Komoly veszélyforrást jelentenek viharban a fák. Mit tehetünk? Kramarics Dávid okleveles faápoló cikke
A viharok az elmúlt években erősödni látszanak hazánkban. Fáink ehhez a szélsőséges változáshoz nehezen és lassan tudnak csak alkalmazkodni vagy akár nem is képesek rá. Nehezítő körülmény a fák számára az is, hogy a legtöbb tulajdonos nem kíván foglalkozni velük, vagy ha mégis, azt saját tudása szerint próbálja megtenni. Az ápolatlan fák túlnőnek egy laikus ember elképzelésein. Ezek a fák szoktak leginkább megsérülni viharok idején.
Az erős széllökések nemcsak az ágakat és vázágakat törhetik el, hanem a törzset is megrepeszthetik. Villámcsapás esetén a lombkorona elhasadhat és a törzs szétválhat. Legrosszabb esetben fa ki is gyulladhat és égni kezd. A tűz pedig a mellette álló ingatlanra is átterjedhet. A nagy mennyiségű eső miatt a fa gyökérzetét a rapid árvizek vagy vízmosások kimoshatják, ezáltal a fa lehorgonyzó rendszere szabaddá válik és a fa kidőlhet. A jégeső a levelekben és a termésben tesz kárt.
A szél ellen a fák levélzete általában jól védekezik, a levélnyél mentén igyekszik kifordulni a szél irányából. Ezt fajonként eltérő hatékonysággal tudja megtenni, mert egyes fajok koronájának széláteresztő képessége jobb, még másoké rosszabb. Bizonyos mértékű széllökés felett azonban már ez az állásszög-módosítás sem hatékony megoldás. Ilyenkor jobb esetben csak a levelek szakadnak le az ágakról, rosszabb esetben azonban fiatal, gyenge ágak vagy akár komplett koronarészek is leválhatnak, maguk alatt hatalmas rombolást végezve.
Mit tehetünk annak érdekében, hogy csökkentsük a fák okozta viharkárt?
Nem minden esetben tudunk segíteni a fáknak. Viszont a szélkárt jelentősen csökkenteni tudjuk azzal, hogy a lombkorona ápolt és egyensúlyban van. Ennek kivitelezésére egy felkészült faápoló számos műveletet végezhet, mellyel úgy növeli a fának a levegő általi átjárhatóságát, hogy közben a fakorona formája nem változik jelentős mértékben, és az fajra jellemző formájú marad, aminek az esztétikum mellett, a statikai szerepe is igen jelentős, hiszen a fának jóval könnyebb egy olyan koronát megtartani, ami megegyezik az eredeti fajra jellemző fizikai adottságaival. Mint egy olyat, ami ettől nagymértékben eltér.
Kramarics Dávid okl. faápoló munka közben
A fák mint a természet villámhárítói
A villámkár ellen sok mindent nem tehetünk, hiszen a fák a természet villámhárítóiként működnek számos esetben. Bizonyos matuzsálemi fáknál ezért előfordulhat, hogy akár a fa törzsén kerül villámhárító rendszer kialakításra. A kimosódás ellen vízlevezetésre van szükség. Ennek egyik formája a közterületen található, mint vízelvezető árok, a másik formája a telkünkön található, ereszcsatorna és csatornarendszerek formájában.
Ezt követően a gyökérzóna stabilizálására, feltöltésére, lesúlyozására, kihorgonyzására van szükség. Sokat segít továbbá a talajt takaró növényzet is. Legjobb megoldás a fű, ami csökkenti az eróziót. Ezáltal csökken a talaj tömörödése és a fa csurgó zónájába több víz jut, így az fejlettebb, egészségesebb gyökérzetet tud fenntartani.
Amennyiben bekövetkezett a kár, két dolgot tehetünk
Ha életveszély áll fenn, hívhatják a tűzoltókat, akik ebben az esetben eltávolítják a fát, kivéve, ha az eszközeikkel ez nem megoldható. Vagy – amennyiben a fa magánterületen van – hívhatnak faápolót. A szakember, ha ez lehetséges, helyreállítja a fa egyensúlyát és ellátja a keletkezett sérüléseket. Amennyiben ez nem megoldható, gondoskodik a fa oly módon történő eltávolításáról, hogy az a jövőben ne jelentsen veszélyt a környezetére.
Mi a helyzet közterületen?
A közterületeken álló fákkal az önkormányzatok foglalkoznak. Amennyiben problémája akad valamelyikkel, abban az esetben az önkormányzatok környezetvédelmi osztályát érdemes felkeresni. Ők is faápolót fognak kiküldeni a helyszínre, aki ki majd mérlegeli és megoldja a problémát.
Fontos megjegyezni, hogy egy szakszerűtlenül kivitelezett facsonkítás nem csökkenti a viharkár veszélyét. Sőt, az ebből kialakult rendellenes növekedések még növelhetik is azt. Illetve elaltatják a tulajdonos gyanakvását a fával kapcsolatban.
Ezért mindenképpen javasolt a munkával olyan szakembert megbízni, akinek szakirányú végzettsége van, és garanciát vállal az elvégzett munkával kapcsolatban.
Írta: Kramarics Dávid okleveles faápoló
Kramarics Dávid weboldala: Favágó Fivérek >>
Társszerző: Sárga Csaba Zoltán minősített favizsgáló és okleveles faápoló szakmérnök
Források:
KERTESI I. (2019) Famatuzsálemek és fóriások dendrológiai felmérése Budapesten. Szakdolgozat. SZIE.
LONSDALE, D. (2013): The recognition of functional units as an aid to tree management, with particular reference to veteran trees.
LUKÁCS, Z. (2020) Faápolás. Budapest. Garden Kft.
ZÖLD INFRASTRUKTÚRA Füzetek (2018): Városi fák és közművek kapcsolata, Tervezési útmutató, Budapest
https://katasztrofavedelem.hu/291/katasztrofatipusok-szelvihar
https://masfelfok.hu/2021/05/07/extrem-szelsebessegu-viharokat-hoz-a-klimavaltozas-magyarorszagon/
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.