Nem mindegy, hogyan mondom? A szavak vélt vagy valós ereje

Mai társadalmunk veszettül tud vigyázni a felszínre. Nem baj, ha bevérzett a gyomrod, csak a fogad legyen hófehér. Nem baj, ha fogalmad sincs, KIK a gyerekeid, a lényeg, hogy szépen legyenek felöltözve, amikor vasárnap templomba, étterembe, játszóházba vonultok. És mindegy, mit gondolsz és érzel belül, amíg vigyázol a szádra…

PC. Píszí. Ez a – viszonylag újkeletű – fogalom, a „politikailag korrekt” rövidítése jelzi az elvárást a társadalom felől, hogy válogasd meg a szavaidat. Régebben még azt mondták: téged minősít, hogy mit és hogyan… Jézus azt mondta:

„nem az fertőzteti meg az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön”.

De ez még mindig a felszín! Vigyázhatok én akárhogy a számra, a gondolataim, érzéseim, legbensőbb véleményeim és ítéleteim még mindig szabadok.

Megtanultuk, hogy nem mondjuk azt, hogy… régebben ezek közül jó pár ismeretlen volt, de ma már igen hosszú a lista. Kiszagoljuk, hogy az adott ember épp mire fog megsértődni, és az egyéni igényeit is próbáljuk figyelembe venni.

Nincs „néger”, „kövér”, „cigány”, vigyázni kell, hogy a „fogyatékos” vagy a „fogyatékkal élő” kifejezést fogadja el a másik fél (mert ami az egyiknek oké, azon a másik kiborul és vice versa). A sor kívánság szerint folytatható. Van, aki azon sértődik meg, hogy „anyukának” szólítják, van, aki azon, hogy miért nem akörül forog a világ, hogy ő „édesanya”. Ha elég sok emberrel találkozunk, akár virtuálisan, rövid idő alatt mindenre és mindennek az ellentétére is találunk példát.

Ma tehát az egyik legerősebb civilizációs parancs, hogy legyél píszí. Csakhogy ez teljesen hamis, ha belül azért mégiscsak más a kép. És a hamis alapból ugyan mi születhet? Attól senki nem lesz egy grammal sem kevesebb, ha vigyázok, hogy ne ejtsem ki a „kövér” szót, és helyette akkor is a „teltebb” kifejezést (vagy ehhez hasonlót) használjam, ha tényszerűen 160 centihez ugyanennyi kiló a testsúlya, és nem színizom.

Amerikában, ha személyleírást kell adni valakiről, nem lehet kimondani nemhogy a „néger” szót, de még azt sem, hogy „fekete bőrű”. Körül kell írni: göndör fekete haj, széles, lapos orr, vastag ajkak stb. Aztán a másik fél találja ki, mire utalsz. És igen, persze, hogy kitalálja. Működik a píszí.

A lényeg viszont az energia, amit kiárasztunk magunkból, amikor valakiről, annak egyik-másik jellemzőjéről beszélünk. Maradva a túlsúly témájánál: ha magamban azt gondolom, hogy „hájas disznó” (hogy valami kemény verziót hozzak), akkor hiába keresem meg a leglíraibb kifejezést… Ha meg is vetem érte, az is kifejeződik.

Minden szót lehet „úgy” mondani, hogy a sorok között ott üvöltsön a valós gondolatom, érzésem, ítéletem. Ezek azok, amik valóban sokat árulnak el rólam, nem az, hogy milyen szavakat használok.

Nem akarom persze azt mondani, hogy csak nyugodtan használjuk a legdurvább szavakat, amiket az ember valaha kitalált. De tény az is, hogy akiben nincs negatív belső ítélet, annak nincs is késztetése durva kifejezéseket használni. Más kérdés, hogy időnként és tájegységenként, sőt, családonként változik, hogy mi a „normális” kifejezés erre vagy arra. Ezt hasznos szem előtt tartani.

Úgy hiszem, aki a szavak szintjén harcol, a píszíre esküszik, az csak a felszínt polírozza fényesre. Attól, hogy beperelhetsz egy „rossz” szóért, mert megteheted, még nem érsz el bennem változást. Majd megtalálom a módját másként, hogy önazonos maradjak, a belső gondolataimmal, érzéseimmel, véleményemmel és ítéletemmel együtt.

A változás mélyebb szinteken történik. Ha képes vagy nem bántani egy másik embert – és ez nem is olyan könnyű –, akkor bármit mondasz, az nem fog fájni a másiknak, mert érzi mögötte a pozitív energiát. Nincs a szavaknak akkora erejük, mint amekkorát tulajdonítunk nekik. Csak ugye ezen a szinten könnyebb harcoskodni (nem harcolni, küzdeni, csak verni a habot), könnyebb követelőzni.

Viszont az áhított változás mindig saját magunkon múlik. Kívülről megkövetelhetik, hogy a kéket zöldnek nevezzem, mert az úgy píszí. Azt, hogy belül ne akarjam bántani a másikat azzal, hogy ennek vagy annak tartom, azt csak én érhetem el magamban. Ott te nem tehetsz semmit.

Te csak a saját életedben teremtheted meg a változást. Magadat ne bántsd, vigyázz a megsértődéssel (mert azt is magadnak csinálod) és figyeld meg, hogy te mikor mondasz-gondolsz-érzel „csúnyát”. Ne fojtsd el, csak figyeld meg. És gondolkodj el, mi kellene ahhoz, hogy ez ne így legyen. Látni fogod azonnal, nem a píszí-szótáron múlik, hanem rajtad, a saját energiáidon. Ott kell keresni a „szavak” erejét.

Major Virág

Külsős munkatárs

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.