Mit tehetünk annak érdekében, hogy a lehető legjobb legyen a komfortérzetünk az otthonunkban?
Lakóterünk igencsak felértékelődött a járvány időszakában, hiszen ez lett az a hely, ahol a legtöbb időnket töltöttük az utóbbi bő egy évben. Komfortérzetünk erőteljesen hat otthoni hogylétünkre is, ezért érdemes sorra venni, mitől függ a komfortérzet és mit tehetünk saját otthonunkban, hogy kihozzuk belőle a legtöbbet!
Mitől komfortos egy otthon? Hivatalosan az ember és az őt körülvevő zárt téri környezet közötti szubjektív kapcsolatot hívjuk komfortérzetnek. Ám erre nincs általános érvényű mérőszám. Ez az érzet nem mindenkire egyformán érvényes, hiszen számos körülménytől függ. Viszont vannak tényezők, amire figyelhetünk, ha komfortosan szeretnénk érezni magunkat a saját otthonunkban.
Hőmérséklet
Komfortérzetünk szempontjából az egyik legfontosabb tényező a helyiség(ek) hőmérséklete. Tévhit azonban, hogy csak egy adott hőmérsékleten, például 22° Celfius-fokon érezhetjük a legjobban magunkat, mivel a komfortérzet függ a környező felületek sugárzási hőmérsékletétől, ruházatunktól vagy akár a helyiségben végzett fizikai tevékenységtől is. Amire viszont érdemes figyelni az az, hogy az egyes felületek és a helyiség levegőjének hőmérséklete lehetőleg közel álljon egymáshoz, 6–8 Celsius foknál nagyobb hőmérséklet-különbség nem ideális.
A 2021-től érvénybe lépő energetikai szabályozásnak megfelelően az új építésű ingatlanok energiaigényének 25 százalékát megújuló energiaforrásból kell fedezni. Megfelelő hőleadó rendszerekkel, mint a padlófűtés – amelyek sugárzó módon közvetítik a hőt -, a kedvező komfortérzetet alacsonyabb belső hőmérsékleten is elérhetjük, ráadásul spórolhatunk a fűtésszámlával. Emellett keressünk olyan megoldásokat, amelyek energiatakarékos és komplex rendszert kínálnak mind a téli, mind a nyári időszakban.
Légnedvesség/páratartalom
Otthoni komfortérzetünket a légnedvesség is erőteljesen befolyásolhatja. A levegő csak egy bizonyos fokig képes nedvességet felvenni, legtöbbünk a 40–60% relatív légnedvességet részesíti előnyben. Érdemes törekednünk arra, hogy ne legyen túl magas a páratartalom, hiszen az kedvezhet számos kórokozó elszaporodásának, penésznek és növeli az allergiák kialakulásának kockázatát is. A levegő páratartalma befolyásolja hőérzetünket is: a magasabb páratartalmú levegőt melegebbnek, az alacsonyabb páratartalmút hűvösebbnek érezzük. Ennek tudatában célszerű optimalizálni környezetünk légnedvességét.
Légmozgás
Elsőre talán nem egyértelmű, de a légmozgás is befolyásolja komfortérzetünket. Zárt ajtók és ablakok mellett is van valamennyi légáramlás, ha ennek intenzitása nem haladja meg a 0,15 m/s sebességet, akkor nem érzékeljük. A túl intenzív légsebesség viszont huzattal jár, amely nemcsak zavaró, de hosszabb távon egészségkárosító hatású is lehet. A kilímaberendezés is képes kellemetlen huzatot kiváltani, ezért érdemes csínján bánni vele! Minél egyenletesebb a légmozgás, annál hosszabb ideig érezzük a lakóterünket komfortosnak. A tiszta levegő biztosítását legegyszerűbben szellőztetéssel oldhatjuk meg; egy kb. 75 köbméteres helyiségben 15 perc alatt teljes levegőcserét érhetünk el, tágra nyitott ablakok mellett. Ahhoz pedig, hogy a huzatot minimalizáljuk, érdemes modern felületfűtési-, és hűtési rendszereket választani, ahol kisebb a hőáramlás, egységesebb a hőeloszlás és nincs porkavarás sem.
Zaj
Ha túlságosan magas a zajártalom az otthonunkban, nem érezzük magunkat jól a bőrünkben. A zaj alattomosan hat; egészségkárosító hatása közvetlenül nehezen mutatható ki. A zaj zavaró hatását a viselkedésünk változásán mérhetjük le legkönnyebben: tudatosan vagy öntudatlanul szokásaink megváltoztatásával is védekezünk a minket ért zaj ellen. Vizsgáljuk meg a háztartási gépeinket, s ha szükséges és tudjuk, cseréljük ezeket energia- és zajkímélőbb eszközökre.
Megvilágítás
Akár természetes, akár mesterséges, komfortérzetünk meghatározó tényezője a fény. A fény látványa, intenzitása, harmóniája egyértelműen befolyásolja a hogylétünket. Otthonunk megfelelő világítása lényegesen módosíthat a helyiségek térérzetén és használhatóságán is, ami tovább erősítheti otthoni komfortérzetünket. Mivel otthonunkat, e falakkal határolt környezetet csak rövid időre teszi világossá a természetes fény, így érdemes akár szakember, például lakberendező segítségét kérni abban, hogy ideális világítástervet tudjunk vele közösen összeállítani.
A komfortunkat befolyásoló tényezők ismeretével, életminőségünket befolyásoló, tudatos döntésekkel, akár jól megválasztott építészeti megoldásokkal magunk is sokat tehetünk azért, hogy otthonunkban maximalizáljuk komfortérzetünket, azaz a legtöbbet hozzuk ki az otthonlétből!
A cikk a Wavin.com közleménye alapján készült
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.