Dorci, a sokoldalú grafikus. Seperc alatt megtanult varrni, imádják a ruháit!
Ügyes grafikus hozzá illő főnököt (kreatív igazgatót) keres! – kürtölte világgá Kovács Dóra múlt ősszel a Facebook-on. Látványos virtuális szórólapját több mint 2550-an osztották meg. Kiderült belőle többek között az, hogy a leendő főnökétől jó néven venne néha egy-egy vállon veregetést, az alábbi kísérőszavakkal: Ügyes vagy, Dorci! Dorci tényleg ügyes. Autodidakta módon seperc alatt megtanult varrni; laza, sportos, elegáns női ruhákat készít saját szabásminta alapján, kollekciójára egyre többen figyelnek fel. Interjút kértünk tőle.
Csak csináld azt, amit szeretsz, és ha elég jól csinálod, idővel fizetni is fognak érte.
– Megtaláltad a főnöködet?
– Igen, saját magam személyében. Bár nem ez volt a célom, állást kerestem, csapatban szerettem volna dolgozni. Kaptam is több lehetőséget, elvállaltam egy tökéletesnek látszó munkát, de nem volt az, ott hagytam 2 hét után. Aztán elvállaltam egy másik állást, ahol a főnök valóban nagyon rendesnek bizonyult, de nem volt számomra elég feladat, unatkoztam, haszontalannak éreztem magam, ezért továbbálltam, és a saját lábamra álltam. Pár hónapja a magam főnöke vagyok, a szobám egyben az irodám is. Elégedett vagyok így. Talán a sok kudarc lecke volt, vagy jel, hogy eljussak ide, és rájöjjek: nincs szükségem főnökre.
– Saját tervezésű női ruhákat varrsz. Nemcsak a magad főnöke, hanem a kollekciód modellje is vagy; ruháidat magadon mutatod be. Ráadásul a modellfotókat is te készíted – magadról! Magad uram, ha szolgád nincsen típus vagy, vagy csak szereted az alkotófolyamatot az elejétől a végéig a kezedben tartani?
– Valóban, nem szívesen adok ki a kezemből semmit. Ez lehet rossz tulajdonság is, mert nem bízom abban, hogy mások ugyanúgy oldanák meg a feladatot, mint én. Ha ruhagyáram lenne, alkalmazottakat kellene foglalkoztatnom. Nem ez a célom. Egyszerűen csak alkotok. Amit magam hozok össze, az az én érdemem, az én alkotásom. Szeretem megmutatni másoknak, jól esik a visszajelzés. A negatív visszacsatolások nem bántanak, így tudok fejlődni, fel tudom mérni általuk az igényeket. Fotózással körülbelül 7 éve foglalkozom hobbiszinten, eleinte a természetfotózásban éltem ki magam, pár éve portrékat is készítek. A gép másik oldalán azonban sosem szerettem állni; nem tartom magam fotogénnek, nem szeretem ha fotóznak. Igen, ebben is kiütközik, hogy a feladatokat – az irányítást – nem szívesen adom ki másnak…
– Grafikusmunka, kiadványszerkesztés, fotózás, ruhatervezés, varrás – melyik a kedvenc?
– A varrás! Nem az a fázisa, amikor zakatol a varrógép, bár annak is megvan a varázsa. Az alkotómunka folyamata nyűgöz le, amikor egy fejemből kipattanó idea kézzel fogható, hordható viseletté alakul.
– Mielőtt rátérnénk a kollekciódra, beszéljünk a ruhacímkédről! Nyilván kiadványszerkesztői mivoltodból fakad: kedves sematikus figura, egy varrott logó látható a ruháidon. Honnét az ötlet? Géppel vagy kézzel készíted az emblémát?
– Minden esetben kézzel hímzem a kislányt, ebből nem engedek! Gyerekkoromban rengeteget hímeztem, gyöngyöt fűztem, szalmát fontam. A hímzés megmaradt, örömmel hímezgetek keresztszemes képeket. Ez a kis logó már azelőtt létezett, hogy varrni kezdtem: 2010-ben a diplomamunkám készítésekor született, amikor weboldalt és arculatot kreáltam magamnak. Megszerettem ezt a kis csajt, eszem ágában sem volt megújítani, vagy bármit változtatni rajta. Olyan a haja, mint az enyém, és hímezhető is. Miért ne lehetne belőle ruhacímke? Márkanevem viszont egyelőre nincs, még nem jött el az ideje.
– Végignéztem a kollekciódat. Polókat, trikókat, tunikákat, miniruhákat, szoknyákat, joggingokat, sportos felsőket készítesz, elég színes a felhozatal. A fotók alapján azt kell mondjam, a legtöbb ruhádról nem tudnám eldönteni, hogy s.k. varrott, vagy készen vett. Mióta varrsz?
– 2012. szeptember óta varrogatok. Tizenévesen anyukám varrógépén már varrtam magamnak pár felsőt, de ennyiben ki is merült. A varrógép kezelését édesanyámtól tanultam meg. Tavaly vettem egy használt varrógépet, és varrtam magamnak egy felsőt. Régóta vágytam egy bizonyos fazonra, de nem lehet kapni hasonlót sem, ezért csináld magad! alapon belevágtam. Posztoltam róla képet a Facebook-on: nézzétek, ilyet is tudok már! Rögtön jelentkezett valaki, hogy szeretné a felsőt. Az övé lett. Aztán elkezdtem gyakorolni. Varrtam néhány dolgot a barátnőimnek vagy ajándékba; éreztem, hogy nem tökéletes darabok, nem fogadtam volna el pénzt értük. Volt aki erősködött, hogy fizetni akar érte – legalább az anyagköltséget -, volt, akitől pálinkát kaptam cserébe. Jöttek a visszajelzések: jó, amit csinálok, hordható darabok, szeretik. A sok gyakorlás meghozta a gyümölcsét, egyre profibb ruhák születnek a kezeim között.
– Milyen varrógéppel dolgozol?
– Kis háztartási varrógépem van, ez némileg korlátok közé szorít, de próbálom belőle kihozni a maximumot. Egy kedves ismerősömet idézve: valószínűleg enyém a világ legboldogabb varrógépe.
– A kollekciód tükrözi a stílusodat, az ízlésedet. Főleg magadnak varrsz?
– Igen, így indult, de már ez is változott. Figyelem mások ízlését is, követem az aktuális trendet, s hogy mire van igény. Olyan ruhákat is varrok már, melyeket soha nem vennék fel, mert nem állnak jól, vagy nem érzem bennük jól magam. Mások viszont imádják. Gyakran előfordul, hogy ajándékba varrok, vagy ezzel próbálok valamit viszonozni azoknak, akik pénzt nem fogadnak el. Ilyenkor azt nézem, hogy nekik mi tetszene, minek örülnének.
– Mi alapján döntöd el, hogy mit varrsz meg? Tetszik alapon vágsz bele, vagy a készítési folyamat könnyűségét, nehézségét mérlegelve?
– Néha jó bonyolultabb dologba belevágni, mert kihívás. Nagyon jó érzés, ha sikerül! Ilyen volt a kapucnivarrás. Tovább tartott a kapucnit megcsinálni, mint a pulóvert. Sokáig azt gondoltam, kapucnis felsőt az életben nem leszek képes összehozni… Nem tanultam varrni. A szabásminta nálam úgy készül, hogy a meglévő ruháimat körberajzolom. Megnézem, hány darabból vannak összerakva (eleje, háta, ujja, nyaka stb.), ezeket a részeket körberajzolom egy-egy papírra. Ez a szabásminta. Ezért nem tudok varrni megadott méret alapján. Ha kapok ruhát, arról le tudom venni a méreteket.
– Melyik a kedvenc saját készítésű ruhád?
– Mindig a legújabbat kedvelem a legjobban. A kapucnis pulóverekre vagyok a legbüszkébb, mert ezek nagy kihívást jelentettek, és a pulóver az egyetlen „termékem”, amiért a fiúk is odavannak.
– Mivel csinálsz, amikor nem varrsz?
– Nem a varrásból élek. Grafikus vagyok és kiadványszerkesztő. A munkám prioritást élvez. Kiadványszerkesztőként azt kell megvalósítanom, amit az ügyfél elképzel, akkor is, ha nekem máshogy tetszene. A varrást ezért szeretem jobban: azt varrok, amit akarok. Ha másoknak tetszik, az öröm, ha nem, az sem tragédia. Ezért nem szeretnék megrendelésre ruhákat készíteni – nem varrónő, inkább alkotó akarok lenni.
Hallgatunk kell a megérzéseinkre! Mindenki tehetséges valamiben! Aki felismeri magában a tehetséget, bontakoztassa ki, akkor is, ha nem jól fizető szakmáról van szó. Ne sajnálja rá az időt!
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
