Nem érsz fel hozzám
„Túlságosan földhözragadt vagy, szívem. Sosem fogod megérteni, hogy mit jelent számomra a spirituális útkeresés…” – mondta Zoli 12 év együttélés után. Majd fogta a holmiját, és becsukta maga mögött az ajtót. Gabi dermedten állt az előszobában. Aztán lassított felvételként mozogva ment be a fiúk szobájába: „Apa elment…”
Amikor találkoztak, nagyon hamar összeköltöztek. Gabi úgy érezte, Zoli az igazi. Ha a fiú magához ölelte, megszólaltak a fanfárok. Még azt is szerette benne, hogy „nem jár a földön”.
Sajnos gyorsan kiderült, hogy a hétköznapok szintjén mit is jelent ez Zoli számára: az elköteleződés hiányát, és felelőtlenséget. Mert Zoli nagyon hamar megcsalta Gabit. Bár ennek szerinte semmi köze nem volt a hűtlenséghez. A spirituális útkeresése része volt… „A lelkek érintkezése egy tűztánc során, az energiák találkozása, a közös karma általi megérintődés…”
A második gyerek érkezésére Gabi már tele volt sérelmekkel, a bizalomvesztés keserű íze átjárt mindent. Szomorú lett, erőtlen, nem találta az akaraterejét. Legfőbb vágya az volt, hogy Zoli viszontszeresse, hogy az ő energiáiból és a tőle kapott szeretetből töltődjön. Semmilyen reális célt nem tudott kitűzni maga elé, csak ezt. Elhitte, hogy „nem ér fel Zolihoz, hogy ő a hibás, és az anyaszerepbe fulladva tengeti a szürke hétköznapjait”. Nem bírta volna lezárni a kapcsolatot sem: ezt Zoli tette meg azzal, hogy elköltözött.
Gabit sajnos a gyerekkora tette alkalmassá arra, hogy egy ilyen kapcsolatra igent mondjon. Apja alkoholista volt. Nem a látványosan agresszív fajta, nem is ütötte-verte a családot, amikor részeg volt, mégis életre szóló sebeket ejtett lánya lelkén. Alig vett róla tudomást – morgott vele, kritizálta, vagy passzívan, részegen, teljes elzárkózásban ült. Gabi emiatt abban a tudatban nőtt fel, hogy alapjában véve selejtes. Elnyerni apja figyelmét és szeretetét lehetetlen küldetésnek bizonyult, így a kislánynak nap, mint nap meg kellett küzdenie a kudarccal. Gyerekként szeretetre és biztonságra vágyott, de ehelyett szorongást és manipulációt kapott.
Persze, mint a legtöbb olyan ember, aki alkoholista szülő mellett nőtt fel – Gabi is lebecsülte ennek a jelentőségét. Pedig ő sem hagyta a gyerekkorát maga mögött, amikor otthonról elköltözött, mert a sérüléseit magával vitte tovább…
Olyan párkapcsolatok találták meg, ahol vagy őérte rajongtak – vagy ő rajongott. Nem tudta azokat szeretni, akik szerették őt. Mélyen kódolva volt benne a csalódás és a visszautasítottság.
Aztán jött Zoli, és vele való szakításkor akkora fájdalom, ami (végre) felébresztette Gabit.
Felismerte, hogy a megfelelési kényszer azért veszélyes, mert ezzel képes volt a saját érzéseit teljesen leblokkolni. Kizárólag Zoli boldogságára figyelt, közben önmagától, a maga belső értékrendjétől és a maga belső igazságától teljesen eltávolodott.
Nem hitte el, hogy Zolival baj lehet.
Mindig saját magát hibáztatta, amikor úgy érezte, hogy nincsen rendben a kapcsolatuk.
Azért volt természetes a számára ez a működés, mert gyerekként is megszokta, hogy a stressz a mindennapjai része. A szülei mellett sem érezhette magát biztonságban; állandó nyomás alatt állt, muszáj volt fenntartania a békét, és elkerülje labilis apja összeomlását.
Gabi ma már el tudja fogadni önmaga történetét. A világ számára már nem az a veszélyes hely, ahol nem számíthat senkire. Bízik önmagában, és tud bízni másokban. Már nem keres függő kapcsolatokat. Magabiztosan cselekszik.
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
