Mások veszteségeiben látva a sajátjaimat, csak hálás lehetek. És az is vagyok. Évbúcsúztató jegyzet

Év vége van. Nem sajnálom, és nem várom kitörő lelkesedéssel az újat. Rezignált vagyok. Beletörődően nyugodt. A szorongásokat muszáj kordában tartani, hol jobban megy, hol kevésbé. Az évkezdet pedig csak egy dátum a nagy folytonosságban, persze szeretjük megadni a módját nagy csinnadrattával. 

Én is végiggondoltam és összegeztem fejben, hogy milyen is volt 2021. Először is még tart, babonából ráérnék búcsúztatni. Ha egy szóval kellene jelleznem: kaotikus. S minthogy engem gyárilag irritál a káosz, és frusztrál, ha nincsen ráhatásom, ez az érzelmi állapotomat is jól leírja. Nekem ilyen volt 2021: frusztráló és nyomasztó. Ez az állapot a szép emlékeket is halványítaná, pedig volt benne haladás is és öröm is azért. Mások veszteségeiben látva a sajátjaimat, csak hálás lehetek. És az is vagyok.

A káosz sokunk életébe beszivárgott. Spirtuális színezetben az emberiség komoly tanulási szakaszban van. Ki tudja, mire megyünk vele…

Ma is hosszú sor állt az egyik közeli tesztpont előtt. Elcsíptem a beszélgetéseket, az emberek azt latolgatták, mi vár rájuk, ha a tesztjük pozitív lesz. És ez így megy lassan két éve. És a hozzám hasonlók még örülhetnek, hisz itt vagyunk, ha el is kaptuk, túléltük…és a szeretteinket sem érte komoly baj.

A mentális egészségünk alaposan ki van kezdve. Nehezen felfoghatók és feldolgozhatók a veszteségek. És a járulékos zűr csak tetézi a káoszt; roppant fárasztó az oltottak és oltatlanok egymásnak feszülő hangos táborát tolerálni. Az ember nem akar mást, csak nyugodtan lenni, a frontállásokat messze elkerülni. Veszteségek, áldozatok, hadakozó tömeg…háborús jelzők ezek. Végül is olyan ez, mint egy háború, csak a fegyverek nem ropognak szerencsére.

És így fordulunk bele a 2022-es évbe. Nyakunkon az ötödik hullám, támad az omikron… Eszembe jut egy 2020-as párbeszéd. Néhány ismerőssel azon viccelődtünk a több hónapig tartó kijárási korlátozás után, hogy egyszer majd, valamikor a 79. hullám idején nevetni fogunk magunkon: „hahahaha, első hullám? Az semmi volt! Mégis hogy paráztunk?! Nevetséges!”

Hiszek a tudományban. Hiszem, hogy vége lesz. Addig pedig csak remélni tudom, hogy nem halunk bele.

Csak a káoszt kell valahogy ügyesen kezelni. Sok szép emlék teremthető ilyen állapotok közepette is. Főleg akkor, ha nem vagy egyedül. De egyedül is túlélheted, csak úgy sokkal nehezebb megkapaszkodni. Ez egy összekapaszkodós időszak is lehetne, de az ember nehezen haladja meg a természetét. Akaratos, dacos és önző. 

Nincs bennünk bizalom. Végül is megértem. Én sem vagyok kivétel. 

Csak épp annyit szabad beengedni a külvilág zajából, amennyit nagyon muszáj. Épp elég az is.

A lelkesedésem takaréklángon ég egy ideje, de teszem a dolgom. Ebből nem engedek. Ha megáll az ember, elnyeli a mocsár. A méltóságról nem szabad lemondani, de mások méltóságára is jó lenne figyelemmel lenni. Szabó Magda ezt szebben fogalmazta meg: „Úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt.”

Ez egy szép feladat. Mottó is lehetne a 2022-es évhez.

Vigyázzunk a méltóságunkra, vigyázzunk másokéra, és így menjünk tovább, előre, felemelt fejjel. Erőt, kitartást, nyugalmat, reményt kívánok mindannyiunknak az elkövetkezendő évhez. Hitet abban, hogy megmaradunk, szépen megleszünk, túléljük ezt is.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

öt × négy =

hirdetés