Miért olyan nehéz otthon maradni?
Ha mostanában lógsz a netes közösségi felületeken (naná, hogy lógsz rajta!), biztos belefutottál a jelen helyzet spirituális magyarázatába. Igen kerek leírások olvashatók arról, hogy ugye elidegenedés, kevés idő a gyerekkel, önmagunkban levés hiánya, kreatív tevékenységek, összefogás, segítségnyújtás stb. Ezek a bajaink, a hiányosságaink, és most itt a tanpálya, lehet gyakorolni. Meg ugye muszáj is.
A múlt heti cikk után több helyről is megkaptam, hogy inkább praktikus tanácsokat, recepteket kellene adni, hogy mégis hogyan csináljuk ezt az otthonmaradást – túl azon, hogy ne menjünk ki az ajtón. Ez a feladat azonban kinek-kinek a sajátja. Ugyanis nincs univerzális recept azon kívül, hogy figyeljük, melyik oldalán vagyunk a küszöbnek, és igyekezzünk a kívánatos oldalán maradni.
Más a helyzete annak, aki egyedül üldögél otthon, és más annak, aki most a munkáját is otthon végzi, közben két-három iskolás gyerek tanulását is felügyeli, és a fokozott otthonlét miatt megnövekedett házimunka is az ő (és csak az ő) nyakában landol.
Másképp éli meg ezeket a napokat az, aki valóban a négy fal között marad, és az, aki ugyanúgy bejár a munkahelyére, mint eddig.
Mást jelent az otthonlét az extrovertáltnak, mást az introvertáltnak. Hogy cifrább legyen: mást jelent az extrovertáltnak, aki most egyedül van otthon, és mást az introvertáltnak, aki meg egy ajtót sem csukhat magára, és tele van a lakás a családtagjaival.
Más lehetőségekkel és más feladatokkal találkozik a kisgyerekes, az idős, az egyébként is betegséggel élő, a nagyvárosi kislakásba beszorult ember és a falu szélén a határba szabadon kijáró.
Más problémákon rágódik az, akinek mindennapi jómódja biztosított, ám befektetéseit, hosszú távú terveit illetően egy nagy kérdőjel terpeszkedik a szeme előtt, és más a gondja annak, akinek már most fogalma sincs, miből fogja a következő számlákat, a következő vállalkozói adót és egyéb kötelező kiadásait fedezni, amikor azt sem tudja, jövedelem híján miből nem fog éhen halni.
Nincs univerzális recept. Viszont, túl a spirituális szembenézni valókon, arcul csapnak a hétköznapi, praktikus szembenézni valóink is. Nem jó otthon lenni? Nem csoda: olyan élhetetlen lakások vannak, amelyek tényleg csak arra alkalmasak, hogy ott aludjunk. Nincs normális tér a tényleges ottléthez. Aki nézte annak idején a Mézga család történeteit, emlékezhet: Géza ül az egyik fotelben, Paula a másikban, Géza újságot olvas (valójában szunyókál), Paula kötöget, rádiót hallgat. Erre elég ma egy tipikus nyugati lakás. Reggel bedobni egy kávét, este egy szendvicset. Csak semmi nagycsaládi napi többszöri étkezés! Kamra sincs, rendes étkezőasztal sincs.
A gyerekek. Ugyan vicces formában, de elönti a panasz a netet: a kedves szülő gyors őszülésbe kezdett, mióta a gyerek egész nap vele van. Nem csoda ez sem. A mostani szülők már a második-harmadik generáció, akik a köznevelés fedőnevű idomítást kapták. Elveszett a minta, hogy miképp kell egész nap a gyerekkel lenni. Hiszen már ők is a szüleiktől távol töltötték a nap nagy részét, sőt, az ő szüleik is. Szóval egész nap együtt. Ráadásul a lakásban. Ráadásul ilyen lakásban, ami (ld. az előző bekezdést) nem arra lett kitalálva, hogy ott éljenek. Tisztálkodni, aludni alkalmas, mint egy szállodai szoba.
Az, hogy nehezített pálya, nem elég erős kifejezés. Ám mindenkinek másképp nehéz, ezért általános receptet adni számomra képtelenségnek tűnik. Az viszont nyilvánvaló, hogy – az objektív nehézségeken túl – ez egy igen erős önismereti kurzus, amiért „békeidőben” súlyos százezreket kérnének el arra felkent kurzustartók. A helyzet jellege folytán e kurzusban a részvétel kötelező. De mint ahogy az a kötelező dolgokkal lenni szokott, az ember 1.) utálja, 2.) igyekszik ellógni a dolgot, 3.) ez általában sikerül is.
Amíg áramellátás és internet-szolgáltatás van, online is elérhetők segítők. Ha elakadsz az önmegismerésben, van kihez fordulni. Az önmagunkkal való ismerkedés kérdezéssel indul. Legyen hát az első kérdés az, hogy valójában miért is olyan nehéz számodra otthon maradni. Nem biztos, hogy a felszínen azonnal megjelenő válasz az igazi. Ha ahhoz a csoporthoz tartozol, akinek lett ideje magára, kezdd ettől a kérdéstől a munkát. Ez a kályha, innen indulunk. (A következő írásomban részleteiben folytatom a témát.)
Ha pedig ahhoz a népes táborhoz tartozol, akinek tennivalói és terhei csak növekedtek, hagyd a csudába a gondolkodást, és aludj, pihenj, amennyit csak lehet. Lehet, hogy épp ez a fő megtanulni valód: magadra figyelni olyan alapvető szinten, mint evés és alvás. A testünkre vigyázni kell, mert pillanatnyilag test nélkül elég nehéz élni és nagyszerűségeket gondolni. Ezért lehetséges, hogy számodra épp ebben rejlik a helyzet elsődleges tanítása, számodra mély tartalommal telik meg a szófordulat, amely egyébként is fokozottan érvényes: vigyázz magadra!
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.