„Ne szólj szám…!” Ellehetetlenítés az iskolában? A NEMECSEK program szakmai munkatársával beszélgettünk
Június közepén, amikor már elérhető közelségben van a tanév vége, szeretnénk magunk mögött hagyni az iskolai problémákat. Diákként, szülőként, pedagógusként egyaránt. A nyár azonban arra is jó alkalmat kínál, hogy higgadtan átgondoljuk, újragondoljuk a saját működésünket, azt, hogy a tanév során hogyan oldottunk meg neccesebb helyzeteket, konfliktusokat, miként jártunk el, esetleg mit tennénk másként. Akár más „kárán” is okulva.
Rengeteg információ áll ma már rendelkezésre iskolai zaklatás, bullying témában. Diákokkal történt tragikus kimenetelű esetek sora hívja fel a figyelmet arra, hogy a gyerekekre figyelni kell, mert az elviselhetetlenségig kikezdhetik egymást. „Láthatatlan” módon is, az online térben.
Képzett szakemberek – szociális segítők, iskolapszichológusok stb. – érhetők el az iskolákban, akik szakmai szemlélet és tudás birtokában képesek (lennének) kezelni a kiélezett helyzeteket az osztályfőnök bevonásával az osztályközösségekben, mégis, még mindig hallani olyan esetekről, melyek azt „üzenik” a gyermekük méltóságáért, igazáért, jogaiért kiálló szülőknek, hogy jobb csendben maradniuk, bölcsebb nem „szembe menni” az iskolával – a pedagógussal vagy az igazgatóval -, mert ők húzzák a rövidebbet.
Szerencsére egyre több olyan iskoláról is hallhatunk, ahol nem saját hatáskörben tartva, hatalmi kérdésként kezelik a bántalmazásos, más, gyermekveszélyeztetésnek minősülő eseteket, hanem minden érintett számára megnyugtató, elfogadható megoldást keresnek segítő szakemberek – köztük mediátorok – bevonásával.
Az alábbiakban olyan valós iskolai konfliktushelyzetet ismertetünk, ami akár a gyerekünkkel is megtörténhet. Pedagógusok számára is tanulságos, hisz rávilágít arra, milyen sok múlik a felkészültségükön, személyiségükön, szemléletükön, és ezáltal mekkora befolyással bírnak a csoportdinamikára, legyen szó diákokról vagy szülőkről.
Általános iskola, 8. évfolyam. Egy diák elmesélte a szüleinek, hogy mi történt esténként/éjszakánként az osztálykiránduláson. Egyik diáktársuk gyomorforgató melegpornó videókkal szórakoztatta a többieket, hiába kérték, hogy ne tegye. Az osztályfőnöknek nem jelezték az esetet („árulkodás majomszokás”?).
Csakhogy kiderült, hogy a pornóval felvágó diák jó ideje küldözget ilyen videókat chaten az osztálytársainak, és a videókhoz tanulótársakat, szülőket sértő, alpári szövegeket ír. Ezekről az üzenetekről készültek képernyőmentések (ami egyszer kikerül a netre, az ott is marad).
A képernyőképeket az egyik érintett szülő elküldte az osztályfőnöknek egy levél kíséretében, és a szülők is megkapták – okulásul – a képernyőmentéseket. Néhányan közülük felháborodtak, mások szörnyülködtek, volt, aki rendkívüli szülői értekezletet kezdeményezett, de a többség nem foglalt állást. Az osztályfőnök elvetette a rendkívüli szülői gondolatát, mondván, nincs szükség erre, ez nem cyberbullying, csupán egy sértett szülő „felesleges drámázása”, a gyerekek vagy az érintett szülők oldják meg a helyzetet egymás között.
Az iskolaigazgató is kapott írásbeli tájékoztatást a történtekről, a képernyőmentéseket is megkapta. Az osztályfőnök a pornóval zaklató diák és annak szülei mellett állt ki. A problémát jelző szülőt és tanulót viszont azóta ignorálja, igyekszik ellehetetleníteni, hitelteleníteni az iskolában. Nyíltan hangot ad annak, hogy az igazgató maximálisan mellette áll és neki ad igazat.
Az eset több kérdést felvet.
Elfogadható, ha egy 14-15 éves gyerek a melegpornót bántásra használja?
Szülőként mit tennénk, ha kiderülne, hogy a gyermekünk ilyen jellegű tartalmakat keres, néz a neten? Jelez, üzen ez valamit számunkra?
És a másik oldalról: hogyan érdemes hasonló esetben a gyermeke mellett kiálló szülőnek eljárnia?
Mit tehet ilyen helyzetben az osztályfőnök?
Mit lehet kezdeni az érintett diákokkal (a bántalmazóval és az áldozataival) az iskolában, be kell vonni az osztályközösséget?
Ha többen tudnak az esetről, kié a felelősség? Felmerül egyáltalán a felelősség kérdése?
„Az iskola nem csak egy épület. A város nem csak egy hely. Ezek közösségek, amelyeket gyerekek és a felnőttek együtt alkotnak. Mi mindannyian sokat tehetünk azért, hogy a körülöttünk lévő gyerekek jól legyenek. A saját környezetünk jól legyen.” (Forrás)
Rosta Ágnes pszichológus, a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjának szakmai munkatársa válaszolt a kérdéseinkre.
Sajnos elég sok hasonló esettel találkozunk. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány minden hónapban tart egy online gyermekjogi fogadónapot. Erre az alkalomra olyan szakemberek, szülők, fiatalok jelentkezhetnek, akiknek gyermekjogokkal kapcsolatos kérdése, problémája van. A felvázolt esetet két részre bontanám, mindkettő egyformán hangsúlyos. Az egyik része a cyberbullyng, a másik a digitális online biztonság. Mindkettőt komolyan kell venni. Iskolák is megkeresnek bennünket, és sokszor hallunk olyan esetekről, amikor a pedagógus, az osztályfőnök nem a legjobban kezeli a helyzetet. A cyberbullying független attól, hogy kinek milyen a szocioökonómiai státusza; mindenféle iskolatípusban megjelenik. Egyre fiatalabb korban kapnak mobiltelefont a gyerekek. Hogy az iskolák hogyan kezelik ezt a helyzetet, az nagyrészt attól függ, hogy a pedagógusok mennyire felkészültek és milyen a szülői közösség.
Ideális esetben ilyen jellegű problémával a szülő az osztályfőnökhöz tud fordulni. Ha ő hárít, akkor az igazgatóhoz. A problémát írásban kell jelezni. Ha az igazgatóval sem sikerül dülőre jutni, akkor a fenntartót kell írásban megkeresni. Ha több gyerek érintett, érdemes a szülőknek összefogniuk a gyerekek biztonsága érdekében, és együtt megfogalmazni az aggályokat. Jó, ha a szülők ebben közös felelősséget, közösséget tudnak vállalni.
Ugyanakkor látható, hogy nagyon nehéz dolguk van a szülőknek és a pedagógusoknak is a digitális biztonsággal kapcsolatban. A gyerekek előrébb járnak náluk, akár már egy 3-4. osztályos diák. A felnőtteknek sokszor fogalmuk sincs arról, hogy mit csinálnak a neten a gyerekek. Nem tudják követni a gyors változásokat. Egy idősebb pedagógus főleg nem. Szembeötlőek a generációs különbségek. Sokszor a pedagógusoknak is segítségre lenne szükségük, külső szakembertől, szakértőtől, hogy komolyan tudják venni ezeket a problémákat. Nem minden esetben feltételezem a rossz pedagógiai szándékot, vagy azt, hogy el akarják tussolni az ilyen jellegű eseteket. Régen ilyen problémák nem voltak, és a felnőttekben nem feltétlenül tudatosul, hogy a cyberbullying milyen súlyos károkat okozhat a gyerek lelkivilágában. Bullyingról – iskolai zaklatásról – akkor beszélhetünk, ha a bántalmazás rendszeres, ismétlődő. Ha viszont mindez az online térben történik, már akkor is cyberbullyingnak minősül, ha csak egyszeri alkalommal fordult elő. Az egyszeri alkalom is képes olyan hatásokat kiváltani, mint az ismétlődő kortárs bántalmazás, sőt, a cyberbullyingnak sokkal súlyosabb következményei is lehetnek. Ráadásul 0-24 órában, bármikor, bárhol utolérheti a gyerekeket.
Az ismertetett eset kapcsán felmerül az a dilemma is, hogy az osztálynak, a szülői közösségnek kell-e tudnia ilyen esetekről…?
Az osztályközösség akkor is osztályközösség, ha éppen nem az iskolában tartózkodik. Az osztályközösséggel, gyerekekkel foglalkozó szakemberek, pedagógusok közös felelőssége, hogy a gyerekek jól legyenek. Ha egy gyerek jelzi, hogy őt bántás, bántalmazás érte, az iskolának ezt komolyan kellene vennie. Ha az iskola félrecímkézi vagy lesepri a színről az esetet, attól a gyerek még rosszabbul lesz. Tudnia kell, hogy van, aki meghallgatja, és van, akitől segítséget tud kérni. Nagyon nehéz lépni egy szülőnek ilyenkor. Ha elmérgesedik a helyzet, ha igazgatói szinten sem tud megoldódni, ha a gyereket napi szinten megalázzák vagy levegőnek nézik, mindenképp kezdeni kell valamit. Ha a megoldásban az igazgató nem partner, ha nem pártatlanság és objektivitás jellemzi, ha nem nyitott a mediációra, ha védi a saját pedagógusát, a szülőt ellenben hitelteleníti, a fenntartóhoz célszerű fordulni.
Mintha sokan ettől sem remélnének megoldást…
Pedig a folyamat a gyerekre nézve nagyon káros. Megjelenhetnek pszichoszomatikus tünetek is nála az iskolával folytatott szélmalomharc miatt. A szülő végül elviszi az iskolából a gyereket, ami szintén nem a legjobb megoldás. A gyerek jogai sérülnek. Mindig a mediációt szoktuk javasolni, mediátor segítségével meghallgatni az összes felet és közös megegyezésre jutni. Magyarországon még nem eléggé terjedt el ez a lehetőség, pedig szokott segíteni ilyen helyzetekben is.
Cyberbullying esetén valójában ki a veszélyeztetett gyerek? Aki például korhatáros pornófilmet néz, és ezzel traktálja a diáktársait vagy az, akit ilyen videókkal zaklatnak, gúnyolnak?
Valószínűleg az a gyerek is veszélyeztetett, aki ilyen tartalmakhoz hozzáfér, és ezzel bánt másokat. Feltételezhetően nincs jól, ami persze nem mentesíti őt. Mindenképp jelzésértékű dolog, hogy bánt másokat, és hozzáfér olyan tartalmakhoz, melyek nem az életkorának megfelelőek. Ilyen esetben általában mindkét gyereknek megsegítésre van szüksége. Iskolai szociális segítőt, iskolapszichológust érdemes bevonni.
Nyilván az a pedagógus, aki szerint a korhatáros tartalmak keresése, továbbküldése nem cyberbullying, nehezen ismeri fel, hogy gyermekveszélyeztetésről, kortárs szexuális abúzusról van szó…
Nagyon nehéz kérdés ez. Nemcsak tiniknél, sokkal kisebb gyerekeknél is előfordul, hogy megosztják a neten egymás között az efféle tartalmakat.
A pedagógusok jelzőrendszeri tagok, vagyis kötelesek jelezni az illetékes gyermekjóléti szolgálat felé, ha gyereket veszélyeztető helyzetről szereznek tudomást. A gyermekvédelmi jelzést viszont sokan feljelentésnek, „felnyomásnak” minősítik…
Ha jelzünk a gyermekvédelem felé, az nem feljelentés, hanem egy jelzés azzal kapcsolatban, hogy az adott gyerek nincs jól. A jelzés a gyerek megsegítésére irányul. Hozzáférhet például ingyenes pszichológusi megsegítéshez. A gyerekjólét és családsegítő rendszer bevonása nem azt jelenti, hogy a gyereket kiemelik a családból! A megsegítés, a támogatás érdekében történik.
A digitális biztonság témaköre nagyon új dolog. Ami most megy a közösségi médiában, arra korábban nem volt példa. Új platformokon, új online felületeken mozognak a gyerekek, már a babakocsiban ülve is telefonoznak, tiktokoznak. A megelőzés, az edukáció kulcsfontosságú. Nem akkor kell elkezdeni beszélgetni a gyerekekkel, amikor beüt a probléma! Kora gyerekkortól kellene beszélgetni velük az internethasználatról, és jó, ha a pedagógus is támogatja ezt. Szemléletformáló, ha egy osztályfőnök innovatív, ha hozzáférést enged a gyerekeknek olyan workshopokhoz, foglalkozásokhoz, melyeket szakemberek vezetnek és gyerekeket érdeklő, érintő témákat dolgoznak fel. Ha ezektől a lehetőségektől a gyerekek el vannak zárva, ha nincs hozzáférésük, az hatással van az osztályközösségre, arra, hogy az osztályban mi történik…
Vannak olyan pedagógusok, akik szerint a bullying, cyberbullying természetes vagy belefér, hiszen a gyerekek mindig is veszekedtek, közben ma már tudjuk, hogy egyáltalán nem normális, ha valakit kipécéznek, bántalmaznak. Meghatározó, hogy milyen értékrendet követ, milyen alaphangot ad meg az osztályfőnök, ez ugyanis formálja a csoportdinamikát. Nem feltétlenül az értékrenddel van baj, sok esetben ismerethiány áll a nem jól kezelt iskolai helyzetek mögött.
A NEMECSEK Programot azért hívtuk életre, hogy segítsük a gyerekek védelmének ügyét, hogy mindenki tudja, mit kell tenni, ha egy gyereket bántanak, és hogyan lehet megelőzni azt. Legyen szó óvodáról, gyerekotthonról, sportegyesületről vagy akár egy ökormányzatról, a gyerekvédelmi útmutatók, és a hozzájuk kapcsolódó képzések hatékonyan segítik a biztonságos működést.
Eddig főleg óvodáknak, bölcsődéknek készítettünk gyermekvédelmi útmutatót, irányelvet, továbbá magániskoláknak, szervezeteknek. Európában már kötelező a gyermekvédelmi útmutató megléte ahhoz, hogy megnyithasson például egy iskola. Úgy látjuk, hogy Magyarország is ebbe az irányba halad. Lengyelországban is kötelezővé válhat hamarosan, úgyhogy bizakodóak vagyunk.
Egyre több a tudatos szülő, pedagógus, felnőtt. Egyre több szakember foglalkozik a digitális biztonsággal, a kortárs bántalmazással, és minél többen vagyunk és minél többen mondjuk azt, hogy ezzel foglalkozni kell, az idővel elhozza a szemléletváltást. Azt is érzékelem, hogy már a gyerekek is tudatosabbak, érzékenyebbek erre. Vannak kiskorú kollégáink, a Hintalovon alapítvány önkéntesei 13-17 éves gyerekek. El szoktuk őket hívni konferenciákra, kerekasztal-beszélgetésekre, cikkeket is írnak a honlapunkra. Tátott szájjal hallgatjuk őket, sokkal tudatosabbak ezen a téren és ez mindenképpen pozitívum.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
