Nem hazudtam, csak…

Örök idők óta kérdés, hogy mit is jelent valójában az őszinteség, az igazmondás. Mi a különbség a között, hogy igazat mondunk vagy megmondjuk az igazat? Ha nem mondunk el valamit, az hazugság vagy elhallgatás? A szóbeli kommunikáció során rengeteg árnyalat áll rendelkezésünkre, amelyekkel elmondhatunk vagy elhallgathatunk valamit.

Igen ám, de ez felvet bizonyos erkölcsi, ­etikai kérdéseket is. Mit tegyek, hogy jól csináljam? Mit mondjak, és mit ne mondjak ki? Mikortól számít hazugságnak, amit teszek? Egyéni, szubjektív értékrend alapján hozunk döntéseket, ám megeshet, hogy a másik fél egészen másként értelmezi döntésünket. Pedig annyi szavunk van a különböző árnyalatok érzékeltetésére… hazudni, féligazságot mondani, elhallgatni valamit, mondani valamit, megmondani valamit, mindent megmondani…

Azután jönnek a „hát igen, de…” típusú reakciók: „nem hazudtam, csak nem mondtam el mindent”, „kegyes hazugság volt”, „ha elmondom, akkor…”, „van-­e jogom elmondani, amit tudok?” stb. Ezek már rá is vezetnek arra a gondolatra, hogy miért is mérlegelünk, mielőtt szólásra nyitnánk a szánkat.

Miért hazudik az ember?

Egyrészt azért, mert a gyermekkori „mágikus gondolkodás” korszakából (amikor azt hiszi, hogy ha ezt vagy azt mondja, akkor az úgy is lesz) továbbvisz valamennyit. Ő maga is elhiszi, hogy amit mond, az tényleg úgy volt, tényleg „csak annyi” volt.

Másrészt félelemből: ha igazat mondana, (érzése szerint) aránytalanul nagy „büntetést” kapna. Ez gyermekkorban sajnos elég gyakori, ha annyira domináns ÉS korlátolt felnőttek veszik körül, hogy nem fogadnak el más választ, mint amit előzetesen elképzeltek. De ide tartozik az is, amikor a másik fél valóban irracionálisan erős reakciót produkál, például hetekre duzzogóba vonul, vagy órákig üvölt, ha olyasmit hall, ami neki nem tetszik, esetleg támad és ítélkezik. Ilyenkor az ember egyszerűen energiaspórolásból nem mond igazat vagy hallgat el dolgokat. Ha tehát sokszor hazudnak neked, figyeld meg magad, hogyan reagálsz a számodra kellemetlen hírekre: van-­e kedvük az embereknek őszintének lenni veled?

Harmadrészt: szándékosan. Mert el akar érni valamit a „megváltoztatott igazsággal”. Ilyenkor a hazugság teljesen tudatos, lelkiismeret­furdalás nélküli, aki hazudik, pontosan tudja, miért teszi, mit akar elérni vele.

Mi hazugság és mi nem az?

Vajon mindent, de mindent el kell mondanom a másiknak? Csak az a hazugság, ha valótlant állítok, vagy az is, ha nem mondok el valamit? Valószínűleg az életünk fele elmenne arra, ha valakinek mindig beszámolnánk arról, hogy mi minden történt velünk az ő távollétében. És élő embernek nincs annyi füle és türelme… másfelől pedig, szembemenve a lexikonokban található meghatározással, úgy hiszem, az elhallgatás is lehet hazugság.

Hazugságnak tekintem azt, amikor valótlanságot mondok, vagy elhallgatok valamit, ami a másik fél számára fontos információ volna, ami az ő életére hatással bír. Így hazugság az, ha este azt mondom a páromnak, hogy munka után sétáltam egyet a parkban, azért jöttem később, miközben vásárolgatni voltam, és a hónapok óta a pecafelszerelésére gyűjtött pénzt elköltöttem egy pár cipőre, de hazugság az is, ha megmondom ugyan, hogy vásárolni voltam, csak azt nem mondom meg, hogy egy kisebb vagyont költöttem cipőre.

Nem kell beszámolni arról, hogy mit csevegtem a barátnémmal egy habos kávé mellett a válásáról, de azt elhallgatni, hogy megígértem neki, hogy lakhat nálunk pár hétig, amíg rendeződik az élete, az már nem fair, mert az a páromat is érinti.

S hogy mi fontos a másik számára? Egyszerűen képzeld el, hogy amit mondanál, annak lenne-e hatása az életére. Változtat valamit, hogy hová parkoltál? Ha csak te használod az autót, nem. Ha legközelebb ő fogja használni, akkor nagyon is tudnia kell, hol keresse.

Hogyan csökkenthető a hazugság?

Azt, hogy más ne vagy kevesebbet hazudjon neked, csak részben befolyásolhatod. Az egyetlen, amit megtehetsz, hogy úgy reagálsz, hogy az a másikban ne keltsen félelmet vagy egyéb negatív érzelmet. Nem ítélkezel, nem őrjöngsz, el tudod viselni a másik igazságát, illetve azt, hogy olyasmi történt, ami esetleg nem tetszik neked. Ha azonban a másik fél valami ősi félelem miatt, „zsigerből” hazudik, azzal maximum egy harcedzett pszichoterapeuta tud mit kezdeni. Ha pedig át akar vágni, akkor csak annyit tehetsz, hogy figyelsz, ahogy csak tudsz, és törekszel rá, hogy más forrásból is szerezz információt.

Azt, hogy saját hazugságaid számát csökkentsd,

a Felvállalás Három Szintjével

tudod segíteni:

1. felvállalni a dolgot önmagam előtt,

2. felvállalni a dolgot a másik előtt,

3. felvállalni a felvállalások következményeit.

Az első szinten is nagyon jól tudunk magunknak hazudni, de ha sikerül is teljesíteni, ott a második szint. Az már nehezebb, mert kapcsolódik a harmadik szinthez. A második szintre eljutók sokszor abba a tévhitbe ringatják magukat, hogy a harmadik szintet megúszhatják. Ők azok, akik azt képzelik, hogy „bevallottam, neked most meg KELL bocsátanod”. Márpedig ez a hármasság egyben működik csak. A legegyszerűbb recept természetesen az, hogy légy egységben önmagaddal: amit gondolsz, azt mondd, és aszerint cselekedj. És élj úgy, hogy azt fel is tudd vállalni mindhárom szinten.

Major Virág

Külsős munkatárs

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.