, akik Greta Thurnberg előtt nem tették. Mindig kell egy szimbólum, egy ember aki áttörést hoz. Azon lehet vitatkozni, milyen megoldásokat ajánl és azok jók-e, de olyan hatása biztosan van, hogy a témát sokkal inkább bevitte a köztudatba, mint ahogy az korábban bárkinek is sikerült volna. Az őt követő nemzedékkel pedig az a helyzet, hogy a serdülőkor egyébként is egy szorongásos időszak, a milleniál nemzedék pedig tehetlennek érzi magát, mert hiába szeretne másként élni, ezekre nincsenek eszközei.

Az idősebb generáció kritikája, hogy ez a nemzedék, amely beleszületett a fogyasztói társadalomba és a jólétbe, mindent megkapott, valahogy inkább tűnik fogyasztónak, mint az előzőek.

Ilyenkor azt szoktam megkérdezni, kik tulajdonolják ezeket a válllalkozásokat, amelyek gyártják ezeket a termékeket, kik hozták létre és építették fel a rendszert, amiből nincs menekvés vagy nagyon nehéz. Az idősebb generációk. Látszik egy generációs ellentét, de ilyen mindig is volt az egész történelemben. Valójában minden generáció különböző tagokból áll, vannak olyan fiatalok és idősek is, akik a minimalizmus szerint élnek és vannak túlköltekezők is minden korosztályban. A lényeg, hogy lassan formálódik egy irány, kitaposnak egy utat, ami talán megoldást hoz és járható lesz. Ez mindig is úgy zajlott, hogy voltak egy mozgalomnak nagy és talán vitatott alakjai, akiket azonban tömegek voltak képesek követni. Az a lényeges, hogy elinduljon valami és egyre nagyobb erővel bírjon.

 

Nyitókép: Fridays For Future Magyarország Facebook, Éri Martina fotója

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 − négy =

hirdetés