Aki dudás akar lenni… Lásd a rosszban a jót, avagy mire tanítanak a nehézségek?
Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. A nehézségekkel, bizony, meg kell küzdenünk, és sokszor feltesszük a kérdést: miért kell mindezeket átélnem?
Amint arról már régebben szó esett, életünkben állandóan hatással vagyunk egymásra, mesterei és tanítványai vagyunk a többieknek. Te is. Akkor is így van, ha eszed ágában sincs mást tanítani, vagy épp tudatosan tanulni. Sokakban ráadásul ott lapul a segítségnyújtás vágya. A kapott-szerzett információk továbbadásának vágya. A tanítás, a támogatás vágya.
Aki valamit „kapott”, egyben érzi azt is, hogy nem magának kapta, tovább kell adnia, annak, azoknak, akiknek szüksége van rá. Legyen ez bármilyen tudás, képesség, sugallatban kapott információ, ki akar áradni, el akar jutni minél több emberhez. És azon kapod magad, hogy igenis, „dudás” akarsz lenni! Mert a dudaszót sokan meghallják.
No de miért kell a dudásnak pokolra menni?
A hitelesség, a valóságosság miatt. Gurukkal teli korunkban rengeteg „elméleti empatával” találkozhatunk. Nagyon megértőnek és együttérzőnek mutatkoznak, de valójában fogalmuk sincs az adott problémáról, mert a saját bőrükön sosem tapasztalták.
Akinek vasegészség adatott, az nem tudhatja, mit él át az, aki súlyos betegség árnya alatt éli éveit, akinek vág az esze, elképzelni nem tudja, hogy a másik mégis mit nem ért azon, ami „világos”. Egy másik az elfogadásról magyaráz, miközben egyedül él és minden létező módon távol tartja magát az emberektől – így nincs felület, ahol elfogadnivalója akadna. A következő zseni (ebből egész sok van) könyvet ír a tökéletes párkapcsolatról, miközben vagy egyedül él, vagy kósza numerákat gyűjt.
Ha valódi segítséget akarsz nyújtani, azt abban tudod megtenni, amiben te magad is végigküzdötted az utat.
Ismered a nehézségeit, a korlátokat, a zsákutcákat. Ismered a visszaeséseket, a reményvesztés pontjait. Ismered a fájdalmait – de ismered az örömeit is. A sikeres „részeredményeket”, a pozitív jeleket, a támogató motívumokat.
A másik ok, amiért a „dudásnak” pokolra kell mennie nem más, mint önnön fejlődése. Az asztrológiában azt mondják, a „legrosszabb” embereknek van a „legjobb” képletük. „Legjobb” alatt a hétköznapi értelmezést veszik mely szerint csupa szerencsés bolygóállás és csupa szerencsés fényszög található a horoszkópban. Az ilyen emberre mondják, hogy csak megszületnie volt nehéz – minden más az ölébe pottyant. Soha semmiért nem kellett megküzdenie, készen kapta az élet minden ajándékát.
Mi történik az ilyen emberrel? Arrogáns lesz, ez a leglátványosabb rész.
Mindannyian hajlunk arra, hogy ami számunkra megadatott, azt evidenciának vegyük. Az egészséget, az intellektust, az anyagi bőséget, az emberi kapcsolatokat, a friss levegőt és az iható vizet. Bármit. Ebből a pozícióból önkéntelenül is bántóan nyilatkozhatunk meg azok felé, akiknek nem evidens e minőségek megléte.
Ebből a pozícióból születnek azok a megnyilatkozások (politikusok és celebek szájából), amelyek kinyitják a bicskát a zsebünkben, és kommentfolyamot indítanak útjára a közösségi oldalakon.
A „dudás” zenész. Aki zenél, tudja, hogy alázat nélkül nincs művészet.
Persze kell hozzá tehetség, szorgalom, meg ki tudja még, mi, de ha alázat nincs, a többi kevésnek bizonyul. Ez nem csupán a zenében igaz, alázat nélkül még egy piskótát sem lehet megsütni vagy egy csavart a helyére csavarni. Az ember alapvetően nem alázatos teremtmény, ahhoz túl „okos”. Nem hajlik magától, meg kell hajlítani. Pokolra kell mennie. Vagy legalább szippantani egyet-kettőt a kénkőszagból.
Amikor nehézségeket élsz meg, lehet, hogy épp „dudásképzésen” vagy. Lehet, hogy még azt is felismered, hogy te magad akartad. És így már egész más a helyzet.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
