Lifting, ránctalanítás arcjógával, arctornával. Interjú Koós Vikivel, a módszer szakavatottjával
Van egy kifejező szállóige: annyi éves vagy, amennyi a hátgerinced. A mozgás fontosságára hívja fel a figyelmet – jellemzően a pilates és a jóga kapcsán emlegetik. Van egy másik, gyakran hangoztatott gondolat, ironikus kicsengéssel: mindenki annyi évesnek néz ki, amennyit erre a célra tud költeni.
Egy érdekes módszert mutatunk be az alábbi interjúban, ez pedig az arctorna. Száz százalékig természetes módszer, világszerte vannak követői, s bár kevésbé felkapott, mint mondjuk egy forradalmiként reklámozott arckezelés, azért hazánkban sem ismeretlen.
Lifting, anti-aging, bőr- és arcmegújító kezelések, ránctalanító krémek, forradalmi szépítő eljárások korát éljük. Virágzik az esztétikai bőrgyógyászat, már nem (csak) a jómódúak számára érhetők el a kozmetológiai beavatkozások, köztük az arcfeltöltés. Tudjuk, hogy az arcunkért saját hatáskörben is rengeteget tehetünk: meghatározóak az étkezési, alvási szokások, a folyadékbevitel, a testmozgás. Az, hogy az arcunk izmait is lehet edzeni, tornáztatni, ugyanakkor nem feltétlenül jut az eszünkbe. Koós Vikivel beszélgettünk, aki hivatalosan 2007 óta foglalkozik arcjógával, arctornával, a módszer szakavatott képviselője és akkreditált oktatója.
Rákerestem Instagramon a #faceyoga, arcjóga hashteg-re, és meglepően sok, közel 100 ezer bejegyzést találtam, jellemzően videókat, gyakorlatokat. Magyarországon is ennyire ismert, népszerű ez a módszer?
Valóban nagyon sok gyakorlat érhető el ma már az interneten. Amikor elkezdtem, még nem volt ennyire felfutott a közösségi média. Azt gondolom, hogy a videómegosztók és a social media nyújtotta lehetőségeket jó páran ügyesen meglovagolják, azok is, akik nem feltétlenül szakértői a területnek. Évekbe telt, mire arcjógával, arctornával ki mertem állni a nyilvánosság elé, és jó ideje már oktatom is a módszert államilag akkreditált képzés keretében. Ahhoz, hogy valaki tréner lehessen, arcjógával, arctornával foglalkozhasson, komoly elméleti és gyakorlati tudással kell rendelkeznie.
Ezek szerint az arctornát, arcjógát nem lehet autodidakta módon elsajátítani? Honnan tudhatjuk, hogy az Instagramon vagy a YouTube-on elérhető videók megbízható gyakorlatok? Egyáltalán lehet az arctorna káros?
Nem mindegy, ki mutatja be a gyakorlatokat. Lehet, hogy egy huszon-, harmincas hölgynek nem gyűrődik meg a bőre a gyakorlatok hatására, negyven felett azonban nem garantálható, hogy egy-egy rendszeresen ismételt mozdulatsor nem vált ki ilyen hatást. Az arctorna nemcsak az arc izomzatát stimulálja, komoly hatást fejt ki az állkapocsra, a csontozatra is. Az arc anatómiáját nagyon jól kell ismerni, mindennek ez az alapja. Törekszem arra, hogy minden gyakorlat mimikai védelmet adjon, olyan mozdulatokat használok, melyek tökéletesek az érettebb korosztálynak is. Hozzáteszem: más korosztályt vonz az Instagram, ez a platform inkább a fiatalok körében népszerű. Hozzám inkább a negyven pluszos korosztály jön, s ehhez mérten találtam ki a gyakorlatokat. Magam is ötven pluszos vagyok már.
Jó, hogy ezt magadtól mondod, mert nem kérdeztem volna rá, ugyanakkor tudom, hogy sok ember kíváncsi az életkorodra. Nyilván ez egyfajta visszajelzés számukra arról, hogy a fiatalító módszered mennyire hatékony… Nem érzed ezt nyomasztó elvárásnak?
Egyáltalán nem. Nem zavar a korom! Tapasztalatnak fogom fel; a saját bőrömön érzem, hogy ötvenen felül nehezebb az arcot kordában tartani a hormonális változások miatt. Több munkát kell fektetni abba, hogy az ember jól érezze magát a bőrében. Egyébként pedig mindig büszke voltam arra, hogy a hivatásom reklámarca vagyok.
Mikor, honnét jött az ötlet, hogy arcjógával, arctornával foglalkozz?
Kozmetikus végzettségem van, még az iskolarendszerű kétéves képzésen szereztem szakmai bizonyítványt; dolgoztam is kozmetikusként jó néhány évig. Aztán elvégeztem egy felsőfokú kereskedelmi iskolát, és elhelyezkedtem egy francia multicégnél. Főosztályvezetőként, magas pozícióban dolgoztam, a megjelenést illetően komoly elvárásokat támasztottak, minden nap tip-topnak kellett lenni. Cserébe nem volt magánéletem, reggeltől estig, hétfőtől vasárnapig dolgoztam. A fiam 2007-ben született meg, és ekkor már tudtam, hogy nem akarok visszamenni a multihoz. Az anyaság csodás, újszerű élmény volt, ám a multis létemhez képest külsőre sokat változtam; lelakott lett az arcom, látszott rajtam a kimerültség. Valamit kezdeni akartam ezzel az állapottal. Ekkoriban ismertem meg Dr. Payot módszertanával. Úttörőnek számított ezen a területen, az 1920-as, 30-as években dolgozta ki az arcgyakorlatait. Megtetszett a módszer. Nagyjából ezzel egyidőben az anyósom polcán találtam egy 1950-es évekből származó szépségápolási kézikönyvet, és ebben is találtam leírásokat az arcgimnasztikáról. Anyósom ki is próbálta annak idején, jó tapasztalatokról számolt be. Kíváncsiságból kezdtem bele, rengeteget gyakoroltam, és új gyakorlatokat is kitaláltam; ezeket próbálgattam a családtagokon, barátnőkön, egyre több jó tapasztalat gyűlt össze, és szép lassan kialakult egy komplex módszer. Ennek a folyamatnak persze nincs vége, folyamatosan fejlesztem a gyakorlatokat.
Nehéz volt kiállni a nyilvánosság elé – hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?
Hónapokig nem mertem kitenni magamról fotót. Nem akartam támadást, bántást… A Koós Viki arcjóga védjegyoltalom alatt áll. Tíz éve védettem le. Rengeteg anyagot kellett beadnom, bizonyítandó, hogy senki sem foglalkozott még arcjógával Magyarországon.
Mi volt a személyes tapasztalatod az arctornával?
Eleinte minden nap gyakoroltam, napjában többször is, de éreztem, hogy ez nem jó. Fáradt volt az arcom, nem volt ideje a regenerálódásra. Az első látványosabb változás nálam a száj körüli területen, a felső ajak területén látszott, utána lassan alakult a többi.
Milyen változást lehet elérni reálisan arctornával és melyek a legnehezebben alakítható területek?
Az arcjóga és arctorna együttesével az arc kipihentebb lesz. Az arc – kissé megereszkedett – alsó részét gyönyörűen fel lehet húzni, a szarkalábak, a szemöldök közti terület ráncai halványíthatók, feltölthetők célzott gyakorlatokkal. Nagyon fontos az önvizsgálat szerepe is: meg kell figyelni tudatosan, hogy a napi tevékenységek során az arc mely részei vannak fokozott igénybevételnek kitéve, a mimika, a testtartás vagy a munka által. Ezeken is lehet – és érdemes is – változtatni. A leglassabban a szájzugnál, az arc alsó részén és a szem körüli területeken lehet változást tapasztalni. A szem lebegő izmait nehéz fejleszteni, mivel a szemünket folyamatosan használjuk; hunyorgunk, meresztünk stb., és ez homlokráncok formájában nyomot is hagy az arcon. Oda kell figyelni arra, hogy ne gyűrjük az arcunkat, ne hunyorogva nézzük a monitort, ne ráncoljunk, ne húzzuk össze a szemöldököt, ne húzzuk fel a vállat… Ezek a beidegződések hamar nyomot hagynak az arcon.
Mi a különbség az arctorna és az arcjóga között?
Az arctorna és az arcjóga együttesen hatásos. Az arcjóga gyakorlatok légzés- és beszédtechnikára épülő lazító és rehabilitációs gyakorlatok, arctornával pedig a petyhüdt az izmokat fogjuk munkára, erős izometriás gyakorlatokkal újra optimális izomtónusba tudjuk hozni az arcot. Az Arcjóga-arctorna technika az arcfiatalítás újszerű megközelítése, a módszer lehetővé teszi, hogy az arcunkat a legjobb állapotba hozzuk. Különös hangsúlyt kapnak azok a gyakorlatok, amelyek az arc feszességét adják vissza, illetve a szemkörnyék ráncait halványítják. Vannak az arcon olyan területek, melyeket túl sűrűn használunk, például a szemöldök közötti területet; ha az izmokat gyakran és erősen befeszítjük, egy idő után állandósulnak a ráncok. A kozmetikus iskolában gyakran hallottam a tanáromtól: lányok, nem szabad mimikázni! Nem szabad mosolyogni! Ez persze nem hangzik túl jól, inkább csak arra utal, hogy valamennyire uralni kell vagy lehet a mimikát az arcunk érdekében. Sokan ülnek a laptop előtt, hunyorognak, ráncolnak, ennek hatására megjelenhetnek az 1-11-111-esek, a mérgesráncnak is nevezett redők a homlokon. Ezeket a területeket is szépen lehet lazítani.
Ez olyan egyszerűnek tűnik…
Több oldalról lehet offenzívát indítani a ráncok ellen, illetve annak érdekében, hogy a maximumot tudjuk kihozni az arcunkból: meghatározó az életmód, nem mindegy, mit kensz a bőrödre, mennyit alszol, mennyi vizet iszol stb. Mindezek együttesének egy szelete az arctorna.
Az arcnak három alappillére van. A kollagén- és elasztinhálózat, amely szó szerint hálóként rögzíti az arc lágy szöveteit a koponyához. Amíg ez a maximumon dübörög, nagyjából 40 éves korunkig, nem látványosak az öregedés jelei. Utána elkezd lefelé csúszni az arc, lazul a háló. Az arcban lévő zsírszövet mennyisége pedig fogyatkozik az idő múlásával. Ezek folyományaként ötszögletűvé válik az arc, esetenként azoknak is lesz kisebb-nagyobb tokája, akiknek egyébként nincs súlyfeleslegük. A harmadik alappillér az arcban lévő izomszövet, amit gyönyörűen meg tudunk dolgoztatni.
Az arcjóga botox hatást ad természetes módon, az arctornával pedig a petyhüdt izmokat erősítjük.
Azok is végezhetnek arctornát, akik töltetik az arcukat?
A töltött területekhez nem nyúlunk tornával. Nem ítélem el azokat, akik élnek ezzel a lehetőséggel, de én biztosan nem fogom töltetni magam.
Ki végezhet arctornát? Van életkori megkötés?
Egy 60-70 éves arcot nem dolgozhatunk meg olyan erővel, mint egy 40 évest. Hetven évnél húztam meg a határt általánosságban. Hetven felett kicsit módosítani kell a gyakorlatokon, de ha valaki elkezdte 40-50-60 évesen, nyugodtan végezheti 70 felett is a bevált gyakorlatokat.
Azoknak is ajánlod, akik nem a ráncaikat szeretnék halványítani?
Az arctorna a csontképző sejteket stimulálja, ugyanúgy, mint a testedzés. A koponya- és az állkapocs-csontunkról valahogy el szoktunk feledkezni. Teljesen szimmetrikus arc nem létezik, de jelentősen javítható ez a terület is célzott gyakorlatokkal, állkapocstornával az arc szimmetrikusabb lesz, ami látványosan fiatalít.
Egy kiadós arctorna után kialakulhat izomláz?
Igen, furcsa, bizsergető érzés.
Mennyi idő után hoz látványos változást az arctorna?
Hat hét után mindenképpen. Van, akinél ennél hamarabb látszik a változás, van, akinél később. Függ ez attól is, hogy milyen gyakorlatokat végez, mennyi időt szán rá. Nyilván az életkor is befolyásolja az eredményt.
Hogy néz ki az arctorna? Ízelítő Koós Viki videóiból
Web: www.arcjoga.hu
Facebook: Arcjoga
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.