A rossz gyerek címkéje. Neveletlen vagy ADHD-s? Interjú a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarról Fehér Tibor Dániel pszichológussal
„Általában attól félnek a szülők a diagnózis előtt, hogy címkézve lesz a gyerekük, pedig pont a fordítottja történik, eltűnik a rossz gyerek címkéje.”
Az ADHD (attention deficit or/and hyperactivity disorder), azaz a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar a gyerekek 5 százalékát, a felnőttek 2,5 százalékát érinti. Fehér Tibor Dániel pszichológussal beszélgettünk, aki óvodásoktól kezdve nagykamaszokig dolgozik gyerekekkel, tapasztalatait iskolapszichológusként, valamint pedagógiai szakszolgálatokban szerezte. Tagja a szakértői bizottsági munkaközösségnek, amelynek keretein belül beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézség (BTM) vizsgálatokat végez.
Az ADHD-nak számos olyan tünete van, ami sok gyerekre illik: nem válaszol, ha kérdezzük, nem fejezi be, amit csinál, szétszórt, feledékeny, nem fogad szót stb. Pontosan hogyan diagnosztizálják az ADHD-t?
Sokszor felfedezik a szülők a gyerekekben ezeket a tüneteket, itt az a kérdés, milyen gyakorisággal jelentkeznek és közülük mennyi van jelen. Az egyes tünetek bárkinél megjelenhetnek, de például a figyelmetlenség területén kilenc tünetből legalább hatnak kell fennállnia (lásd a felsorolást lentebb). Gyakori, hogy egy gyerek számára nehézséget jelent a figyelem megtartása, nem figyel, ha beszélnek hozzá, nem követi az instrukciókat. Akár az is jellemző lehet, hogy nagy mentális erőfeszítést igénylő feladatnál kilép a helyzetből vagy elveszíti a feladatokhoz való dolgait. De több tünetnek kell jelen lennie az ADHD-hoz, a hiperaktivitás, impulzivitás területeiről szintén. Az egésznek egy mintázatot kell alkotnia, és mindezt életkornak megfelelően is vizsgáljuk. Általában az iskolában jelenik meg olyan mértékben a probléma, hogy a pedagógus jelezzen, de a szülők sokszor beszámolnak arról: már csecsemőkorban vagy magzati korban érezték a különbséget. Az impulzivitás, a hasfájás, az alvászavar, a nyugtalanság mind korai jelzés lehet, habár semmiféleképp nem alkalmas a diagnózisra. Utólag sokféle élettani funkcióban látszik eltérés a később ADHD-val diagnosztizált gyerekeknél, kisded korban is úgy beszélnek a szüleik róluk, hogy tipikusan sok figyelmet igényelnek, gyakran kerülnek veszélyes helyzetbe. Az óvodába való beilleszkedésnél is inkább az alacsony frusztrációs toleranciájú gyerekekhez tartoznak, alacsony ingerküszöbbel, gyakori dühkitöréssel. A türelmetlenség, ingerültség jellemző az iskolakezdésre is, illetve fokozódik, hiszen itt már végig kell ülni az órákat, csendben maradni, több követelmény van, aminek nehezebben felel meg az ADHD-s gyerek. Ezért szokott ekkor érkezni az első jelzés, megerősödnek a fegyelmezési problémák, a társakkal való kapcsolat megromlik, a pedagógus tehetetlennek érzi magát.
Kiskamaszként, kamaszként miben nyilvánulnak meg a tünetek?
Felső tagozatban azt látjuk, hogy elmegy a kedve a tanulástól, illetve ráépül egy másodlagos nehezítettség az ADHD-ra a korábbi rossz tapasztalatok okán, a gyerek konfliktuskezelése még rosszabb, perifériás helyzetbe kerül, deviánsnak tartja magát, bizonyos osztályokban kifejezetten cikis a viselkedése. Ekkor a szociális vonalon válnak erősebbé a tünetek. Serdülőkorra pedig egészen megváltozik a kép, az impulzivitás inkább abban jelenik meg, hogy deviáns csoportokhoz csapódik. A serdülőkor amúgy is egy nehezebb történet, de az ADHD esetében még inkább. Továbbá amíg kisebb korban a nagymozgásokban jelenik meg az impulzivitás, idősebb korban a kismozgásokban: csavargatja az ujjait, pattintgatja az ujjperceit.
Mennyire jellemző felnőttkorban az ADHD?
Felnőttek között feleannyi az ADHD-s, az iskolai teljesítményben megmutatkozó problémák munkahelyi problémákban élnek tovább, mert továbbra is nehezebb a tevékenységekben való elmélyedésük. Ami gyerekkorban a sok sérülés beszerzésében jelenik meg, az felnőttkorban autóbalesetekben nyilvánulhat meg. Az impulzivitás akár egy nem kívánt terhességben is. Alacsonyabb önértékelést okozhatnak az előzmények, ez depresszióhoz, szorongáshoz, függőséghez vezethet. A kriminalitás is megjelenhet.
Hogyan történik a diagnosztizálás?
Differenciál diagnosztikával, tehát elkülönítjük az egyéb gyermekpszichiátriai kórképektől. Megnézzük, van-e fizikai ok a háttérben, például vérszegénység, halláskárosodás, pajzsmirigy-problémák. Kizárjuk az epilepsziát, más tanulási zavart vagy a biporális zavart. Az ADHD kiugró tünetei ugyanis hasonlítanak az utóbbi mániás szakaszára. De bipoláris zavar esetén a depressziós és mániás epizódok ciklikusan követik egymást, az ADHD-ra viszont állandóság jellemző. Ráadásul korábban kezdődik, a bipoláris depresszió később, és az elmeállapotban sincs változás az ADHD-nál, míg a bipoláris depressziónál jellemző a grandióz elmeállapot, amikor azt hiszi az illető a mániás szakaszban, hogy mindent meg tud csinálni, mindenre képes. A családi anamnézis szintén számít, mert mindkettőre van genetikai hajlam. És a viselkedészavartól is el kell különíteni.
Ez mit jelent?
Ez egy gyermekkori kórkép, ami szándékos károkozást, szabályok súlyos megsértését, fizikai kegyetlenséget, súlyos agresszivitást, antiszociális tüneteket takar. Az ADHD-nál a gyerek azért képtelen a szabályok betartására, mert a saját lelkiállapotait nehezen szabályozza, nem készakarva akar kárt okozni, szó sincs róla, hogy fizikailag kegyetlenkedni akarna. A viselkedészavarban viszont van szándékosság. A kezelés is eltérő, az ADHD-nál kognitív viselkedésterápiás eszközökkel, szülő tréningekkel dolgozunk, de felmerül a gyógyszeres kezelés is, a viselkedészavarnál sokkal hosszabb távú pszichoterápiára van szükség.
Mennyire lehet ezeket a kórképeket megkülönböztetni attól, ha valakinél inkább csak nevelési problémák állnak a háttérben, mert például a szülők nem szabályoznak bizonyos viselkedéseket vagy egyenesen helyeslik? Az idősebbek szokták mondani azt – tisztelet a kivételnek -, hogy csak neveletlen az ADHD-s gyerek.
Általában nem az a jellemző, hogy halogatják az ADHD vizsgálatát a szülők, hanem inkább az, hogy rögtön erre gondolnak, pedig nem arról van szó. A gyerekek öt százalékánál, a felnőttek 2,5 százalékánál jelenik meg, ez viszonylag állandó arány és kultúrától független. Tehát igen, bizonyos esetekben nevelési kérdésről van szó, amikor ADHD-snak gondolnak egy gyereket, de sokszor a szülő nem bír a helyzettel, pedig igyekszik, és ADHD-ról van szó.
A médiában gyakran arról hallani, növekszik az ADHD-sek száma, akkor mégis állandó ez az arány?
E tekintetben megoszlanak a kutatási eredmények. Az látni kell, hogy van genetikai háttere, jellemző a neurotranszmitterek eltérő mennyisége, mint a dopaminé és noradrenaliné, az agytörzsi régiók is eltérőek, amelyek pont az impulzivitásért felelnek, azon belül is a homloklebeny és a prefrontális kéreg különbözősége jellemző. De ez csak hajlam. Mindezt befolyásolja a személyiség és a társadalmi ráhatás, nemcsak biológiai, hanem pszichológiai és szociális összetevők is vannak. Tehát szerepet játszik a szűkebb és tágabb környezet, így a családi szocializáció, ami erősítheti, illetve gyengítheti a genetikai hajlamot. A mai társadalomban jellemzőbb a szülői kompetencia csökkenése, a családi izoláció, a párkapcsolati konfliktus, az alacsonyabb társadalmi osztályhelyzet. Ezek hozzájárulnak az ADHD kialakulásához, így különböző szintű funkcióromlás alakulhat ki a gyerekeknél, ezért van az, hogy ADHD-s és ADHD-s között is nagy különbség lehet. Van, aki abszolút integráltan oktatható és jól tud kompenzálni, míg másoknál ez elérhet egy olyan szintet, hogy a gyerek nem oktatható integráltan. Tehát a személyiségváltozók és a társadalmi tényezők alakíthatják az ADHD-t, nincs a genetikának mindent eldöntő hatása. Ilyen értelemben fokozódhat a megjelenése vagy a súlyossága a társadalmunkban.
Emiatt lehet, hogy a fiúknál gyakoribb?
Méghozzá háromszor annyira. Lehet, hogy befolyásolja a fiúk és lányok eltérő szocializációja, vagy akár az eltérő hormonális szabályozás, de e tekintetben még nem egyértelműek a kutatások.
Az, hogy már csecsemőkorban gyanítható az ADHD, esetleg azért fontos, mert ezek szerint megfelelő nevelési módszerekkel gyengíthető a tünetek megjelenése?
Diagnosztizálni nem lehet ilyenkor, de valóban, minél hamarabb fedezi fel a környezet, annál inkább meg lehet előzni a rárakódó rossz tapasztalatokat. Ha az iskolában folyamatosan azt éli meg a gyerek, hogy ő rossz, akkor az önértékelése romlik, és a viselkedése ezért is súlyosbodik. Ez a vulnerabilitás jelensége, ezek sérülékenyebbé tevő faktorok: a dühkitörések, az állandó versengési fölény, az ingerültség, kisdedkorban a folyamatos figyelemkeresés, a felnőttek lefárasztása.
Milyen módszereket alkalmazzunk szülőként?
Ezeket tanítjuk a szülőtréningeken. Ilyen például a modellkövetés. Sokkal hatékonyabb megmutatni az elvárt viselkedést, mint elmondani. A másik a shaping, a formálás. Irreális rögtön a kívánt viselkedést elvárni, ehelyett már útközben jutalmazzunk minden affelé mutató viselkedést. Ha például a gyerek nem akar a többiek előtt beszélni az órán, akkor már azt is, ha kimegy a többiek elé, aztán azt is, ha annyit mond: hello. Azt is, ha felolvas egy fejezetet egy könyvből, míg el nem jut oda, hogy önállóan tudjon mondani valamit. Tehát szépen, lassan haladunk a célig, formálva a viselkedést. A zsetonrendszert is szoktuk javasolni, ami nagyon látható jele a megerősítésnek: piros pontokat, matricákat lehet gyűjteni, ha tíz megvan, akkor valami jutalmat adni. A lényeg, hogy a pozitív megerősítés és a büntetés közül mindig az előbbi hatékonyabb. Az ADHD-soknál gyakran azzal találkozunk, hogy leszidják a gyereket a nem kívánt viselkedés miatt, de nem mutatják meg neki, mi az, amit viszont elvárnak tőle. Adott esetben, ha végig tud ülni egy vacsorát nyugodtan, akkor kapjon egy pozitív megerősítést, például egy matricát. Tehát megjelöljük a kívánt viselkedést jutalommal, majd ha ez megjelenik, akkor megerősítjük. Igyekszünk megértetni a szülőkkel, az ADHD nem végleges, hanem alakítható probléma. Fontos, hogy oldjuk bennük a bűntudatot, mert általában magukat okolják. Ezután sokkal aktívabb szerepet tudnak vállalni a viselkedés alakításában. Arról is szó van, milyen környezetben lehet csökkenteni a tüneteket. Ez kicsit a megelőzés területe, például olyan környezet megteremtése, amiben a figyelem kevésbé tud elterelődni: a tanuláshoz egy csendes hely és csak a szükséges céleszközök biztosítása. De ez más tekintetben is lényeges: például adjunk minél egyszerűbb utasításokat, és igazítsuk a feladatokat a gyerek képességeihez, így kevésbé árasztjuk el ingerekkel. Az ADHD-s gyerek viselkedése olyan, amire a szülők hajlamosak sürgetően fellépni, elutasítóak lenni. Ezt is ajánlott redukálni, mert ront a helyzeten. Emellett a gyerek egyéni terápiát is kap, illetve szükség esetén gyógyszert.
Ez mennyire jellemző?
Sok szülő elzárkózik tőle, de sokszor szükség van egy napi szintű gyógyszeres kezelésre, mert különben nem tudjuk a tüneteket kordában tartani. Ez akkor következik be, ha a tünetcsoportok vissza-visszatérnek, nem csökkennek, zavarják a gyerek mindennapi életét, a kortárs kapcsolatokban való jelenlétét. Az első választás általában a pszichostimuláns, leggyakrabban a Ritalin vagy a Strattera, néha antidepresszánst szoktak adni.
Ha megszületik a diagnózis, megértőbbé válik a nem családi környezet, például a pedagógus? Nyilván ez az elvárt reakció, de a gyakorlatban is ez történik?
Általában az a jellemző, hogy a pedagógus végre választ kap a kérdésére, hogy nem ő nem tudja megnevelni a gyereket, vagy nem a szülő nem tudja megnevelni, hanem egy kézzelfogható jelenség van a háttérben. Tehát inkább a felszabadulás jellemző a felnőttekre. Ráadásul ilyenkor a pedagógiai szakszolgálatok javaslatokat fogalmaznak meg, ami segítség a kezelésben, és a gyakorlatban például ilyenkor megszűnnek az addig jellemző büntetések az iskolában. Általában attól félnek a szülők a diagnózis előtt, hogy címkézve lesz a gyerekük, pedig pont a fordítottja történik, eltűnik a rossz gyerek címkéje a gyerekről.
Felnőttkorra miért feleződik az ADHD aránya? A hormonális változások miatt, vagy egyszerűen megtanulja önmagát szabályozni az illető?
Inkább a környezet formáló hatásáról van szó. Persze, most az elsősorban gyerekkorban nem diagnosztizált ADHD-sokról beszélünk, hiszen kezelés esetén logikusan csökkenhetnek a tünetek. Ez ugye egy idegfejlődési zavar, amelynek életen átívelő jellege van. Egyszerűen annyi visszajelzést kap az illető a környezetétől, hogy muszáj alkalmazkodnia. Lehet, maradnak tünetek, de nem ütik meg az ADHD szintjét. A nyugtalanság, a feszültség belső szubjektív érzése marad meg a rohangálásból, olyan munkákat kereshet az illető, ami sok aktivitással és sok szabadidővel jár, ezért nem látszik az ADHD, mert kevesebb a konfliktushelyzet. Vannak olyan munkahelyek, amelyek például kifejezett aktivitást igénylő munkát nyújtanak, és így ez a tünetcsoport nem feltétlen okoz számottevő problémát.
***
A figyelmetlenség kilenc tünete
● nem figyel megfelelően a részletekre vagy gondatlan hibákat követ el az iskolai munkában vagy más tevékenységben
● nehézséget jelent a figyelem megtartása a feladatai vagy játéka közben
● úgy tűnik, nem figyel, amikor beszélnek hozzá
● nem követi az utasításokat vagy nem fejezi be az iskolai és egyéb munkákat
● nehézsége van a feladatok és a tevékenységek megszervezésében
● elkerüli, nem szereti az olyan feladatokat, vagy ellenáll azoknak, amelyek tartós értelmi erőfeszítést igényelnek
● elveszti a feladatokhoz vagy tevékenységhez szükséges dolgokat
● külső ingerek könnyen elvonják a figyelmét
● a napi tevékenységben feledékeny
A hiperaktivitás tünetei
● ülés közben babrál, fészkelődik, nem tud nyugodtan ülni
● elhagyja helyét az osztályban vagy más helyzetekben, amikor elvárják tőle, hogy ülve maradjon
● rohangál, ugrál vagy mászik olyan helyzetekben, amikor az nem helyénvaló
● nehezen tud önállóan, nyugodtan játszani
● izeg-mozog, mintha mindig mozgásban lenne
● túlzottan sokat beszél
A szertelenség, az impulzivitás jelei
● mielőtt a kérdés befejeződött volna, kimondja a választ,
● nehézséget okoz neki a várakozás,
● félbeszakít másokat (például beszélgetést vagy játékot)
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.