Megváltó kerestetik! Avagy mit adhat egy mester a tanítványának?

Manapság guru-dömping van: mesterek, látók, boszorkányok és mindenféle terapeuták hirdetik, hogy csak keresd fel őket, és jól megoldják minden gondodat, sőt, az egész világot úgy forgatják, ahogy te szeretnéd.

Megkapod a ki nem érdemelt „nagy pénzt”, szerelmi kötéssel hozzád madzagolják azt, aki rád se néz, de te „akarod” őt, lefogyasztanak néhány füledbe duruzsolt varázsigével (ez volt a legkomolyabb, amit találtam, keresetlenül…). Tehát bármit megtesznek, neked pedig az égvilágon semmi teendőd a saját életeddel (vagyoni helyzeteddel, kapcsolatoddal, egészségeddel). Na jó, egy dolgod azért akad: stekózz keményen, máris adják a számlaszámot…

És bizony, nekik komoly keresletük van. Még mindig tömegek hiszik el, hogy jó duma a „mindenki a maga szerencséjének a kovácsa”, na de akar a fene a kovácsműhelyben izzadni, amikor varázsütésre is megkaphat mindent, maximum egy kis pénzébe kerül a dolog!

Hogy az efféle megrendelésre-megváltók milyen hatásfokkal működnek? Soha, senki nem fogja kimondani, hogy nullával.

Egyrészt azért, mert az önigazolás igénye ezt nem engedi. Fizettem valamiért, ami semmit sem ér? Na ne, nem vagyok hülye! Hát persze, hogy fogytam fél kilót (igaz, volt egy háromnapos hasmenésem, de az nem azért volt)! Hát persze, hogy megkötötte a „boszi” azt a szerelmi csomót, csak még félénk a drágám, de holnap biztos itt fogja rágni a küszöbömet! És meglesz az a lottó ötös is… na jó, a jövő héten, addigra biztos többet lehet nyerni, és majd azt a többet kapom meg!

Másrészt azért, mert ha történik valami pozitív (kaparóson nyertem száz forintot, a kiszemelt nagy szerelem akár egy egész másodpercre rám nézett, esetleg valóban leadtam fél kilót), azt a „varázslatnak” tudjuk be.

Harmadrészt azért, mert van arra külön stáb, hogy a kellemetlen kérdéseket feltenni szándékozókat csendre intsék, még időben.

Hagyjuk hát őket, hadd tevékenykedjenek, amíg kereslet van, meg fognak élni ebből pazarul. Inkább nézzünk körül a magunk portáján: valóban azt hisszük, hogy „csak úgy” minden az ölünkbe hullik? Valóban úgy kell, hogy működjön a világ, hogy mi mindent megkapjunk, csak mert megkívántuk?

Aki így áll hozzá az élethez, annak a legfájdalmasabb találkozása a valódi mesterrel való találkozás lesz. Mert a mester, alapesetben, nem beszélget ezekről az „izgalmas” kérdésekről, nem tanít „aktívan”, nem mutat trükköket, technikákat. A mester éli az életét, és azzal olyan minőséget mutat, ami a kereső embert vonzza, mint a fény a rovarokat. „Nem tudom, hogy csinálod, de én is így akarok élni!” – ezt váltja ki a mester a fejlődést valóban óhajtó emberből. És mehetsz utána, próbálhatod eltanulni tőle a „tutit”.

No persze van olyan életút is, sőt, a mai korban ez a verzió többségbe is került, hogy nem lehet egy életen át a mester árnyékában lapulni, és próbálni ellesni tőle a boldogság-trükköt. A mester tehát megszólal. Hogy tanítson, hogy segítsen. És nem dicsérgetni fog! Kellemetlen kérdéseket fog feltenni neked, magadról. Még csak nem is érdekli a válasz, nem neki kell megválaszolnod azokat a kellemetlen kérdéseket, hanem önmagadnak. Neki csak az a fontos, hogy gondolkodj, keress és találj válaszokat. Ez is egy arculcsapás: az egónak nagyon kellene a cirógatás, hogy „lám, a mester VELEM foglalkozik, érdekli rólam ez meg az”. A mester valójában a saját életét éli, és csupán érintőlegesen foglalkozik mások útjával, esze ágában sincs nulla-huszonnégyben azon morfondírozni, hogy te melyik kérdésére vajon mit fogsz válaszolni. Az a válasz neked kell, a saját életedhez, a saját fejlődéséhez. A mester mit sem veszít azzal, ha te abbahagyod a keresést – odabent, önmagadban. Veszíteni csak te veszíthetsz.

A mester mutat „trükköket” is, mert annyira igényled. Mutat technikákat, gyakorlatokat. Ha csinálod, gyakorlod, követed, el fogsz érni valamilyen eredményt. De nem borítékol semmit. Tudja, hogy rajtad múlik, neked kell dolgoznod önmagadon, és ez nem olyan, mint az iskolai leckék, amelyeket elég volt a szünetben lemásolni az osztályelsőről („ha ideadod, kapsz egy csokit”, illetve „ha ideadod, nem verlek laposra”), beadni, és megkapni az ötöst. Itt nem lóghatsz, nem írathatod meg mással a dolgozatot, nem testálhatod át másra a munkát.

Az élet oszt lapokat, vannak benne lehetőségek. Ezt sem másolhatod le a többiekről, mert csak azt fogod látni, hogy a te lapjaid egészen mások, mint az övék.

És neked a magad lapjaiból kell játszani. Az egészben az a jó, hogy a lapok kevergetése közben máris elkezdesz erősödni. Ha oda fordítod a figyelmet, ahová kell – azaz önmagadra –, akkor lesz is energiád megtenni, amit kell.

Bónuszként, ha sikerül bármit is elérned, magadra lehetsz büszke, és nem kell arra gondolnod, hogy holmi „varázslótól” vásárolt, valójában lopott holmi a sikered.

Sok mindent megvehetsz pénzen. De az önmagadhoz való közelebb jutás nem ilyen.

Nyitókép: twenty20.com

Major Virág

Külsős munkatárs

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.