Mondd meg, mit eszel, megmondom, ki vagy! Korok, trendek, ételek. Kedvenc szakácskönyvek
Ahány ház, annyi szokás – ez az étkezési szokásokra különösen igaz. Meghatározó, hogy gyerekkorunkban milyen étkek kerülnek a családi asztalra, korai ételeink egy életen át végigkísérnek érzetekben, érzésekben.
Sokan mondják, hogy divat manapság színes, szagos szakácskönyvet írni, tuti siker. Virágoznak a gasztroblogok is. Az ételek iránti vonzalmat alapösztön táplálja bennünk, s a mai, gyönyörű fotókkal illusztrált kiadványok, blogok a szemet is jóllakatják.
Szeretem és gyűjtöm a szakácskönyveket. Kortörténeti dokumentumok, lenyűgöz az evolúciójuk.
Kedvencek a könyvespolcról – a teljesség igénye nélkül
Katóka szakácskönyve
Már a konyhán is forgolódott Kató. Igaz, hogy gyakran megakadt; nem tudta, hogyan kell készíteni ezt vagy azt? Ilyenkor futott a nagymama szobájába és tanácsot kért. Nagymama pedig olyan volt, mint egy eleven szakácskönyv. Mindent tudott és mindent jól tudott, mert hiszen ő már öreg volt és sokat tapasztalt.
Katóka szakácskönyve 1913-ban jelent meg a Singer és Wolfner kiadó gondozásában. Szerzője a századelő neves és népszerű írónője, Tutsek Anna. Családtörténetbe ágyazva, szórakoztató módon vezette be olvasóit a konyhaművészet rejtelmeibe. A könyv letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból. Könyvként kézbe venni nagyobb élvezet…
Valódi magyar szakácskönyv
„A disznótor
Ilyenkor az egész ház talpon van, jó kedv kicsapongó hangulat uralkodik; a legöregebb embertől, a legkisebb gyerekig mindenki vig. Boros kancsó van minden ablak párkányán, kis kolbász lóg minden gyerek kezében. A konyhában az asszonyok, egyre másra historizálnak rég letünt szerelmi kalandjaikról…”
Zilahy Ágnes szakácskönyvét pusztán a nyelvezete miatt is hatalmas élmény olvasni. 1892-ben jelentette meg a Magyar Nők Lapjának kiadóhivatala, Márkus Samunál nyomtatták, a Dorottya-utzcában. Több kiadást megélt, a második, bővített kiadás található meg a gyűjteményemben. Ez a könyv is letölthető MEK weboldaláról >>
Szegény asszony szakácskönyve
Az egyszerű polgári konyha részére szerkesztette Zsenka néni az 1900-as évek elején. A szegedi Engel Lajos Nyomda- és Lapvállalat adta ki.
„A mai drágaság, az élelmiszerek nehéz beszerzése és a magas napszámok gyakran kényszerítik a háziasszonyt, hogy a főzést maga lássa el, vagy a leányát a tűzhely mellé állítsa, hogy a háztartási alkalmazott a nehezebb munkát, mosást, vagy takarítást ellássa. Ilyenkor a szokatlan és a főzésben járatlan leánykának vagy fiatalasszonynak jól esik egy kis útbaigazítás a főzésnél. Célom a legegyszerűbb dolgoknál útbaigazítást adni, hogy megtalálja ebben a kis könyvben mindenki, amit tudni szeretne, és ami olyanoknak, akik főzésben jártassággal bírnak, természetesnek látszik, de aki kezdi, igen fontos, hogy megfigyelje és tudja. Mert a főzés nagyon egyszerű munka, de tudni kell.”
A könyv 2003-as reprintje is elérhető a neten. Innét tölthető le >>
Szabó Magda: Egy meszely az fél icce
Szabó Magda hagyatékából előkerült két, kézzel írott, recepteket tartalmazó füzet. A megsárgult lapokon található ételek sokszínűsége és érdekessége csupán kultúrtörténeti szempontból is kiadásra érdemesíti őket, ám ezen felül olyan emlékekről van szó, amelyek számos szálon kötődnek Szabó Magda életéhez és írói világához, és ahhoz a miliőhöz, amely a hétköznapokban körülvette őt. Vélhetően ennek is köszönhető, hogy az írónő gondosan megőrizte őket az utókornak. Az Egy meszely az fél icce receptjeit nem az írónő saját maga készítette el, de minden bizonnyal ezeket az ételeket ette gyerekkorában és a későbbiekben is. A visszaemlékezések szerint egész életében ragaszkodott a házias ízekhez, azokat értékelte igazán.
A két gyűjtemény közös vonása, hogy a korabeli irányvonalnak megfelelően a francia ételkészítésen alapul. Egyik füzet sem spórolós, bőven bánik a mandulával, mogyoróval, tojással, és a ma már kevésbe hétköznapi és drága (például velő, libamáj, szarvasgomba) alapanyagokkal. A receptek mögött egy változatos elkészítési módokat felvonultató, igényes, az újdonságokra nyitott, kifejezetten jómódú háztartás képe körvonalazódik előttünk.
Mint ahogy Szabó Magda családregényeiben is megelevenedik több mint száz év kultúrtörténete, úgy ebben a receptgyűjteményben is felfedezhetjük egy letűnt világ életmódjának, étkezési szokásainak lenyomatát. A kötet a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg. Itt rendelhető meg >>
Krúdy Gyula: Gasztrohangulatok
A Gasztrohangulatok Krúdy Gyula műveiből készült válogatás. A piac illata, A mellékutcai vendéglő, az Előhang egy kispörkölthöz s még további harminc elbeszélés az ételkészítés és étkezés élvezetét, a vendéglátás művészetét tárja elénk. Krúdy gasztronómiai témájú írásai a múlt hagyományait és hangulatát idézik. Nem csupán élvezetes időutazást jelentenek: kétséget sem hagynak afelől, hogy a jót s jól enni tudománya mai gasztrokultúránk egyik megalapozója is.
„A budai kisvendéglők hangulatát lehelő könyv igazi kikapcsolódást ígér. De vigyázzunk: fejezeteit kóstolgatva fennáll a veszély, hogy olthatatlan vágy fog el minket, hogy tyúkhúslevest, malacpörköltet vagy sonkát együnk vagy csak egyszerűen nekiálljunk főzni valami jófélét.‟
A könyv az Alinea Kiadó gondozásában jelent meg 2012-ben. Itt rendelhető >>
Polcz Alaine: Főzzünk örömmel!
Polcz Alaine a kilencvenes évek derekán jutott arra az elhatározásra, hogy gasztronómiai ismeretein túl csokorba gyűjti azokat a mindennapi étek bebiztosításához szükséges ismereteit is, amelyeket hasznosnak tartott megosztani barátaival, ismerőseivel. A könyvet Kisorosziban kezdte el írni, ahol férjével, Mészöly Miklóssal töltötte kivált nyári napjait, de bárhol járt is, sehol sem szégyellte azonnal feljegyezni azt, amit kötetéhez érdemleges észrevételnek tartott.
A kötet első kiadása 1998-ban került ki a nyomdából, s azóta nemcsak a barátai és az ismerősei, de szinte az egész ország megismerhette. Nagyon sok utánnyomást élt meg.
A kötethez barátnője, egyben a szöveg szerkesztője, Szilárd Gabriella írt utószót, aki szerint Polcz Alaine munkája az „örök női géniusz otthonteremtő, házitűzhely körüli varázstudományának és titkainak leleplezése és feltárása.”
A könyv nem hagyományos szakácskönyv, inkább életvezetési kalauz. Polcz Alaine gyermeki egyszerűséggel sugallja az anyagiakban sosem dúskálóknak azt, hogy az okos és leleményes ember fillérekből is gazdagon tálal. Ez a könyv a megértés, a belátás és a szeretet könyve is egyben. A fotón a harmadik, bővített kiadás látható, a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg.
***
Bear Grylls: A te életed – Egyél érte!
Hétéves fiam kifejezett kérésére kerül be kakukktojásként a válogatásba Bear Grylls szakácskönyve. Arra is megkért, hogy három kedvenc receptjét nevesítsem: banános-diós kenyér, izomerősítő céklaleves, szuperegészséges Grylls-féle kolbász. Grylls szakácskönyvéből relatíve könnyű főzni, a nehézséget az adja, hogy egy-egy alapanyagot (zabtejszín, nyers kakaópor stb.) itthon körülményesebb beszerezni.
A könyv egy nyolchetes búza- és cukormentes étkezési programot ismertet. A szerző arra hívja fel receptjeivel a figyelmet, hogy a helyes étkezés a legkevésbé sem egyenlő az unalmas, macerás és ízetlen ételekkel, hogy süteményből, pizzából és hamburgerből is létezik finom és egészséges változat. A könyv a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg. Itt rendelhető meg >>
Van kedvenc szakácskönyved? Írd meg kommentben!
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.