New York style cheesecake – Gasztrobloggerek kedvenc receptjei (2.)

A kilencvenes évek elején, közepén értek az első gasztronómiai hatások, főképp anyutól, aki messze földön híres volt főztjéről és sütijeiről. Már tizenévesként igyekeztem elkészíteni egyszerűbb ételeket, a nagy váltás azonban 2009-ben következett be, amikor is Londonba költöztem a párommal. Mindennapossá vált a főzés. 2010 szeptemberében nővérem unszolására indítottam el blogomat Szofika a konyhában címmel. 2013-ban Watford következett – ekkorra a főzés-sütés szenvedélyemmé, életstílusommá vált. Tavaly – öt külföldön töltött év után – hazaköltöztünk. Elkészült az álomkonyhám, ahol a szenvedélyemnek hódolhatok. Valójában nem Szofinak, hanem Juditnak hívnak. A Szofi nevet a Tankcsapdás Lukács Laci kutyájáról kaptam – de ez már történelem.

Ahány város Amerikában, annyi cheesecake. Philadelphiai, Chicago style, New York… Függ a krémsajt típusától, attól, hogy tejföllel vagy tejszínnel gazdagítjuk, sütjük vagy sem, bár általában elmondható, hogy Amerikában a baked cheesecake-ek, azaz a sütéssel készülő sajttorták maradtak meg. Angliában elterjedtek a no-bake cheesecake-ek is. Ez most egy klasszikusnak mondható New York-i, annak is egy speciális változata, amikor is egy extra réteg édes tejföl kerül nem sokkal a hosszadalmas sütés vége előtt a tortára, ezzel fokozva az élvezeteket. Életem eddigi legjobb sajttortája lett, így bátorkodom veletek megosztani eddigi tapasztalataimat.

Célszerű az alaphoz Graham- vagy zabkekszet használni, ennek megmarad sütés után is a crunchy jellege.

Alacsony, 150-es hőfokon süssük a cheesecake-et, és sokáig, 60-90 percig (mérettől függően).

Ha teszünk egy lábas vizet a sütő aljába, extra gőzös lesz a sütőnk, így kisebb az esélye annak, hogy megreped a torta teteje és nem szárad ki a belseje.

Ne süssük túl a tortát! Tűpróbát ne végezzünk, csak egy kesztyűvel megfogva rázogassuk meg a formát. Ha a szélén már megsült, de a közepe még remegős, kikapcsolhatjuk a sütőt, hiszen még ezután is sül a sütőben maradó hőtől és ahogy hűl, úgy szilárdul majd.

Ne vegyük ki a sütőből a sütési idő letelte után, hagyjuk nyitott sütőajtónál kihűlni. A hirtelen hőmérséklet-változástól ugyanis szintén megrepedhet a teteje.

Minimum egy éjszakára tegyük hűtőbe a tortát, miután teljesen kihűlt, folpackkal alaposan csomagoljuk be. Minél tovább áll a hűtőben, annál finomabb! Tapasztalatom szerint a 2-3. napon éri el a legjobb állapotát.

A legfinomabb cheesecake-et Philadelphia krémsajtból készíthetjük, de a Pilos vödrös krémsajt is tökéletes – én is azt használom.

Az alábbi mennyiség egy magas, de kicsi (15 cm átmérőjű) tortához elegendő, nagyobb tortához a hozzávalók másfél-kétszerese szükségeltetik.

A cheesecake jól fagyasztható: miután teljesen kihűlt, hosszú hónapokig eláll a fagyasztóban.

A natúr cheesecake-hez különféle fanyar, savanykás gyümölcsökből készült öntetek passzolnak, magába a krémbe is keverhetjük a gyümölcsöket.

Hozzávalók (15 centi átmérőjű, magas falú tortaformához)

Hozzávalók az alaphoz

140 gr zabkeksz

60-70 gr olvasztott vaj

A krémhez

450 gr natúr krémsajt

100 gr tejföl

4 zacskó vaníliás cukor

80 gr cukor

1,5 ek liszt

3 tojás

1 citrom reszelt héja

A felső réteghez

100 gr tejföl

2 ek cukor

1 ek citromlé

hirdetés 

hirdetés 

Elkészítés

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A darált kekszet elkeverjük annyi olvasztott vajjal, hogy a massza összeálljon, belenyomkodjuk alaposan a tortaforma aljába és 10 perc alatt elősütjük.

2. Ezután a sütő hőfokát levesszük 150 fokra, és egy lábas vizet bekészítünk a sütő aljába.

3. A krémsajtot kikeverjük a tejföllel, cukorral, vaníliás cukorral, hozzáadjuk a lisztet, a citromhéjat és egyenként a tojásokat. Teljesen simára keverjük a masszát és az elősütött kekszes alapra öntjük.

4. A fentebb ismertetett módon sütjük, kb. 80 perc elteltével a tetejére simítjuk a citromlével, cukorral elkevert tejfölt és további kb. 20 percig sütjük, míg a tejfölös réteg meg nem szilárdul valamennyire a tetején.

5. Ezután a fentiek alapján hűtjük, pihentetjük, tároljuk és végül szervírozzuk a tortát.

Fotók, recept: Szofika a konyhában

A következő bemutatkozás jogát a Sütik birodalma blog szerzőjének szeretném átadni.
hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × 5 =

hirdetés