Motiválatlan vagy? Nyolc magyarázat, ami segít felismerni, mi lehet a bökkenő

Rátalálunk valamire, egy célra, ami fellelkesít, s elkezdünk azon töprengeni, hogyan érhetnénk el. Majd jön a hidegzuhany! Nem találunk magunkban elég motivációt, hogy véghez is vigyük. Persze azonnal elkezdünk vádaskodni: biztosan velünk van a baj! Itt ez a szuper lehetőség, egy remek terv, mi mégsem bírjuk rávenni magunkat, hogy belekezdjünk. Több oka is lehet ennek, mint elsőre gondolnánk.

Motiváltnak lenni csodás, olyankor úgy tűnik, lebegünk és bármit el tudunk érni a világon, amit csak kitűzünk magunk elé. Csakhogy az érzés nem tart örökké, amivel persze nincsen semmi baj, ha megvannak a módszereink arra, hogyan rázzuk fel magunkat újra. De nem minden esetben vagyunk képesek erre, aminek nem csak a lustaságunk lehet az oka. Nézzük végig, mik állhatnak a motiválatlanságunk hátterében! 

A következő nyolc pont segít, hogy kiderítsd, mi lehet a bökkenő.

Nem ismerjük a miértet

Az első és talán legfontosabb kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, ha kitűzünk egy célt, hogy miért. Miért akarom én ezt? Miért fontos ez nekem annyira, hogy mást háttérbe szorítsak? Miért éri meg áldozatokat hozni, korán kelni, későn feküdni? Mindig ez legyen a kiindulópontod. Ha nem tudsz rá kapásból válaszolni, akkor talán nem a megfelelő ok miatt teszed, amit teszel. Tipp: az nem jó válasz, hogy mást lenyűgözz az eredményekkel.

Kételkedsz önmagadban

Sokszor hiába találjuk meg a tökéletes célt, tudat alatt szabotáljuk magunkat. Azt érezzük, hogy nem vagyunk képesek rá, akadályokat görgetünk saját magunk elé. Mindenhol azt várjuk, mikor bukkan fel egy újabb probléma és ahelyett, hogy megoldanánk őket, feltesszük a kezünket és megadjuk magunkat. Mindezt azért, mert kishitűek vagyunk és nem bízunk a képességeinkben. Valószínű, hogy olyan területen szeretnél sikert elérni, amiben nincs előtted példa, így nem látod, hogyan lehet egyről a kettőre lépni. De attól, hogy valamit nem látunk magunk előtt, még lehetséges. Higgy magadban és legyél úttörő!

Pesszimista vagy

Ha alapjaiban úgy látod, a pohár félig üres, akkor nem egyszerű célba érni. Amikor jön egy bukkanó – márpedig jönni fog, mert nincs olyan, hogy egyenes út -, akkor te azonnal visszavonulót fújsz, és igazolva érzed a felvetésed: neked nem jár siker és boldogság. Csakhogy ez nem igaz! Ha optimistán állsz hozzá, sokkal messzebb juthatsz.

Sokan mondják, amilyennek születtünk, olyanok is maradunk, nem tudunk változtatni a világnézetünkön. De, én azt gondolom, saját tapasztalatból beszélve, hogyha dolgozunk magunkon, akkor halványíthatunk a pesszimizmusunkon. Kezdetnek elég, ha a fejedben dúló negatív és gonosz megjegyzéseket lecseréled biztató és megerősítő mantrákra. Amit sokat hallunk, elhisszük, még akkor is, ha mi állítjuk és akkor is, ha nem igaz. A pozitív gondolatokkal pedig az a helyzet, hogy valószínűbb, közelebb állnak a valósághoz, mint a negatív megjegyzések. Keress motiváló mantrákat, képeket, videókat és újra lendületbe kerülsz!

Más álmát kergeted

Gyakori eset, hogy más álmát próbáljuk elérni, és ami még rosszabb, fel sem tűnik nekünk. Annyit hallottunk róla, annyira belemásztak mások a fejünkbe, hogy a magunkénak hisszük, pedig ha alaposan megvizsgálnánk, rájönnénk, hogy a legkevésbé sem vágyunk rá. Ha nem szeretnél ebbe a hibába esni, állj meg egy pillanatra és gondolkodj el rajta: valóban ezt akarom?

Azért akarsz egy karriert, egy bizonyos alakot elérni, vagy bármit megszerezni, mert a te álmod, vagy más vágyát kergeted, amibe lassan belerokkansz? Ha nem érzed magadban a kellő motiváltságot, talán ez egy jelzés, hogy nem is kell törnöd magad tovább.

Egyedül vagy

Még a legelhivatottabbaknak is kell valaki, aki támogatja őket és a háttérből szorít nekik. Ha neked még nincs ilyen személy az életedben, akkor keress egyet a környezetedben, vagy csatlakozz közösségekhez az interneten! Amikor elfáradsz és nem vagy képes tovább motiválni magad, akkor jól jön, ha van valaki melletted, aki „átrugdos” a holtpontokon. Jó megoldás lehet erre, amennyiben lehetséges, ha nyilvánosságra hozod, min dolgozol. Indíts egy blogot, meglátod, amint olvasni kezdenek, mások lelkesedése rád is hatni fog.

Ismered az erősségeidet?

Hallottál már arról, hogy enneagramról vagy MBTI-tesztről? Ha nem akkor keress rájuk, mert a legpontosabb képet adják a személyiségedről! És ez az a titkos recept, ami a sikerhez vezet. Motiválni tudod magad, ha pontosan ismered az erősségeid és, igen a gyengeségeidet is. Nem fogsz olyan szekér után futni, ami biztosan nem vesz fel, de kiaknázhatod a képességeidet, úgy ahogyan senki más. Ismerd meg önmagad és lásd, téged mi motivál!

Mentális problémák

Nem mindig egyszerű felgöngyölni, miért nem lelkesedünk azért, amiért elméletben kellene. Papíron minden sínen van, tudjuk, mit akarunk, azt is látjuk, mely lépcsőfokokat kell megmásznunk érte, valami mégsem klappol. Nem érezzük magunkban a tüzet, amit ilyenkor kellene. Ez elég nyomos érv, hogy jobban utánajárjunk, nincs-e valamilyen mentális problémánk, ami hátráltat. Nem küzdünk-e depresszióval, nem szorongunk-e valami miatt túlzottan? Esetleg egy korábbi traumatikus eseménynek az utóhatásával harcolunk még mindig lélekben, ami elveszi az energiánkat és a pozitív jövőképünket. Amennyiben ez a helyzet, nem leszünk képesek megfelelő célt állítani magunk elé, és a motiváltságunknak is lőttek, hiszen úgy érezzük, felesleges bármit is tenni az álmunk érdekében.

Összehasonlítás

A közösségi média korában szinte nincs olyan ember, aki ne küzdene kishitűséggel, amikor végignézi az ismerősei vagy akár ismeretlenek képeit. Ez pedig igencsak megcsappantja a motiváltságunkat. Azt gondoljuk, hűha neki mennyivel jobb, könnyebb. Mennyivel mázlistább, mint én, persze, hogy sikeres abban, amit én is szeretnék. Nekem nincsenek meg a szükséges felszereléseim, nem élek tengerparti házban és hétvégente sem ruccanok le valamelyik mediterrán országba. Hogyan érhetnék a nyomába? Nagyon egyszerűen: sehogy! És nem is kell.

Ha van egy célod, teszem azt vállalkozást indítanál, nem kell hogy mindened meglegyen rögtön az első nap. Felesleges, sőt egyenesen hátráltató, ha olyanhoz hasonlítod magad, aki már évek óta melózik abban, amit te még csak most kezdesz. Ha megengedsz egy személyes példát, én is sokáig küzdöttem azzal, hogy mások felületeit bámultam. Aztán meg jött az önutálat, a kétségbeesés, majd az összes tervem dobtam a kukába, mert hát ugye minek gürizzek, nem vagyok olyan mint x, y. De aztán rájöttem, hogy milyen jó is ez. Nem attól leszek jobb író vagy jó coach, hogy lemásolok mást, hanem attól, ha önmagam vagyok. Ha jó vagy úgyis tudják az emberek. Hagyj fel a másokhoz való hasonlítgatással, és tedd azt, ami a szívedből jön! Meglátod, a motiváltságod is visszatér.

 

Szerző: Bene Andi, Lélekszimfónia 

Nyitókép: Thought Catalog, Pexels

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

12 − egy =

hirdetés