Egyszer mind megöregszünk
Ahogy megszülettünk, felnövekedtünk, úgy vár mindannyiunkra a halálunk előtt az öregkor is. Öregnek lenni a nyugati világban nem jó dolog. Nem trendi. Egész iparágak épülnek arra, hogy segítsenek elkendőzni az öregséget, amennyire csak lehet. Persze nincs varázslat, ami megmentene az öregedéstől. Egyetlen biztos módszer van arra, hogy elkerüljük ezt: meghalni fiatalon. De az meg nem túl vonzó megoldás.
Már a húszéves érettségi találkozókon vizsla szemmel lesik egymást (főleg a hölgyek), hogy ki hogyan áll ráncok, kilók és ősz hajszálak tekintetében. Csak nem öregedni! Vagy legalább ne látsszon!
Mentálisan és lélekben sem akarunk megöregedni.
Hajszoljuk a fiatalkorra jellemző élményeket, hogy lelkünket és elménket megóvjuk az idő vasfogának harapásától.
Mifelénk öregnek lenni ciki. Persze azért mégiscsak öregszünk, viszont ha nem viseljük és képviseljük méltósággal a korunkat, akkor nem vagyunk összhangban a realitással. Ahogy nyilvánvalóan nem cél, hogy csupán a korunkkal takarózva legyintsünk a pluszkilókra, a krónikus betegségekre, a szellemi bezárkózásra és leépülésre, az sem működik, ha megpróbálunk tizen-huszonévesek maradni, vagy legalább annak látszani. Bohócnak már öregek vagyunk… Nem is a díszlet az igazán oda nem illő, hanem a viselkedés.
Miközben a nyugat menekül az öregedés elől, tudjuk, hogy vannak kultúrák, ahol az Öreg nagybetűvel íratik, ahol az Öreg a fő tekintély, Isten után az első. Ezt a szerepet pedig maradéktalanul be is tudja tölteni! Ez a különbség ahhoz a halvány másolathoz képest, amit nyugaton produkál az ember: tiszteletet követel a korának. Pedig az a tisztelet nem a kornak jár önmagában, hanem a vele járó belső tartalomnak – ha megvan!
Az öregség minőségét a belső tartalom adja meg. Ősz haj, ráncos bőr? Emberből vagyunk, a testünk így működik, valamilyen mértékben mindenkit érint. Fogy a pigment, csökken a test víztartalma, ez van. A különbség öreg és Öreg között belül van. Hogy idős emberként mivel járul hozzá a közösség életéhez, a világ folyásához. Az időskor sok mindenben hasonlít a gyermekkorhoz, de itt is az a kérdés, milyen minőségben éli meg az ember ezeket az aspektusokat.
Az „öreg” becsontosodik, elveszti cselekvőképességét, életörömét, megkeseredik, önzővé és hatalmaskodóvá válik, netán tagadja az öregséget és próbálja eljátszani a fiatalság szerepét, ám ez a törekvése bohóckodásba fullad. Élete során összegyűjtögetett privát fájdalmait dédelgeti, emlegeti, tudata, gondolkodása beszűkül, érzelmileg megdermed, valójában nem is él már, épp csak a gyógyszeripar tartja benn a testi létezésben.
Az „Öreg” betölti szellemi vezetői szerepét. Élete eseményeit bölcsességgé szintetizálja, tapasztalatait átadja az új generációknak. A tisztelet árad felé amiatt, ami belőle sugárzik, nem kell követelnie. Egyébként sem követel, sorsélményei derűsre érlelték, mint az őszi napfény az októberi muskotályt. Látott, hallott, tapasztalt eleget ahhoz, hogy szellemében rugalmas és nyitott legyen, ítélkezéstől mentes, hiszen elég sokszor látta a Napot ahhoz, hogy tudja, nincs alatta semmi új. Testét óvja és ápolja, de nem követel tőle többet, mint amennyit a természet enged. Bölcsességével és derűjével valóban Isten után az első lehet a közösségben, szellemi és lelki vezető.
Nem számít, hány éves vagy.
Bármikor dönthetsz afelől, hogy ha megéred, „öreg” vagy „Öreg” leszel.
Nyitókép: Michael Helmer/freeimages
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.