Mindennap vasárnap, avagy kreatívan a karanténban, gyerekkel. Magyar Nikoletta pszichológus lélekvédő tippjei szülőknek
Kedd délelőtt tíz óra és a kisvárosi nyüzsgés megnyugtató moraja most nem töri meg a csendet. Csak a madarak énekelnek, kutyák köszönnek nekünk a házak előtt, ahogy elhaladunk, és a kislányom édes kis csilingelő hangján számol be arról, hogy éppen milyen állatot lát. Akár a főúton is mehetnénk, hiszen a városközpontig tartó fél órás sétánkon szinte nem is találkozunk autóval. Hirtelen átfut rajtam egy furcsa felismerés: olyan mintha vasárnap reggel lenne. Valami mégis más. Vészjósló csend ez – baj van – súgja belülről valami és már épp elöntene a pánik szorongató érzése, amikor a legkisebb énem megint lát egy cicát, visszarántva anyját ebből a bénítóan baljós képzelgésből. Nagy levegőt veszek és hagyom, hogy elárassza tüdőmet az egyre melegedő tavaszi levegő.
Igen, most valóban minden más. A hétköznapjaink átalakultak egy időre, mert lehetőséget kaptunk rá, hogy közösen harcoljunk egy láthatatlan ellenséggel, ami alattomosan mászik be otthonunkba, sodorja veszélybe felmenőinket és gyengébb felebarátainkat. Azért tehetünk ellene, mert erről most tudunk, ezt most látjuk, a média minden formájának köszönhetően figyelemmel kísérhetjük – ha akarjuk. Azt is megtehetjük, hogy csupán elfogadjuk azt a kollektív feladatot, amire felkértek minket és azzal segítünk, hogy kihasználjuk ezt a faramuci helyzetet és végre foglalkozunk magunkkal is, több minőségi időt töltünk a legszűkebb családi körben és alapvetően megpróbálunk kicsit befelé fordulni. Ha belegondolunk, éppen ezeket emlegetik százféle megközelítésben az úgynevezett „önsegítő” motivációs írások. Ahhoz, hogy az életünkben bármi megváltozzon, először nekünk kell tudnunk megfogalmazni, hogy valójában mit szeretnénk és nekünk kell elindulnunk a belső változás útján, ami a környezettel való állandó kölcsönhatás következtében valódi változásokat fog szülni.
Kisgyermekes anyukaként sokfelől hallom, hogy nekünk biztos milyen könnyű ez a korlátozottság, hiszen gyakorlatilag eddig is karanténban éltünk. Ezt a gondolatot én most nem értékelném – mondjuk csak azt, hogy nézőpont kérdése, ki mit él meg korlátozott élethelyzetnek -, ami viszont tény, hogy gyermekeink különösen bölcs tanítóink lehetnek ebben a különleges helyzetben (is). Megmutatják, hogyan kellene lelassulnunk, megtalálni a szürke hétköznapok monotonitásában a színeket és élvezni a puszta létezés élményét.
Nincs szükségük se Bogyóra, se Babócára, se játszóházra, se vattacukros körhintázásra a félhavi családi büdzséből. Természetesen ezek is szuper programok, de ne essünk kétségbe azért, mert most egy darabig kimaradnak. Most nincsenek állandóan foglalkozások, különórák, edzések, így végre „unatkozhatnak” egy kicsit ők is, aminek köszönhetően kreativitásuk szárnyra kaphat. Sokkal több érdekes dolog és játéklehetőség van a kapun belül, mint azt mi, szörnyen gyakorlatias, racionális szülők sejthetnénk. Tekintsünk ajándékként erre a plusz közös időre, még akkor is, ha komoly erőfeszítésekbe kerül megszervezni a mindennapokat, egyensúlyozni az otthoni munkavégzés, a házi munka és a gyerekekkel való foglalkozás között, kitalálni (aztán tálalni) mit egyen a család.
A kisebb gyerkőcök igénylik a közös játékot és a figyelmet a szülőktől (akkor is, ha többen vannak), és nyomon kell követni az iskolások online házi feladatait, tanulni kell velük, hiszen tőlük sem várható el, hogy egyedül tartsanak észben mindent, amire eddig órai keretek között a tanár hívta fel a figyelmüket. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy kamaszaink könnyebben viselik ezt az időszakot, mert ők „elfoglalják” magukat, de vegyük észre, ha gyermekünk napja egy végeláthatatlan kütyüzés az online tananyagtól kezdve, a közösségi portálokon át a játékok, sorozatok és filmek tömkelegéig. Nekik is szükségük van együtt eltöltött időre velünk, szülőkkel. Vonjuk be a főzésbe, sétáltassuk együtt a kutyát, ajánljunk neki egy könyvet a gyerekkorunkból, amit aztán megbeszélhetünk, találjunk ki egy sporttevékenységet, amit játszhatunk a kertben vagy a ház előtt, társasozzunk, tanítsuk meg kártyázni, kötni, mossunk együtt autót, tervezzük meg közösen a jövő évi családi nyaralást, kérjük meg, hogy járjon utána ő az interneten, milyen nevezetességek vannak, találja ki ő, mit nézzen majd meg a család. Számtalan lehetőség van még, alakítsuk saját családunk stílusára ezeket.
Fontos, hogy legyen egy napi rutinunk, ami ad egy keretet a napunknak.
A napi menetrend egy picit olyan, mint a babáknál, akikre a dolgok sorrendiségének állandósága nyugtatólag hat. Így van ez velünk, felnőttekkel is, gondoljunk csak arra, hogyan kezdjük a napot reggelente, mit csinálunk ebéd után, mivel foglalkozunk este elalvás előtt. Ez segít abban is, hogy kiegyensúlyozottak maradjunk és a jelenlegi különleges helyzetben se csak túléljük a napot, de meg is éljük azt. Persze most nem csak a saját, hanem a párunk és a kisebb-nagyobb gyerekeink ritmusára is tekintettel kell lennünk és egy közös „karantén napirendet” kell kialakítanunk. A kicsiknek készíthetünk egy táblát, amin mindig kipipálhatják, ha végeztek valamivel és láthatják, hogy mi következik (például ebéd után alvás, vacsi után fürdés). A nagyobbakat megkérhetjük, hogy szerkesszenek maguknak egy posztert kézzel, számítógépes programmal vagy applikációval. Ha ezt az ő kreativitásukra bízzuk, akkor szívesebben vesznek majd részt a tervezésben és könnyebben bevonhatók a családi teendőkbe és jobban elfogadják a szabályokat (például képernyőidő vacsora után egy óra).
Az „energiavámpírok” ebben az extrém helyzetben is aktívan vadásszák „áldozataikat”, ezért most még inkább meg kell válogatnunk, hogy kikkel tartunk napi kapcsolatot telefonon vagy online, illetve kiket és miket követünk a közösségi oldalakon. A felgyülemlett stresszt próbáljuk aktív mozgással levezetni és amennyire lehet, legyünk sokat a szabadban. Az állandóan pörgő agyunk leginkább úgy tud pihenni, ha olyan dologba kezdünk, amiben átélhetjük a flow-élményt. Valami, ami automatikusan megy, amikor magára a tevékenységre nem kell figyelnünk. Míg a testünk dolgozik, az elménk ellazul. Ez lehet futás, vezetés, főzés, bármilyen kézimunka, vagy akár a kevésbé népszerű vasalás és takarítás.
Ahhoz, hogy a világunk jelenlegi történéseivel szembeni tehetetlenségünkből fakadó frusztrációnk ne a közvetlen környezetünkön csapódjon le – ami jelen esetben a legszűkebb családi kört jelenti -, szükség van arra, hogy időről időre ventiláljunk. Ha ennek adunk egy keretet, akkor elkerülhetjük, hogy az kapja meg a dühünket, aki egyáltalán nem érdemli. Tarthatunk úgynevezett „panaszórát”, amikor felhívunk egy számunkra fontos közeli illetőt, és jól kipanaszkodjuk magunkat egy fél órán keresztül. A csavar abban van, hogy a másik fél semmit sem tesz, csupán csendben végighallgat bennünket. Nem szól közbe, nem reagál, nem kérdez. A gondolatink puszta kimondása is megkönnyebbülést hozhat, és így nem terheljük a másikat sem azzal, hogy tőle várjuk a feloldozást. Persze később reflektálhat, ha szeretne, de amíg tart a mi „időnk”, addig nem szól, lehetőséget adva ezzel nekünk arra, hogy elmondjuk az érzéseinket anélkül, hogy megszakadna a gondolatmenetünk, így az egymást érő aktuális sérelmeink és problémáink egy spirált alkotva egyszerre és maradéktalanul kirobbannak belőlünk felszabadítva elménket, ahol az addigi fortyogás helyét átveszi az elcsendesedés.
Amikor véget ér ez az időszak és visszazökken életünk a megszokott medrébe, gondoljuk majd végig, mit adtak hozzá értékrendünkhöz az elmúlt hónapok. Bárhogy is érezzük magunkat most, bárhogy is érezzük magunkat majd akkor, mindig jusson eszünkbe: ez is elmúlik.
pszichológus
Hiszem, hogy abban a pillanatban, amikor megfogalmazódik bennünk a gyermek gondolata, szülőkké válunk. Azonban a fogantatástól a kisgyermekkorig tartó út során érünk igazán anyává és apává mely szerepünket életünk végéig finomhangoljuk. Gyermeket nevelni nem egyszerű feladat, és egyikünk sem tökéletes anya vagy apa. Amikor megtorpanunk, jól jöhet egy szakértő útitárs, akivel belekezdhetünk egy belső munkába, kezünkbe kapva egy mankót, amely emlékeztet arra, hogy pontosan elég, ha ELÉG JÓ apa és anya vagyunk, és ha elhisszük, hogy minden nap lehetőségünk van változtatni és olyan szülővé válni, akire a gyermekünknek szüksége van.
