Minden rendben van. Ki hiszi el? Túlélő üzemmódban mindhalálig

Katasztrófákra vagyunk szocializálva. A világvége bármikor bekövetkezhet, a tét nem kisebb, mint a túlélés.

Számtalan hollywoodi kasszasiker szól arról, hogy a semmiből felbukkan a nagybetűs Veszély, nem kisebb ambícióval, mint a világ elpusztítása. A reklámok szerint a leghétköznapibb élethelyzeteket sem úszhatjuk meg épp bőrrel. Ha van fogad, az minimum elszíneződött. ÉS érzékeny a hidegre. Ami kibírhatatlan fájdalommal jár. Ha olyan szerencsés vagy, a fogaiddal együtt megszabadultál az előbbi kellemetlenségektől, akkor pedig a műfogsorod okoz folyamatos bosszúságot. És akkor a közösségi médiában burjánzó összeesküvés-elméletekről még nem is beszéltünk. Kevesebb képernyőidő, mondhatjuk. És igaz is.

De van, amit nem tudunk egy gombnyomással elkerülni. Mert a rendszer része. Már a születés előtt elkezdődik.

A folyamatos vizsgálatokkal, kontrollokkal, ellenőrzésekkel. „Csak nézzünk rá arra a babára, hogy biztosan minden rendben van-e.” Nagyon alattomosan kúsznak be ezek a megnyugtatónak szánt mondatok nagyon mélyre, hogy belülről bomlasszanak. Egy idő után a legkiegyensúlyozottabb szülőpár is elbizonytalanodik: ezek szerint lehet, hogy nincs minden rendben? Hallgassunk a szakemberre, ő biztos jobban tudja, ezt tanulta, ehhez ért, ő már annyi mindent látott… Igen, sok mindent látott, tapasztalt, nyilván súlyos helyzeteket, nehéz döntéseket, tragédiákat is. De a sok szörnyűség között megbújva azért csak akadt néhány sima ügy is, amikor nem volt semmi baj. Ugye?

A gyerekorvos az első látogatása után egy köteg receptet hagy hátra, hogy legyen mivel kezelni az egyébként makkegészséges újszülöttet. Aki még csak néhány napos, meg tüneteket produkálni sem volt ideje, fenekén a tojáshéj, bőrén a magzatmáz… ami teeerrrmészeteseeeen majd lekopik magától, de azért kenegessétek.

Hogy az újszülött körül micsoda sopánkodás megy arról jobb nem is beszélni. „Nem túl görbe a kisujja? Hány grammot bukik? Csak hason, háton és oldalt ne altasd! Meg persze ölben, babakocsiban és autóban. Mert baj lehet belőle, mert elnyomódik a kis arca, lerúgja a takarót, hozzászokik, esetleg madár röpül el fölötte, elkényezteted.” Lépten nyomon vadidegenek találnak meg a számonkérő kérdéseikkel: „nem fázik meg így sapka nélkül?…” És a rémtörténetek:  „…valahol olvastam, hogy egy ponnnt ennyi idős babát is ugyanígy almával etettek, félrenyelte, megfulladt, ott halt meg az anyja karjaiban! De te csak etesd nyugodtan almával…”

Arról nem is beszélve, hányan élnek abból, hogy találnak valami fejlesztendőt a gyereken. „Nincs baj, de azért…” Ha van rajta sapka, abból lesz baj, ha nincs rajta sapka, akkor abból. Olyan nincs, hogy minden rendben. Nem lehet. Elképzelhetetlen.

Később már intézményi keretek között tanulunk a veszélyeket elkerülve lavírozni az Élet viszontagságai közt. Az óvodában nem adnak ollót a gyerekek kezébe, nehogy baj legyen belőle. (Igaz, így vágni sem tanulnak meg. Az iskolában meg azt kérik, hogy életlen ollót vigyenek a gyerekek, nehogy baj legyen belőle. Ki tud életlen ollóval vágni?)

Az iskolában aztán végképp eldurvul a helyzet. Meg kell tanulni 500 méteres pontossággal meghatározni a holléted egy cérnaszál segítségével a térképen. Milyen jól is jön majd ez a tudás, amikor a Kárpátok vadregényes bércein eltévedsz! (Gondolom, ez mindenkivel előfordult már.) Ott aztán mit sem ér a mobiltelefon, ami pontosan megmondaná, hol vagy! Hiszen azt otthon hagytad, a sínekre esett és átment rajta a vonat, lemerült, szétzúzta a medve, ráadásul a hegyen még térerő sincs. A túravezetőre sem számíthatsz, ő sajnos eszméletlenül hever a fagyhalállal viaskodva, törött gerinccel. A másik túravezető meg pánikba esett. A többiek meg nem figyeltek ötödikben földrajz órán. Vagy betegek voltak. Hogy esetleg azalatt a 20 év alatt, ami azóta eltelt, elfelejthetted ezt az életmentő ismeretet? Nem, nem felejtetted el. Ha valaki tisztességesen megtanulja, ezt soha nem fogja elfelejteni. Ha álmodból keltenek, akkor is tudnod kell. (Miért, könyörgöm, miért? Álmomból felkelve egyetlen ismeretre van stabilan szükségem, hogy hol van a kávéfőző. És a nagyvilág érdeke is az, hogy én azt tudjam álmomból kelve, hogy jutok kávéhoz. Mi történik akkor, ha nem tudom ébredés után, hogy mikor uralkodott Mátyás király? Vagy a Szózat harmadik versszakát? Jelentkezzen, akit valaha is keltettek már azzal, hogy mennyi 8×6?)

Ezek után szinte természetes, hogy a munkahelyeken a tevékenység nagy része abból áll, hogy bebiztosítjuk magunkat. Mindent megőrzünk, mert mi van, ha kérik. (Kérték már valaha? Egyáltalán ki kérné?) Mit nekünk online kassza, a szervert bármikor meg lehet hackelni, az a biztos, amit beírunk a gyűrött sarkú kockás füzetbe. A füzetre viszont ráborul a kávé, tűz üt ki és elég, valaki elviszi (ki? hová? mi okból?), ezért lefénymásoljuk, a fénymásolatokat lefűzzük és biztos, ami biztos be is beszkenneljük. Nehogy baj legyen…!

Elég csak végignézni, mennyi (felesleges) cuccot cipelünk magunkkal minden nap!

Fodor Ákos után szabadon jól jönne az élethez a 3 pozitív szó:

minden

rendben

van

 

 

Nyitókép: cottonbro/Pexels

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

14 − kettő =

hirdetés