Mamahotel, papabank. Családi csapdahelyzet, amire rámehet a harmonikus szülő-gyermek kapcsolatot
„Anyámmal élek, Babettával járok, macskám van, és ne legyek kemény?” (Részlet az Üvegtigris c. filmből)
A huszonévesek 58 százaléka, a harmincasoknak pedig majdnem egyharmada lakik együtt a szüleivel – derül ki egy korábbi országos reprezentatív kutatásból. A különköltözés életkori kitolódása nemzetközi jelenség, és általában a családalapítás közeledésével, 30 éves kor felett erősödik fel az igény a saját otthon iránt. A férfiak gyakrabban (33%) élnek együtt a szüleikkel, mint a nők (23%), és főként a kisebb városok lakóira jellemző a „mamahotel” igénybevétele, a falvakban és a nagyobb városokban kevésbé.
A jelenség Európa-szerte általános, sok esetben anyagi okok akadályozzák a költözést, de az egyes országok közötti különbségek nemcsak az anyagi jóléthez köthetőek, hanem az adott országra jellemző normák, értékek és szokások is meghatározhatják. Az Európai Unióban a 18 és 31 év közötti fiatalok majdnem fele él még együtt a szüleivel. Az észak-európai országok többségében ez az arány 25 százalék, míg Máltán, Horvátországban és Szlovákiában 70-78 százalék lakik a szülőkkel. A kutatás eredményei szerint a szüleikkel élő fiatalok 29 százaléka elégedett a jelenlegi helyzetével, a többség azonban előbb-utóbb szeretne saját háztartásban élni, főként azok, akiknek párkapcsolatuk van és családalapítást terveznek.
Mamahotel, papabank – csapdahelyzetek
Nehéz erről objektíven írni, de a buktatókat mindenesetre érzékelem a környezetemben. (Tizennyolc évesen önállósodtam – pontban a 18. születésnapomon hagytam el a szülői házat. A szabadságát imádtam, a nehézségeit nyögtem. Nem merném ugyanezt az utat ajánlani a fiamnak, nehezen viselném azt is, ha korán leválna rólam…)
Egy jól működő családban a szülői ház biztos pont, a szülők nemcsak érzelmi, de anyagi támaszok is. Utóbbival vannak többnyire a bajok, hisz egy normális szülő szereti a közelében tudni a gyerekét. A probléma általában abból fakad, hogy a szülői házban ragadt felnőtt gyerek magától értetődő természetességgel, a feljogosítottság tudatával él az otthon-lét nyújtotta lehetőségekkel, és nem feltétlenül tudatosul benne, hogy ez visszaélés, pedig már elmúlt 25, 30, 35 stb. éves.
Például nem, vagy a szülei számára nem megfelelő intenzitással veszi ki a részét a feladatokból, terhekből, ám ez nem feltétlenül a gyerek hibája. A gyerek sok mindenben a szülő tükre. Ha az anya, az apa nem elég következetes, ha nem fektetik le a közös együttélés szabályait, könnyen kialakulhat a hotel-effektus; a gyerek belekényelmesedik a helyzetbe, s csak az a részét veszi ki az egészből, ami neki jó.
Éveket el lehet tölteni ebben a kényelmetlenül is kényelmes állapotban. Ha a (nem elég következetes) szülő nehezen viseli a közös együttélés terheit, ha a gyerek folyton a (túlterhelt) szülő felhánytorgatásait hallgatja, a feszültségre rámehet a kapcsolatuk. A mamahotel másik veszélye, hogy a gyerek felnőtt testben is megmarad gyereknek. Nem tanul felelősséget, önállóságot, életvezetéshez szükséges gyakorlatias dolgokat, mert nincs rákényszerülve. Esetleg konkrétan abban a szobában él 35 évesen, amelyikben megtette az első lépéseit. Pusztán a gondolata is nyomasztó. Bármikor áthívhatja a barátait, a szerelmét magához? Aligha, hisz alkalmazkodnia illik a lakótársakhoz. Komoly trauma egy felnőtt testben élő gyereknek, ha az önállóság útjára veszteség – gyász – árán kell rálépnie… Nem kívánom ezt senkinek.
Persze vannak ellenpéldák is, korán önállósodó gyerekekről, tapasztalataim szerint jellemzően lányokról. Érdemes elgondolkodni azon – főleg az anyáknak -, hogy a jelenséget miért nevezték el mamahotelnek. Papahotel is lehetne…
Az anyák a szeretet, a féltés és a gondoskodás belső kényszerétől hajtva hajlamosak felvenni a mártírszerepet, és legyünk őszinték, ezzel jellemzően a fiaikat tüntetik ki.
Amikor a jelenségről gondolkodunk, hiába mutogatnak az EU-ra, hiába definiálják nemzetközi tendenciaként, nem hat nyugtatólag… A magyar rögvalóságból vagyunk kénytelenek kiindulni, hisz itt élünk. Igen nehéz megteremteni az önállóságot albérletben, egyedül, még normálisan fizető munkahely mellett is. Ilyen megközelítésben nyomásként – önállósodási alternatívaként – nehezedik a fiatalokra a párkapcsolat, rögtön gazdasági életközösséggé is válik a szerelem. Hány szülő képes egy lakásra valót a farzsebéből előhúzni? Nincsenek megfizethető – állami, önkormányzati – bérlakások, marad hát a mamahotel, és még szerencsésnek is mondhatja magát az, aki igénybe veheti.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok, táborszervezésben sok éves tapasztalattal rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
