Könyvajánló | Asszonyok városa

A II. világháborús könyvek meghatározták a fiatalkoromat – Remarque, Dymphna Cusack, és Eric Lambert történetein nőttem fel. A Diadalív árnyékában-t szinte évente újraolvastam, de mikor már betéve tudtam, nehéz szívvel kénytelen voltam elengedni. Annak a csodálatos regénynek a hangulata idéződött fel bennem az Asszonyok városát olvasva, és hálás voltam ezért a történet írójának.

Az Asszonyok városa persze teljesen más körülmények között játszódik – nem Párizsban, amikor Európa még csak készülődik a háborúra, hanem Berlinben, 1943-ban, amikor már erőteljes propaganda kell annak elhazudásához, hogy Németország elveszíti a háborút. Ami miatt bennem eleinte összefonódott a két könyv, az a világégés közepén is izzóan jelen lévő, mindent felülíró szerelem és szenvedély.

Sigrid szabályos házasságban él, szabályos munkát végez, az anyósával lakik, férje pedig a fronton harcol. Házassága a háború kitörése előtt sem tartogatott számára semmi izgalmasat – vetélése és gyermektelensége pedig végkép eltávolította a férjétől. Úgy tűnik, nem vár semmire, nem számít semmire. Ezt a látszólagos közönyt, ezt a fegyelmet tépi le róla egy bujkáló, üldözött, nős, zsidó férfival való sorsdöntő találkozás. Sigrid beleszeret Egonba annak ellenére, hogy nincs jövőjük, nincs semmi reményük – csak lopott perceket kaphat tőle egy kopár szobában. Aztán már azt sem. Egon eltűnik…

Hasonló váratlansággal zuhan be Sigrid életébe Ericha, egy cigány származású fiatal lány, aki által visszafordíthatatlanul megváltozik az asszony élete. Egon keltette életre Sigridben a szenvedélyt, az életigenlést – és Ericha lett az, aki formát ad neki. Sigrid leteszi a „jó német asszony” maszkját, fellázad a Führer és a náci Németország ellen és egy föld alatti mozgalom kulcsfigurája lesz.

Az Asszonyok városa egy szelíden induló romantikus történetből egy letehetetlenül izgalmas, fordulatos, torokszorító háborús drámává nő.

Aki ismeri Berlint, annak számára különleges időutazás is a történet, hisz a regény számos helyszíne túlnyomórészt ma már csak emlék. A Potsdamer Platz, Berlin egykori legforgalmasabb tere, az Anhalter pályaudvar, az Excelsior szálloda…

Az író felteszi önmagának, és az olvasóinak is a kérdést, hogy mit tennénk, hogyan döntenénk a regény szereplőinek a helyében. Erre persze képtelenség kívülállóként válaszolni… Azt, hogy milyen érzés a világháború vége felé, a náci Németországban, minden napos halálfélelemben élni, éhezni, rettegni – Sigrid történetén keresztül David Gilham magával ragadó hitelességgel írja meg.

hirdetés ▼

hirdetés ▲

Kiadói ajánló

Kiben bízhatunk?
Kit szeressünk?
És ki az, aki még megmenthető?
1943-ban, a második világháború tetőpontján járunk, amikor Berlin szinte kizárólagosan a nők városa lett.
Sigrid Schröder látszatra mintaszerű német katonafeleség: mindennap bejár dolgozni, a lehető legügyesebben használja fel az élelmiszerjegyeit, és kötelességtudóan gondoskodik kellemetlen, minden lében kanál anyósáról, miközben a rezsim vérfagyasztó erkölcstelenségeiről láthatóan tudomást sem vesz. Ám az álca mögött ott rejtőzik egy egészen másféle Sigrid: a nő, aki a szeretőjéről ábrándozik. Egy férfiról, akit a háborús káoszban szem elől vesztett, s aki zsidó.
Ám nem Sigrid az egyetlen, akinek titkai vannak.
A házba egy magas rangú SS-tiszt költözik a családjával, épp a folyosó szemközti oldalára, és az új szomszédok Sigridet akarata ellenére is bűvkörükbe vonzzák. A házban lakik a kötelező szolgálati évét töltő fiatal Ericha is, s egy veszélyes pillanatban Sigrid segítségét kéri.
Sigridet hamarosan beszippantja egy olyan világ, amelynek létezéséről mindaddig sejtelme sem volt. Fokozatosan ébred rá a szörnyű valóságra, s eközben a magány erődítménye, amelyet az évek során gondosan felépített maga köré, kezd összeomlani. Döntenie kell, mit cselekedjen. El kell döntenie, mi a jó, és mi a rossz, és mi az, ami valahol e két véglet közötti árnyékokban rejtőzik.
David Gillham lebilincselő regényében azt kutatja, mi történik, amikor hétköznapi emberek nem hétköznapi időkben és helyzetekben találják magukat, és a döntések, amelyeket meghoznak, sokszor nem kevesebbet jelentenek, mint a hajszálvékony határmezsgyét élet és halál között.

Bíró Rita

1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.

Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.