Velocipéd, napelemes autó, chopper: működőképes fa járgányok
Kovács Gábor szombathelyi építészmérnök, igazságügyi és műszaki szakértő szabadidejében többek között működőképes fa járgányokat készít. A környezettudatos, megújuló energiaforrásokat is kiaknázó járművek hazai gyöngyszemei tömeggyártásra ugyan teljességgel alkalmatlanok, de értékük épp egyediségükben és míves kimunkálásukban rejlik.
Az összeállítás apropóját egy másik, az ország másik oldalán élő Puskás István adja, aki a napokban mutatta be a nyitóképen látható fából faragott chopper motorkerékpárját. A tiszaörsi férfi a háromkerekű járművet fenyő hajópadlóból négy hónap alatt készítette el. A 200 köbcentis motorral hajtott, ötsebességes jármű 20 km/órás sebességgel tud haladni.
Kovács Gábor – bár bevallása szerint gyermekkora óta foglalkozik járműátépítéssel – 7-8 éve határozta el, hogy létrehoz egy fémvázra épített fa velocipédet. A kísérleti munka olyannyira jól sikerült, hogy még egyet készített. Harmadik csodajárgánya már egy – szintén fémvázra épített – kétéltű fa kisautó volt, amit aztán egy napelemes faautó követett – ez utóbbit a magyarországi árvízkárosultak javára ajánlotta fel.
A napelemes autó tervezése előtt a nem csak fajárművekre specializálódott építész a Nemzeti Közlekedési Felügyelethez fordult, állásfoglalást kérve. Arra volt kíváncsi, hogy a hatályos jogszabályok alapján milyen peremfeltételeket kell betartani az esetben, ha valaki egy „sufni-tunningolt”, vagyis házilag épített járművel szeretne a közúton közlekedni. A felügyelet részéről a napelemes csodajármű az „elektromos tricikli” kategóriába soroltatott – használható közúton.
– Hogyan készült? – kérdeztük az alkotótól.
– Egyszerűen! Számítógépes tervezőprogrammal megterveztem. A tartószerkezet egy merev acélváz, ami magában foglalja a hajtás, illetve a kormányzás rendszerét. Erre került az önhordó, 1,5-2 centi vastag fenyőfa karosszéria, amely terhet nem visel. Öt centi vastag fenyőfa pallókból íveket vágtam ki, ezeket összeragasztottam, megfaragtam, csiszoltam, majd elvégeztem a felületkezelést. A célom egy használható, a közúton magamat illetve másokat nem veszélyeztető jármű készítése volt.
A karosszérián a Föld kontinensei, illetve szigetei láthatók, méretarányos kidolgozásban, „relif” – dombormű – kialakítással. Az építész bővítené a járgányt: utánfutót, illetve egy fával burkolt, gyerkőcök biztonságos szállítására alkalmas gyermekülést szeretne hozzá csatlakoztatni.
A saját bevallása szerint “bogaras” építész egy kétszemélyes taxi jellegű napelemes faautó létrehozását is a fejébe vette, amely ugyan közúton szintén nem közlekedhetne, de Szombathely főterén igen csak jópofa attrakció lenne.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.