Nem jött ki a lépés, tanár úr. Felelés matematikából az utolsó órák egyikén

A forró lábakon vánszorgó utolsó napokban, amikor már a hosszú alvások és a zizegő árnyékban lustálkodások ígérete lebeg a diákok szeme előtt, könnyebb átsiklani a gondosan elhelyezett csibészségeken, pláne, ha a drága tanárok is már valamely lugasba álmodják magukat és nem feleltetésen, mindenféle válogatott büntetéseken, vagy éppen dolgozatíráson morfondíroznak.

Eljön a helyettesítések ideje is, egy-egy tanár kiesik a sorból, előfordul, hogy nyugdíjas pedagógusok ugranak be örömteli vendégszereplésre. Így történt ez ifjú hősünk esetében is, akit matematika órán mindenki meglepetésére, felelésre szólított föl a már rezgő nyárfalevélre emlékeztető idős helyettesítő tanár. Hangosan mondta a nevét, nem volt menekvés. Azaz, amint az ifjú diák meghallotta a nevét, fölállt és benyögte, hogy a megszólított nincs itt, lebetegedett, hiányzik. Mivel a tanár úrnak fogalma nem volt, hogy ki kicsoda, könnyen elfogadta az állítást, kicsikét belemarkolt az állába, aztán némi tanakodás után annyit mondott a felszólalónak, hogy nem baj, akkor gyere ki felelni te!

Nem volt mit tenni, ki kellett ballagni a tábla elé, és ott lehetetlen küldetésbe kezdeni, számokat, egyenleteket és megoldásokat rajzolni csikorgó fehér krétával az olajozott láncon föl-le húzható faszerkezetre. Az eredmény persze lesújtó volt, hősünk már a föladott példát sem értette, s ez nagyon-nagyon messze volt még a megoldástól.

A tanár úr kicsikét elkedvetlenedett, hiszen odakint már zümmögött és cicergett a friss széna illatát árasztó nyár, és akkor ő most kénytelen egy hatalmas karót beírni az osztálynaplóba.

– Hogy is hívnak, fiam? – kérdezte meg a leszerepelt diákot, aki arra gondolt, vajon kinek nem rontja le az átlagát, ha beírat neki egy gigantikus egyest. És akkor beugrott neki a Hevesi, az osztályelső, aki fizikusnak készült és akinek egy karó nem oszt és nem szoroz.

Hevesi Péter, mondta határozottan a tanár úrnak, aki föllapozta az osztálykönyvet, megkereste az ifjú Hevesit, álmélkodott kicsikét, majd megszólalt:

– Hevesi fiam, megszámoltam, huszonkét ötöse van matematikából, mi történt magával?

Az ifjú tanuló csendeskén toporgott, megvakarta a feje búbját, majd így válaszolt:

– Nem jött ki a lépés, tanár úr.

A sokat látott idős pedagógus megkönnyebbülten sóhajtott, nem kell a nyár első napjaiban villámokat szórnia és kedvét szegni egy fiatalembernek, a füllentő diák is lerakott néhány nehéz téglát a szíve tájékáról, csak Hevesi ült szomorúan, azon bosszankodva, hogy nem tudta szín ötössel zárni az évet matematikából. Ellenben a nyár, az édes csábítás, közeledett visszavonhatatlanul…

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

16 − kettő =

hirdetés