„Ha padlón vagy, szedj fel onnan valamit!” Hogyan fordíthatod át magadban a kilátástalanság és a tehetetlenség bénító érzését?
Időről időre megkérdőjeleződhet az önmagunkba vetett hitünk. Elbizonytalanodhatunk. Ilyenkor különösen fontosak az önmegerősítések. Ha padlón vagy, keress kapaszkodókat!
Gondold végig: mennyire hiszel magadban? Képes vagy az álmaidba, céljaidba vetett hitedet megtartani? Mire lenne szükség, hogy eljuss a megvalósításig? Képes vagy a padlón csapongó, önbántalmazó energiáidat felismerni, megfékezni, erőforrássá alakítani, hogy a javadat szolgálják?
Hogyan lehet nehéz helyzetben a teljes passzivitásból a cselekvés, az aktív szakasz, a haladás irányába elmozdulni?
Az elbizonytalanodás pillanatában öntudatlan hiedelmeink, bevésődéseink (magzati kori, kora gyermekkori traumák, későbbi tapasztalások) irányítanak bennünket, függetlenül attól, mi az, amit tudatos szinten gondolunk az elakadásunkról, vélt problémánkról, magunkról, vagy másokról. Felszínre kerülnek azok a hozott (öröklött) vagy tapasztalt megélési minták, amelyek már nem szolgálnak bennünket és elengedésre várnak. Előtör az összes frusztráció – nekem semmi nem sikerül -, a csalódások, a kudarcok, a be nem teljesült álmok…
Amikor érzelmi káoszban vagyunk, a kilátástalanság és a tehetetlenség érzése tölt be mindent – a továbblépéshez szükséges cselekvés gátolt. Az energiahiányos állapotban eljutunk az üresség, a teljes befagyás megéléséhez. Gyakoriak az önbántalmazó gondolatok ilyenkor:
Elfogytam. Elvesztem. Elbuktam.
Nem tudok kilépni ebből a helyzetből.
Nem akarok változtatni.
Nem vagyok elég ehhez.
Nincs erőm.
Nem vagyok elég jó.
Nem vagyok szerethető.
Nem vagyok elég fontos.
Magamra hagytak.
A lélek sötét óráiban a szomorúság, a magányosság, a félelem, a kétségbeesés, a kiábrándultság, az érdektelenség, a fáradtság, a reménytelenség kínzó érzéseivel küzdünk.
Sokunknak nincs viselkedési mintázata a cselekvésre, vagyis arra, hogy hogyan lehet ezekben a helyzetekben saját erőforrásunkhoz kapcsolódva nézőpontot váltani, és meglátni az aktivitási pontokat, lehetőségeket.
Mit tehetek azért, hogy jobban legyek? Lépésről-lépésre.
Hogyan tudom feloldani az adott állapotomat, a befagyást?
Mire van most szükségem? Biztonságra? Kapcsolódásra? Támogatásra? Hogyan tudnám ezeket a szükségleteimet kielégíteni?
Mit tehetünk a reménytelennek tűnő helyzetekben?
Tudatosan kapcsolódjunk azokhoz az emberekhez, akik szeretnek minket.
Beszéljünk a gondolatainkról.
Beszéljünk az érzéseinkről.
Vegyünk részt csoportos foglalkozáson, beszélgető körökön.
Alkalmazzunk terápiás módszereket.
Nézzük meg kedvenc mesénket, filmünket.
Hallgassunk olyan zenét, ami nyitogatja a szívünket – sírjunk egy nagyot.
Mantrázzunk, énekeljünk.
Végezzünk légzőgyakorlatokat.
Menjünk a szabadba! Sétáljunk, sportoljunk valamit – bármit.
A lehetőség ott van a cselekvésben.
Sajnos léteznek olyan élethelyzetek, melyek annyira bénítóak, hogy ezek egyike sem fog működni, nem tudunk ezekhez a lehetőségekhez kapcsolódni. Ilyenkor – paradoxnak tűnő módon – a megengedésbe, a teljes beleengedésbe, a megadásba lehet kapaszkodni. Nagyon nehéz átélni, mert egy kis részünk mindig küzd a padlón levés ellen – a túlélési ösztön mindennél erősebb, és az irányítást meg akarja tartani.
Összeomlás nélkül nincs felébredés.
Ennek ellenére, a teljes bedőlés időnként működőképes. Mit jelent ez? Amint beledőlök, beleengedem magam a teljes tehetetlenség és a fájdalom megélésébe, kinyílik egy kis ajtó, pislákolni kezd egy kis fény, nevezzük bárminek… Hirtelen levegőhöz jutok, és képessé válok a fenti lista alapján cselekedni.
Szeretettel küldöm az alábbi megerősítéseket az energiahiányos állapotban lévőknek:
Hidd el, életerős vagy! Szeretetre és örömre születtél. Képes vagy az életedet jobbá tenni.
Szerző: Mikhel Kata
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
