„Mire jók a testvérek, ha nem arra, hogy használjam őket?” Gyerekek mondták, mi csak lejegyeztük
Szokásunk szerint újfent jelentkezünk egy adag – saját feljegyzésű – gyerekszájjal. Mindig jól jön egy kis szívet melengető mosolygás…
Elém áll a kisfiam hétéves barátnője, Panka, júliusban, nagy komolyan:
– Kérdezhetek valami nagyon nehezet, Kriszta?
– Igen.
– A Mikulás hogy mászik le a kéményben?
Na, erre tényleg nem voltam felkészülve a hőségben, de itt a mindig kézenfekvő válasz:
– Varázslattal.
Bólint, kimegy az udvarra. Én ott maradok, már elég nagy lány, kételkedem, hogy ez így rendben lesz. Kis idő eltelik, rohan be az ötéves Máté, lélekszakadva, felmászik a kanapéra, átöleli a térdeit.
– Anya, Anya, Panka azt mondta, hogy van varázslat a világban, maradj itt és takarj be! Ugye nincs igaza, nincs varázslat a világban?
(Na, erre mondják, hogy patthelyzet.)
A négyéves Emma kedvenc étele az óvodában:
Vakaróni.
(Sajttal.)
Barkobázik az ötéves Timi és a gépészmérnök apukája. Apa gondol.
– Állat?
– Nem.
– Növény?
– Nem.
– Áramszedője van?
(Akkor csak villamos lehet.)
A négyéves Csabi szomorkodva bolyong a játszótéren, két nagyobb nővére van, nem akarnak vele játszani.
– Mi a baj Csabika, összevesztetek? Játszhatsz ám a kisfiúkkal is.
– De hát mire jók a testvérek, ha nem arra, hogy használjam őket? – hangzik a mélabús válasz.
Anya az ötéves Máténak:
– Most bemegyek a fürdőbe zuhanyozni, jó? Ha mondani akarsz valamit, gyere oda, mert nem fogom hallani, rendben?
– Rendben.
Anya zuhanyzik.
– Ááááááááááááááááá – hallatszik a szobából.
– Mi történt? – ordít ki Anya a fürdőből.
– Az mondtam, áááááááááá! – ordít vissza Máté.
– Tessék? Nem hallom!
– Azt mondtam, áááááááááá!
– Miért, baj van? – ordít Anya tovább.
– Nem, csak az mondtam, áááááááááááá.
(Köszi.)
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.
