Mamahotel: mindig nyitva. A 25 és 34 év közötti magyar fiatalok majdnem fele a szüleivel él. A felnőtté érés feltételei és akadályai

Pár év stagnálás után számottevően nőtt azoknak a magyar fiataloknak az aránya, akik a szüleikkel közös háztartásban élnek az Eurostat szerint: a 25 és 34 év közötti magyarok 42,2 százaléka él így, ami nagyjából másfélszerese az uniós átlagnak. Ezzel a középmezőnyben vagyunk, a fiatal felnőttek leginkább a mediterrán és a keleti tagállamokban laknak a szüleikkel, legnagyobb mértékben Horvátországban, ahol ez az arány 60 százalék, őket Görögország és Szlovákia követi. Hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy a jelenség hátterében a magas ingatlanárak állnak vagy a kapunyitási pánik. A kép árnyaltabb, de a két ok összefügg. S mi az ára?

A mediterrán vidékeken egészen más okokból élnek közös háztartásban a fiatalok a szüleikkel, mint Kelet-Közép-Európában. Az előbbiben ugyanis hagyományosan szoros a kötelék a tágabb család tagjai között: ha nem is élnek egy lakásban, sokszor olyan közel egymáshoz, hogy napi szinten találkoznak, általában együtt ebédelnek, vacsoráznak. Ott az azonban ennek kultúrája van, az idősebb generáció erős jelenléte nem jelent akadályt a felnőtté válásban, a párkapcsolat létesítésében, még akkor sem, ha például az olasz Mamma vagy a családfő jellemzően valamilyen szinten beleszól a fiatalok életébe. De ennek ellenére felnőttként kezelik őket, tisztelik az önálló akaratukat, így a fiatalok is a véleményüket. A család valóban nagy, benne sógórnők válnak testvérekké, sok kisgyerek szaladgál az asztal körül, a generációk együttélése természetes, és idővel át is rendeződnek a szerepek, már nem az idősebb generációhoz csatlakoznak a fiatalok, hanem a fiatalabb magcsaládhoz csatlakoznak a nagyszülők: egy ponton túl a középső generáció tölti be a családban az összetartó, irányító szerepet, míg át nem veszi a következő, és így tovább.
A keleti blokkban azonban nem annyira kulturális okokból, hanem sok esetben kényszerből maradnak a szülőkkel a felnőtt gyerekek, mert a magas ingatlanárak mellett nincs pénzük otthonteremtésre: pontosabban inkább arról van szó, hogy a szülőházban megszokott anyagi jólét megteremtésére nincs még pénz, és kényelmesebb benne maradni a jóban. De nálunk ez lényegében véve akadályozza a felnőtté válást.

– Arról a jelenségről van szó, amikor a szüleikkel élnek olyan fiatalok, akik már szakmát szereztek, elkezdhetnék az életüket önállóan, de nem teszik. Halogatnak egy életfeladatot, de nemcsak ők, hanem a szüleik is, hiszen ez egy kölcsönös felelősség, a szülőknek is el kellene engedni a fiatalabb generációt – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta és klinikai szakpszichológus. – Általában kölcsönösen segítik ennek az állapotnak a fennmaradását, néha nyílt felhívással, néha rejtett üzenetekkel, de mindannyian egyetértenek abban, hogy felesleges költeni az albérletre. Sok fiatal számára riasztó a különköltözés, hogy hirtelen sok elvárás szakad rájuk egyszerre, meg kell élniük, dolgozniuk, sikeresnek lenniük, közben párkapcsolatot kialakítaniuk, takarítani, főzni, bevásárolni, pénzt beosztani stb.

A mai társadalmunk azt sugallja, hogy azonnal sikeresnek kell lenni, azonnal legyen egy jó saját lakásod, autód, sikeres párkapcsolatod, álomdiplomád, álomállásod, álomfizetésed. Elhisszük, hogy az jelenti a felnőtté válást, ha mindez már a rendelkezésünkre áll, nem az, ha egyáltalán rálépünk az ide vezető útra.

A fiatalok pedig összeroppannak a saját elvárásaik súlya alatt, halogatnak, illetve váltogatnak: másik szakmát tanulnak, új, megfelelőbb munkát keresnek, ami még bizonytalanabbá teszi a helyzetüket az önállósághoz. Annyira szeretnék az önmegvalósítást, és annyira félnek tőle, hogy lényegében véve el sem kezdik. Nyomasztónak érzik ezt az életfeladatot, megléphetetlennek. Közben maguk a felnőtté válás szakaszai is felcserélődtek, átalakultak, szintén nehezítve a folyamatot: sokan már az egyetem alatt is munkába állnak, tanulmányaik végeztével azonban mégis munkanélkülivé válnak, s közben az is egyre gyakoribb, hogy a rendszeres munka mellett ül valaki vissza az iskolapadba.

Régebben természetes, kacagtató történetei voltak az előző generációknak arról, hogyan laktak fiatal korukban többen egy albérletben, lehetetlen helyeken és körülmények között, hogyan spóroltak az ételen, nem költve semmire, hogyan rakták össze a garasokat és szerezték meg az első odút, amiben nem volt vécé, csak a folyosó végén, de legalább az övék volt. Ma alig vannak ilyen történetek, sokan rögtön egy szuper kis lakásba költöznek vagy maradnak otthon, ameddig meg nem menti őket egy párkapcsolat, egy távoli munkalehetőség vagy valami olyan körülmény, ami rákényszeríti őket a költözésre. Persze, aki nagyon el akar elköltözni, az ma is vállalja a kényelmetlenségeket, ez nem lehetetlen feladat. De a küzdelem nem büszkeség tárgya, inkább szégyellnivaló.

– Sokan megtehetnék, hogy elköltöznek, de így nem azon az életszínvonalon fognak élni, amin eddig, és ezt nem vállalják be az önállóság kedvéért – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel. – Azt az anyagi hátteret a szüleik negyven év alatt hozták össze, ők azonban azonnal szeretnék, diploma után egy évvel. A generáció sajátossága, hogy erőfeszítés nélkül szeretnének részesülni mindenből. De ez nem az ő hibájuk, mi tanítottuk őket erre, hiszen erre vágytunk mi is, ezért feltételek nélkül igyekeztünk megadni nekik mindent.

Ahogy szó volt róla: az érzés kölcsönös. A szülők számára a fiatalok otthonléte még mindig segít fenntartani bizonyos gyakorlati, érzelmi, jelképes szerepeket, amelyek után űr maradna, ha elköltözne a gyerek, és ez fájó, félelmetes gondolat. Mindez nem tudatos, leginkább tudattalan működés, így alakul ki a kölcsönös összejátszás. Persze, a felszínen elhangzik, hogy ez nem olyan jó, nem olyan könnyű, panaszkodnak is egymásra, de igazából egyik fél sem teszi meg a szükséges lépéseket, vagy még inkább akadályozza a folyamatot. Ez a rejtett ellentmondás termel feszültséget is.

– Nem beszélve arról, hogy a segítséggel árukapcsolásként jön a beleszólás is – így a szakember. – A gyerekstátusszal ugyanis gyerekjogok járnak, ha anyu mos rám, azt is meg fogja mondani, mit vegyek fel. A szülő persze nem szeretné ezt tenni, a felszínen semmiképp, de végül nem bírja ki, hogy ne fűzze hozzá a véleményét, ha szem előtt van valami. Mindebből sok feszültség adódik, hiszen a szüleivel élő fiatal még nem felnőtt, de azért már nem is gyerek, nehezen viseli ezt. Az a baj, hogy végül nem előkészítve, természetes folyamatban válik le, hanem hirtelen felindulásból, és ez a szülőkkel való kapcsolat rovására megy. Gyűlik a feszültség és egyszer csak robban. Nem így kellene lennie.

Még nehezebb helyzet, ha válás, szakítás után tér vissza a szülő házba a valóban felnőtt fiatal. Ilyenkor már elkezdte az életét, felnőtt, de visszakényszeríti magát a gyerekszerepbe. Gyakori az is, hogy a fiatalok immár házaspárként, kétgenerációs házakban élnek a szülőkkel – sokszor a tetőtér beépítését, a ház bővítését jelenti ez -, és ebben az esetben is előfordul, hogy a fiatalok bizonyos szempontból megmaradnak a gyerek szerepében, noha már felnőttek. Magát a házat az idősebb generáció építette, az az ő házuk, az ő kialakult szerepkörükkel, amit nem ír felül az sem, ha a gyerekeiknek gyerekei születnek. Nem rendeződnek át a szerepek, nem lesz egyenrangú a fiatalabb generáció: és nemcsak az idősebb szemében, hanem sokszor önmaga szemében sem, hiszen nem küzdött meg semmiért, csak megkapta. Ha így történik, egy életen át tartó elfojtott feszültségben, meg-megvillanó haraggal telhetnek a napok.

– Csak nagyon érett személyiségű emberek képesek a határokat betartani – figyelmeztet a szakember. – Ilyenkor abból a dilemmából adódnak a problémák, hogy egyszerre akarunk határokat vonni és kényszerből beengedni a másikat nap mint nap.

A felnőtté érésnek több feltétele van: nemcsak az állandó munkahely és önálló jövedelem, az anyagi függetlenség, hanem az önálló döntés és cselekedet is, szülői ellenőrzés nélkül, a felelősség vállalása, valamint az is, ha az egyén önmagára felnőttként tekint.

 

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 − 1 =

hirdetés