Néha hagyják magukat befolyásolni a nők
KÉP ALÁ ÍRÁS
Egy nyári napon, amikor a tüdő is megtelt forrósággal és csak a fák leveleinek volt kedvük megmozdulni, két barátnő elment a megbeszélt időpontra a csernyivci fotográfushoz.
Nem volt túl nagy híre a kacska bajuszú fényképésznek, de a helybeli lányok pontosan tudták, hogy olyan műgonddal készíti el a képeket, állítja be, ülteti le az ifjú hölgyeket, hogy talán még a párizsi műhelyekben sem tapasztalni hasonlót, pedig ott a női szépségnek komoly rajongótábora van.
A hófehér ruhákat tündöklő, szinte még harmattól nedves virágkoszorúkkal ékesítették a kisasszonyok, de jutott a szappanos illatú szirmokból a göndör hajakba is. A fényképész instrukciója szerint szorosan egymáshoz húzódtak, a szoknyájuk szinte eggyé vált, mintha ugyanazon a felhőn ülve úsztak volna Csernyivci fölött Budapest, vagy éppen Párizs irányába.
Biztatta őket lelkes kedvességgel a mesterember, hajoljanak közelebb egymáshoz, amennyire csak lehet, ő éppen azt sem bánná, ha összeérne az arcocskájuk. Mosolyogva feleltek meg a kérésnek az ifjú modellek, furcsa, meleg köhögés kaparta észrevétlenül a torkukat, a hószínű blúz pedig szívtájékon már-már olvadni kezdett. Megmozdult a legyezőn a toll, átszaladt a műtermen egy tétova borzongás, a csuklók arany karkötői még fényesebben mosolyogtak. Ismeretlen, különös, de boldog pillanatot örökített meg a fotómasina. De hol is?
Az ukrajnai Csernyivciben, amit akkoriban Csernovicnak neveztek Ferenc Jóska alattvalói, és ami fölött a bukovinai hegyek tárták szét karjukat a Prut folyó partján. Az Éleseszű Jaroszláv által alapított erődítmény, majd városka a Monarchia alatt élte virágkorát és fogadta magába a nyugati szél hozta boldogságokat és furcsa szépségideálokat. A közös uralkodó egyetemet alapított, külön román és ukrán tanszékkel, a Bukovinai Takarékpénztár épületének homlokzatán pedig fényesen zöldelltek a Zsolnay csempék.
És egy nyári napon, két barátnő elhatározta, hogy felkeresik a helyi fényképész műhelyt, megörökítik különös barátságukat, és azt is elhatározták, hogy a kacska bajuszú ifjú fotográfustól ezen a fülledt délutánon, esetleg hagyják magukat befolyásolni…
Fotó: Fortepan, 1900
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.