Mamahotel, papabank. Családi csapdahelyzet, amire rámehet a harmonikus szülő-gyermek kapcsolatot
„Anyámmal élek, Babettával járok, macskám van, és ne legyek kemény?” (Részlet az Üvegtigris c. filmből)
A huszonévesek 58 százaléka, a harmincasoknak pedig majdnem egyharmada lakik együtt a szüleivel – derül ki egy korábbi országos reprezentatív kutatásból. A különköltözés életkori kitolódása nemzetközi jelenség, és általában a családalapítás közeledésével, 30 éves kor felett erősödik fel az igény a saját otthon iránt. A férfiak gyakrabban (33%) élnek együtt a szüleikkel, mint a nők (23%), és főként a kisebb városok lakóira jellemző a „mamahotel” igénybevétele, a falvakban és a nagyobb városokban kevésbé.
A jelenség Európa-szerte általános, sok esetben anyagi okok akadályozzák a költözést, de az egyes országok közötti különbségek nemcsak az anyagi jóléthez köthetőek, hanem az adott országra jellemző normák, értékek és szokások is meghatározhatják. Az Európai Unióban a 18 és 31 év közötti fiatalok majdnem fele él még együtt a szüleivel. Az észak-európai országok többségében ez az arány 25 százalék, míg Máltán, Horvátországban és Szlovákiában 70-78 százalék lakik a szülőkkel. A kutatás eredményei szerint a szüleikkel élő fiatalok 29 százaléka elégedett a jelenlegi helyzetével, a többség azonban előbb-utóbb szeretne saját háztartásban élni, főként azok, akiknek párkapcsolatuk van és családalapítást terveznek.
Mamahotel, papabank – csapdahelyzetek
Nehéz erről objektíven írni, de a buktatókat mindenesetre érzékelem a környezetemben. (Tizennyolc évesen önállósodtam – pontban a 18. születésnapomon hagytam el a szülői házat. A szabadságát imádtam, a nehézségeit nyögtem. Nem merném ugyanezt az utat ajánlani a fiamnak, nehezen viselném azt is, ha korán leválna rólam…)
Egy jól működő családban a szülői ház biztos pont, a szülők nemcsak érzelmi, de anyagi támaszok is. Utóbbival vannak többnyire a bajok, hisz egy normális szülő szereti a közelében tudni a gyerekét. A probléma általában abból fakad, hogy a szülői házban ragadt felnőtt gyerek magától értetődő természetességgel, a feljogosítottság tudatával él az otthon-lét nyújtotta lehetőségekkel, és nem feltétlenül tudatosul benne, hogy ez visszaélés, pedig már elmúlt 25, 30, 35 stb. éves.
Például nem, vagy a szülei számára nem megfelelő intenzitással veszi ki a részét a feladatokból, terhekből, ám ez nem feltétlenül a gyerek hibája. A gyerek sok mindenben a szülő tükre. Ha az anya, az apa nem elég következetes, ha nem fektetik le a közös együttélés szabályait, könnyen kialakulhat a hotel-effektus; a gyerek belekényelmesedik a helyzetbe, s csak az a részét veszi ki az egészből, ami neki jó.
Éveket el lehet tölteni ebben a kényelmetlenül is kényelmes állapotban. Ha a (nem elég következetes) szülő nehezen viseli a közös együttélés terheit, ha a gyerek folyton a (túlterhelt) szülő felhánytorgatásait hallgatja, a feszültségre rámehet a kapcsolatuk. A mamahotel másik veszélye, hogy a gyerek felnőtt testben is megmarad gyereknek. Nem tanul felelősséget, önállóságot, életvezetéshez szükséges gyakorlatias dolgokat, mert nincs rákényszerülve. Esetleg konkrétan abban a szobában él 35 évesen, amelyikben megtette az első lépéseit. Pusztán a gondolata is nyomasztó. Bármikor áthívhatja a barátait, a szerelmét magához? Aligha, hisz alkalmazkodnia illik a lakótársakhoz. Komoly trauma egy felnőtt testben élő gyereknek, ha az önállóság útjára veszteség – gyász – árán kell rálépnie… Nem kívánom ezt senkinek.
Persze vannak ellenpéldák is, korán önállósodó gyerekekről, tapasztalataim szerint jellemzően lányokról. Érdemes elgondolkodni azon – főleg az anyáknak -, hogy a jelenséget miért nevezték el mamahotelnek. Papahotel is lehetne…
Az anyák a szeretet, a féltés és a gondoskodás belső kényszerétől hajtva hajlamosak felvenni a mártírszerepet, és legyünk őszinték, ezzel jellemzően a fiaikat tüntetik ki.
Amikor a jelenségről gondolkodunk, hiába mutogatnak az EU-ra, hiába definiálják nemzetközi tendenciaként, nem hat nyugtatólag… A magyar rögvalóságból vagyunk kénytelenek kiindulni, hisz itt élünk. Igen nehéz megteremteni az önállóságot albérletben, egyedül, még normálisan fizető munkahely mellett is. Ilyen megközelítésben nyomásként – önállósodási alternatívaként – nehezedik a fiatalokra a párkapcsolat, rögtön gazdasági életközösséggé is válik a szerelem. Hány szülő képes egy lakásra valót a farzsebéből előhúzni? Nincsenek megfizethető – állami, önkormányzati – bérlakások, marad hát a mamahotel, és még szerencsésnek is mondhatja magát az, aki igénybe veheti.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
