Nelli és Levi házat épít (15.) Csúszásban. A fürdőszoba kialakítása kihívás lesz

Nelli és Levi Budapest vonzáskörzetében, családi házas zöldövezetben építi fel az otthonát. A tervezés és a kivitelezés folyamatáról, az aktualitásokról hetente olvashatunk Nellitől, aki amellett, hogy dokumentálja a történéseket, igyekszik hasznos információkkal szolgálni, így pénteki beszámolói révén nyomon követhetjük, mi mindennel jár egy kertes ház megvalósítása. Az eddig megjelent 14 összeállítás itt olvasható >> 

Még mindig nem kaptuk meg a jogerős építési engedélyt! Lehet, hogy az ünnepek nem segítik a haladást… Persze mi így is haladunk, haladgatunk, ha mással nem, a tervezéssel. Lassan elkészül a kiviteli terv, mi pedig még mindig a világítással és a burkolatokkal vagyunk elfoglalva.

A padlófűtés miatt először azt hittük, mindenhova hidegburkolatot kell majd tennünk, aztán kiderült, hogy léteznek laminált padlók, melyeket padlófűtéshez is ajánlanak, ezért a szobákba nem hidegburkolat kerül.

A fürdőszobák színvilága és berendezése tűnik a legnehezebb feladatnak – mindent be kell építeni. Fürdőszoba- és csempeszalonba is ellátogattunk, a barkácsáruházakban is körülnéztünk. Szeretném ha üde, mégis időtálló színek kerülnének a fürdőbe és a vécébe. Nagyon tetszik a mozaikburkolat, de nem túl nagy felületen, inkább csak díszítőelemként.

Nagyon praktikusnak tartom a konzolos vécét, ami nem a padlón áll, hanem a falra van erősítve, így alatta sokkal könnyebb takarítani. Óriási a csempeválaszték – fali, padló, nagy lapos, kisebb lapos, mozaik, apró mozaik, nagy mozaik, egy színű, színárnyalatos, fényes, matt, sima, anyagában mintás, és akkor még a lerakás mintázatáról, a fugáról nem tettem említést.

Nem kifejezetten a burkolat témájába vág, de megnéztük az esélyes kivitelező egyik kivitelezés alatt álló házát. Nagyon szép munkát végeztek. Több évtizedes tapasztalat áll a hátuk mögött. A műszaki vezető is szimpatikus. Jövő héten kapunk tőlük árajánlatot.

Nelli

 

 

Ajánló

Feng Shui tippek – Milyen (ne) legyen a fürdőszoba és a mellékhelyiség?

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenegy + hat =

hirdetés