Úgy vagy jó, ahogy vagy – vagy mégsem? Miért fontos, hogy egy kicsit kritikusan tudjuk szemlélni önmagunkat?
Olvasgatom a neten megosztott bölcsességeket, ugyanúgy, mint több millió embertársam. Néha kincsekre lelek, néha nagyon kell röhögnöm… néha pedig olyan gondolatok kerülnek a szemem elé, amelyek leginkább a „kétélű fegyver” című közhelyet juttatják eszembe. Legutóbb is egy ilyenbe futottam bele. Afféle „vándorbölcsesség”, valakinek a neve ugyan szerepel alatta, de a gondolat rendre felbukkan sok más kontextusban is, vagyis mások is rágódnak ezen a kérdésen.
Arról szól, hogy ha másoktól bármiféle olyan impulzus érkezik, ami nem tetszik, nyugodj meg, nem veled van a baj, ők azok, akik még nem értek el azokba a magasságokba, ahol te szárnyalsz. Nem, veled semmi baj, te mindent jól csinálsz, te úgy vagy jó, ahogy vagy. Legfeljebb szegény többiek, akik még annyival „lejjebb” vannak, ők ezt nem láthatják be.
Mint említettem, ez bizony kétélű fegyver. Ráadásul kedves, simogatós fajta. Mert igen, lehet, hogy valóban azért kritizálnak, azért ítélkeznek, azért békétlenkednek, mert irigyelnek, mert kárörvendeni vágynak, mert el akarnak gáncsolni. Mert nekik nem sikerült valami, és enyhítene a kínjaikon, ha te is kudarcot vallanál. (Hogy ettől nekik miért lesz „jobb”, az egy külön téma…)
Ám veszélyes lehet beledőlni a „nem veled van a baj”, az „úgy vagy jó, ahogy vagy” hittételbe, anélkül, hogy legalább egy kicsit kritikusan szemlélnénk magunkat.
Van, akinek valóban szüksége van efféle biztatásra. Mert kételkedik, mert félve óvakodik előre az élete útján, mert megkérdőjelezi még a saját megkérdőjelezéseit is. Viszont aki átesik a ló túloldalára, és nyakló nélkül támaszkodik erre a „bölcsességre”, annak idővel megérik egy súlyos pofon.
Ugyanis lehet, hogy valóban nincs veled semmi gond. Lehet, hogy valóban tökéletesen jó vagy úgy, ahogy vagy. De mi van, ha mégsem? Tele van a világ fájdalmas történetekkel emberekről, akiket valaki bántott. És közben lehet, hogy a bántalmazó épp ezt a szöveget posztolja ki a közösségi oldalain: „hiszen lám, a bölcs ember is megmondta, nincs velem semmi baj, jó vagyok úgy, ahogy vagyok. Hogy néha elsül a tenyerem a „zasszony” arcán vagy a gyerek fenekén? Hogy néha hisztirohamot kapok, mert valami nem úgy történt, ahogy én megálmodtam? Hogy érzelmileg zsarolom a környezetemet? Hogy főnökként az anyagiakkal és a ki nem adott szabadságokkal tartom sakkban a munkavállalóimat? Hogy hazudozom, és másokat is hazugságba kényszerítek? Hogy néha megrugdosom a kutyát, mert valahol ugye nekem is ki kell adni a dühömet? Neeem, nincs ezzel semmi baj, haladok az utamon, és aki „beugat”, az csak irigy, és azért teszi, mert még nem olyan ragyogóan megvilágosodott, mint én.”
Ha kritika érkezik, az még önmagában nem bántó. Van építő kritika is. Ha valaki jelzi, hogy itt-ott farigcsálhatnál a jellemeden, az nem feltétlenül azért van, mert a mély sötétből irigyli a te ragyogó megvilágosodottságodat. Nem, egyáltalán nem biztos, hogy (legalább esetenként) nem veled van a baj.
Természetesen elhiszem, hogy aki ezt a „bölcsességet” először papírra vetette, nem erre a verzióra gondolt.
A leggyakrabban úgyis azok tépelődnek, akiknek a legkevésbé kellene, de a világ már csak ilyen.
Azt viszont nagyon fontosnak tartom, hogy – mint általában az efféle okosságokat – ne nyeljük le rágatlanul ezt a mondást. Igenis figyeljünk oda a kritikára – ki fog derülni, hogy rosszindulatú kötözködés, vagy valójában értékes információt hordoz. Figyeljünk oda az „ítélkezésre”, mert nem biztos, hogy az, aminek látszik – lehet, hogy tartalmas visszajelzést kapunk belőle.
A „rosszindulatról” rengetegszer derül ki, hogy semmi, de semmi szándékosság, tudatosság nincs benne, tehát nem is az, aminek elsőre gondolnánk.
Persze megközelíthetjük ezt a „bölcsességet” úgy is, hogy igenis minden oké, nincs veled semmi baj, úgy vagy jó, ahogy vagy. Csak épp nem mindenkinek. Lehetsz agresszív, lehetsz hisztis, lehetsz szétszórt és megbízhatatlan, lehetsz alattomos, lehetsz hazug, lehetsz bármi. És találhatsz olyanokat, akiknek így is jó vagy, sőt, megerősítenek abban, hogy mindez így van a legnagyobb rendben. Biztos, hogy élnek ilyen emberek is a Földön, olyan sokan vagyunk, miért ne lehetne köztünk pár olyan, aki ezekre a minőségekre is vevő lesz. De azért nagy tolongásra ne számíts…
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.