Szakadj már le a pasiról! Mi lehet a társfüggőség mögött?
Nóri harmadik éve gyötrődik egy szerelmi csalódás miatt. A Csabával töltött (harmatgyenge, alig 5 hónapnyi!) kapcsolat áll élete középpontjában, még így, évekkel a szakítás után is. Erről mesél, ezen rágódik, újraéli az együtt töltött időt – azokat az epizódokat szálazgatja szét újra, meg újra, amelyek szerinte a szakításhoz vezettek. Úgy tesz, mintha megváltoztathatná a múltat.
Még mindig a férfi csodálatos tulajdonságairól beszél, sosem volt magasságokba emelve őt, és ha valaki árnyékot próbál vetni erre az idealizált képre, Nóri meghökken, ellenkezik, és jól megsértődik. Nóri persze „részese” Csaba életének; követi a Facebookon, és minősíti a jelenlegi barátnővel való fotóit.
„Látszik, hogy az a tyúk nem teszi boldoggá. Most nézd meg a szemét! Szomorú. És hogy néz ki ez a nő! Csaba biztosan csak emiatt a ribi miatt vette fel azt a cipőt – ez nem is az ő ízlése. Terrorizálják!”
Nóri mindenkit megőrjít. Nem tud mit kezdeni ezzel a veszteséggel, ezért nem tud tovább lépni sem. Nem látja be, hogy egy emlékbe, egy érzelembe kapaszkodni ennyi idő elteltével már egészségtelen.
Az, ami miatt Nóri erre a helyzetre így reagál – korábbról jön. A lány kiskamaszként veszítette el az édesapját. A feszültségekkel teli házasság és a viharos válás után a férfi kisétált az ajtón, és vissza sem nézett. Ez soha nem került feldolgozásra. Az anya nem vette észre, nem ismerte el lánya veszteségét. Megtagadta Nóri jogát a szomorúságra, amikor tabusította az apjáról szóló beszélgetéseket.
A társfüggőség mögött sokszor az az ok áll, hogy az ember életében ott van egy feldolgozatlan veszteség. Emiatt nem képes újabb veszteségek átélésére. Nehezen bízik meg bárkiben, és az életet kiszámíthatatlannak látja.
Görcsösen ragaszkodik a rossz kapcsolataihoz, vagy egyedül van, társ nélkül. Nem tud erős kötődést kialakítani, mert fél attól, hogy egyszer annak is vége lesz.
Vedd számba a múltbéli veszteségeidet! Hagyd előjönni az érzéseidet! A becsapottság, a kudarc, a hiány dühét, fájdalmát, a félelmeket, és a szomorúságot…
Engedd meg magadnak, hogy a régi történet el kezdjen végre fájni. Ne legyints rá, ne bagatellizáld! És főleg ne minősítsd magad miatta!
Ha ezeket megteszed, akkor a múltbéli veszteségeid nem fogják meggátolni, hogy a jelenedben legyél. Ha megengeded a szívednek, hogy érezze a fájdalmat – ha beengeded a rosszat – akkor képes leszel beengedni a jót is.
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
