Nagyméretű faliképen a négy évszak
Kizárólag természetes anyagokból – főleg terményekből, levelekből, ágakból – készített nagyméretű faliképet Emese. Az alkotás a négy évszak jellegzetességeit adja vissza, erre utal a kép címe is.
A közel két méter hosszú képet kültérre, egy fedett terasz falára terveztem. A ragasztót körültekintően kellett megválasztanom, hiszen a hőségnek, a fagynak, és a légnedvességnek is ellen kell állnia, olyan anyagot kellett keresnem, ami mindent megragaszt. A választás az F.BS ragasztóra esett. Ez a szilikonszerű, rugalmas ragasztó mindent ragaszt, és minden külső körülménynek ellenáll.
A fákat egy visszametszett fagyal bokor egy és két éves hajtásai adják. Jó lehetett volna a csavart fűz ága is, amit akár a kérgétől meg lehet szabadítani, így szép fehér színt ad. A tavasz fa virágait termések, míg a nyár és az ősz lombját préselt levelek adják.
A házikót szőtt raffiából és félbe vágott nádból készítettem. A képen található állatok előre gyártott dekor kiegészítők. A repülő vadkacsákat magam készítettem egy termés átalakításával.
Az évszakok díszítéséhez figyelembe vettem azok sajátosságait. Télen sokszor látunk csupasz bokrot egy-egy megmaradt terméssel. A képen látható cserjéhez a tapadókorongos vadszőlő termését használtam fel. Itt kapott helyet a madáretető és a bagoly is. A tavaszhoz közeledve megjelenik a hóvirág is.
A tavaszt alapvetően a virágok határozzák meg, ezeket száraz virágfejből és babérlevélből készítettem. Megkezdődik a kerti munka is, ezért ragasztottam erre a részre egy kis locsolókannát, illetve vödröt. A sünik is felébrednek, megjelennek a kertben.
A nyár a játéké és a vidámságé. A hintát spárgából és egy kis darab faágból készítettem, a labda festett kavics. A virágokat csillagánizsból és ágakból raktam össze. Ezen a területen bújik meg a mókus és a katica, és a csigák is. A ház körül megjelennek a haszonnövények, mint a napraforgó, amihez szotyit használtam, illetve az őszi búza. Az ablakban előre gyártott fél cserép található, benne száraz virággal, mellette cica ül. Az ereszen fészek áll, amiben kis madarak bújnak meg. A házra felfutó növény szára vadszőlő, leveleit préselt levélből vágtam ki.
Az őszi terület szeretem a legjobban, hiszen rengeteg termést fel tudtam használni, gesztenyét, diót, és az őszi színű préselt leveleket.
Szöveg, fotók: Szekeres Emese MSE >>
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.